Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Rekordmélységben maradt az uniós munkanélküliség
No menu items!

Rekordmélységben maradt az uniós munkanélküliség

Júniusban az eurózónában és az unió egészében is csökkent a munkanélküliség éves szinten. 3,4 százalékos munkanélküliségi rátájával Magyarország a harmadik helyen áll a tagállamok között, a sereghajtó pedig továbbra is Görögország.

Az Eurostat adatai szerint az euróövezetben júniusban 7,5 százalék volt a munkanélküliségi ráta az előző havi 7,6 százalékkal és a tavaly júniusi 8,2 százalékkal szemben. Ez volt a legalacsonyabb munkanélküliségi ráta 2008 júniusa óta az eurózónában.

Az EU 28 tagállamában a májusi 6,3 százalékon maradt a munkanélküliségi ráta, de erősen csökkent a 2018 júniusi 6,8 százalékhoz képest. Ez a legalacsonyabb ráta, mióta az Eurostat 2000-ben bevezette a munkanélküliségi adatok havi nyilvántartását.

Az Eurostat becslése szerint 2019 júniusában 15,674 millió férfi és nő volt állástalan az unió egészében, ebből 12,377 millió az eurózónában. Májushoz képest az unió 28 tagállamában 36 ezerrel, az eurózónában pedig 45 ezerrel csökkent a munkanélküliek száma.

Tavaly júniushoz viszonyítva az EU-ban 1,205 millióval, az euróövezetben pedig 1,032 millióval kevesebben voltak munka nélkül. 

Tavaly júniushoz képest 24 tagállamban csökkent, Észtországban és Lengyelországban nem változott, Svédországban és Luxemburgban pedig emelkedett a munkanélküliség.

A legalacsonyabb rátát Csehországból (1,9) százalék és Németországból (3,1 százalék) jelentették. A legmagasabb, 17,8 százalék Görögországban és 14 százalék Spanyolországban volt a munkanélküliség.

A 25 éven aluliak között 3,176 millióan voltak munka nélkül az EU-ban, ebből 2,252 millióan az euróövezeben. Ez 14,1 százalékos, illetve 15,4 százalékos munkanélküliségi rátát jelent. Az EU-ban 2018 júniusához képest 239 ezerrel, az euróövezetben 179 ezerrel mérséklődött az állástalanok száma.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...
Hirdetés

Hírek

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.