Kezdőlap Világgazdaság Rekordmagas februári deficit Amerikában
No menu items!

Rekordmagas februári deficit Amerikában

Még soha nem volt akkora az amerikai költségvetés februári hiánya, mint az idén. Az öthavi mínusz pedig már meghaladta az ezermilliárd dollárt.

A pénzügyminisztérium által közölt adatok szerint a februári deficit rekordszintű, 310 milliárd 922 millió dollár volt. Ez 32,2 százalékkal haladta meg a tavaly februárit. Szakértők lényeges kisebb februári hiányra, 255 milliárd dollárra számítottak.

Februárban a költségvetési bevétel 248,3 milliárd dollárra emelkedett az egy évvel korábbi 187,9 milliárd dollárról, a kiadás pedig 559,2 milliárd dollárra nőtt a tavaly februári 423,2 milliárd dollárról.

Az októberrel kezdődött költségvetési év első öt hónapjában a halmozott hiány 1046,6 milliárd dollár volt, 67,6 százalékkal felülmúlta az egy évvel korábbit.

Az öt hónap alatt a költségvetés bevétele 5,1 százalékkal 1436 milliárd dollárra nőtt, a kiadása viszont 24,7 százalékkal, 2483 milliárd dollárra emelkedett.

A februárral záródott 12 hónapban a költségvetés halmozott hiánya 3500 milliárd dollár volt, ami a hazai össztermék (GDP) 16,5 százalékának felelt meg.

A szeptember végével záródott költségvetési évben a hiány 3132 milliárd dollár volt, több mint háromszorosa az egy évvel korábbinak. Az amerikai költségvetés hiánya ezzel már az ötödik egymást követő évben emelkedett. A költségvetés hiánya a hazai össztermék (GDP) 15,2 százaléka volt, ami a második világháború vége óta a legnagyobb, és jócskán felülmúlta az egy évvel korábbi 4,6 százalékos deficitet.

A szeptember végével záródott költségvetési évben a büdzsé bevétele 1,2 százalékkal, 3420 milliárd dollárra csökkent, miközben a kiadása 47,3 százalékkal rekordszintre, 6552 milliárd dollárra ugrott.

Legutóbb 2001-ben zárt aktívummal az amerikai költségvetés, a legnagyobb hiány pedig 1943-ban volt, a GDP 27 százaléka.

Szeptember végén az amerikai államadósság a GDP 102 százaléka volt, több mint 70 éve először haladta meg a gazdaság teljesítményét.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.
Hirdetés

Hírek

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás