Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Putyin együttműködést javasolt a károsanyag-kibocsátás nyomon követésében
No menu items!

Putyin együttműködést javasolt a károsanyag-kibocsátás nyomon követésében

Nemzetközi együttműködést javasolt a károsanyag-kibocsátás valamennyi típusának nyomon követésében Vlagyimir Putyin orosz elnök az éghajlatváltozás kérdéseivel foglalkozó virtuális csúcstalálkozón.

“Felkérünk minden érdekelt országot, hogy vegyen részt közös tudományos kutatásokban, gyakorlati szempontból jelentős éghajlati projektek finanszírozásában, és hogy aktivizálja az alacsony széndioxid-kibocsátású technológiák fejlesztését az éghajlatváltozás következményeinek enyhítése és a hozzá való alkalmazkodás érdekében” – mondta Putyin.

Úgy vélekedett, hogy ha az következő 30 évben a felére lehetne csökkenteni a metánkibocsátást, amely 25-28-szor erősebb üvegházhatást okoz a széndioxidnál, akkor a globális hőmérséklet 2050-re 0,18 fokkal csökkenne, Ez, mint mondta,  a jelenlegi hőmérséklet és a Párizsi Megállapodásban kitűzött cél közötti különbség 45 százaléka.

Elmondta, hogy Oroszország kész kedvezményeket adni azoknak a külföldi vállalatoknak, amelyek tiszta technológiákba készek befektetni. Putyin szerint Moszkva és korszerű jogszabályokat szándékozik bevezetni a szén-dioxid-kibocsátás ellenőrzésének és csökkentésének ösztönzésére.

Szavai szerint az orosz gazdaság növelni fogja a kőolaj társult gázának felhasználását, átfogó környezetvédelmi korszerűsítési és energiahatékonysági programot hajt végre a gazdaság minden ágazatában és biztosítja a széndioxid minden forrásból történő leválasztását, tárolását és felhasználását.

Elmondta, hogy Oroszország a hidrogén előállításának infrastruktúráján dolgozik és azt a gázt mind nyersanyagként, mind energiahordozóként fel fogja használni. Közölte, hogy a szahalini régióban kísérleti projekt indult a szén-dioxid-árképzés és a széndioxid-egységek kereskedelmének rendszerének kialakítására. Ennek megvalósítása szerinte lehetővé teszi, hogy a régió már 2025-re széndioxid-semlegessé váljon.

Putyin elmondta, hogy a parlamenthez intézett éves beszédében a kibocsátás 2050-ig történő jelentős korlátozást jelölte meg az egyik legfontosabb feladatként. Felhívta a figyelmet arra, hogy 1990-hez képest Oroszország több más országnál nagyobb mértékben, csaknem felére csökkentette az üvegházhatású gázok kibocsátását 3,1 milliárd tonna széndioxid-egyenértékről 1,6 milliárd tonnára. Ez szerinte az orosz ipar és az energiaszektor alapvető szerkezetátalakításának eredménye, aminek köszönhetően az orosz energiamérleg 45 százaléka ma már alacsony kibocsátású energiaforrásokból áll, beleértve a nukleáris energiatermelést is.

Az ENSZ közvetítésével elért megállapodásokat az üvegházhatású gázok kibocsátása elleni küzdelem megbízható alapjának nevezte. Hangsúlyozta, hogy Moszkva komolyan veszi az ezen a téren vállat nemzetközi kötelezettségeit, az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményében, a Kiotói Jegyzőkönyvben és a Párizsi Megállapodásban foglaltakat.

Az orosz elnök azt hangoztatta, hogy a globális fejlődésnek nemcsak zöldnek, hanem teljes egészében fenntarthatónak kell lennie, vagyis össze kell kapcsolódnia a szegénység csökkentésével és az országok közötti fejlődési szakadék áthidalásával.

 

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Randstad: a vállalatok 44 százaléka nettó árbevételének növekedésére számít

A kutatás szerint a létszámtervek 2026-ban visszafogott képet mutatnak: a cégek csupán 26 százaléka tervez bővítést, 12 százaléka leépítést, míg 17 százaléka nem pótolja a távozó munkavállalókat, 45 százalék változatlan létszámmal tervez.

A Magyar Fejlesztési Bank új kamatmentes hitellel segíti a vállalkozások energiahatékonysági fejlesztéseit

Ügyletenként 10 millió és 500 millió forint közötti összeget igényelhetnek azok a vállalkozások, amelyek legalább egy teljes lezárt üzleti évvel rendelkeznek. Kezdő vállalkozások és konzorciumok nem vehetnek részt a programban - hangsúlyozta az MFB.

Capriolo: a kétkerekű sikersztori az e-mobilitás világába érkezett

Amszterdam nyüzsgő, biciklikkel teli utcáin vagy Róma időtlenül...

NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz

A tervezetek 2026. március 15-től érhetők majd el, Ügyfélkapu+- vagy DÁP-azonosítással.
Hirdetés

Hírek

Randstad: a vállalatok 44 százaléka nettó árbevételének növekedésére számít

A kutatás szerint a létszámtervek 2026-ban visszafogott képet mutatnak: a cégek csupán 26 százaléka tervez bővítést, 12 százaléka leépítést, míg 17 százaléka nem pótolja a távozó munkavállalókat, 45 százalék változatlan létszámmal tervez.

NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz

A tervezetek 2026. március 15-től érhetők majd el, Ügyfélkapu+- vagy DÁP-azonosítással.

Az Északi tengeri út újraírja a világkereskedelmet

Fotó: freepik Az Északi tengeri út, a Northern Sea Route...

Nagy változás a bankoknál: mától havi 300 ezer forint készpénz vehető fel díjmentesen

Mindez azt jelenti, hogy 2014-ben az átlagos öregségi nyugdíj 126,6%-át, illetve a nettó átlagkereset 96,3%-át lehetett garantáltan ingyen felvenni az ATM-ekből.

Több mint 25 ezren síeltek január végéig a Mátrában

A Sípark területén balesetvédelmi okokból a szánkózás nem engedélyezett.

Március végén Erdély a Skanzenba költözik

A Taste of Transylvania fesztivált 2022 óta minden évben nagy sikerrel rendezik meg a borospataki skanzen festői lankái között. A háromnapos gasztrokultúrális fesztivál az idei év legnagyobb hazai Erdély tematikájú rendezvényének ígérkezik.

Indul a 2026-os Kincses Kultúróvoda program – KIM: 65 millió forint pályázati keretösszeg

Az elmúlt 15 évben 650 milliárd forintnyi kulturális fejlesztés valósult meg, és a kormány csak a kultúra területén további 850 milliárd forintnyi fejlesztést tervez.

235 millió forintos bírság az eMAG Magyarország Kft.–nek

Az eMAG nem először került a GVH látókörébe, a magyar nemzeti versenyhatóság korábban árfeltüntetéssel összefüggő jogsértések miatt már több alkalommal is megbírságolta a céget, illetve jogelődjeit.
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...