Hirdetés
Kezdőlap Mozaik Rétvári: idén is lehet nyugdíjprémium
No menu items!

Rétvári: idén is lehet nyugdíjprémium

A nyugdíjasok rosszul nem járhatnak, a nyugdíjak értéke nem csökkenhet,  ha a gazdaság teljesítménye lehetővé teszi, akkor idén is várható nyugdíj prémium – jelentette ki Rétvári Bence az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, aki a kormány nyugdíjasokat érintő idei intézkedéseiről is beszélt sajtótájékoztatóján.

Rétvári Bence azt mondta, 2010-ben nem volt biztató sem a nyugdíjasok, sem a nyugdíjkassza helyzete, akkor ugyanis körülbelül 400 milliárd forintos lyuk volt a nyugdíjkasszában.

A nyugdíjasoknak meg kellett érniük, hogy az előző időszakban egy havi nyugdíjat elvettek tőlük, ugyanis a Gyurcsány-kormány 2008-ban 8 százalékkal, a Bajnai-kormány pedig 6,4 százalékkal csökkentette a nyugdíjak értékét. Emellett mind a Horn-, mind a Gyurcsány-kabinet kísérletet tett a nyugdíjak megadóztatására egy összevont adóztatással – sorolta az államtitkár.

2010 óta azonban 33 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak, vásárlóértékük pedig 10 százalékkal nőtt – emelte ki az államtitkár.

Hozzátette, idén 2,7 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak, ez az átlagnyugdíj esetén átlagosan havonta 3500, éves szinten pedig 42 ezer forint többletet jelent.

Emlékeztetett, a kormány év elején az infláció mértékével számolva határozza meg a nyugdíjemelés összegét. Ha az infláció a tervezett érték alatt van, akkor a különbözet a nyugdíjasoknál marad és a következő évtől beleépül a nyugdíjakba, ha viszont az infláció magasabb lesz, akkor novemberben kompenzációban részesülnek.

Ebben a rendszerben tehát a nyugdíjasok rosszul nem járhatnak, a nyugdíjak értéke nem csökkenhet – jelentette ki Rétvári Bence.

Megjegyezte,

ha a gazdaság teljesítménye lehetővé teszi, akkor idén is várható prémium.

A nyugdíjasokat érintő egyéb intézkedések között említette, hogy már három alkalommal osztottak tízezer forintos Erzsébet-utalványt, ebben 2,7 millió ember részesült összesen 81 milliárd forint értékben. Már kétszer adtak nyugdíjprémiumot is, 2017-ben 24 milliárd forint, 2018-ban pedig 41 milliárd forintot szántak erre. A prémium egy átlagnyugdíj esetében 2017-ben 12 ezer, tavaly pedig 18 ezer forintot pluszt jelentett – közölte az államtitkár.

Rétvári Bence kitért a Nők 40 programra is, amely 40 év szolgálati idő után, még a nyugdíjkorhatár betöltése előtt lehetővé teszi a nők nyugdíjba vonulását. Ezzel a lehetőséggel eddig 243 ezer nő élt, ők átlagosan 4,5 évvel a nyugdíjkorhatár betöltése előtt nyugdíjba tudtak menni – monda el az államtitkár.

További segítséget jelent a nyugdíjasoknak a rezsicsökkentés, amelynek köszönhetően éves szinten több 10 ezer forintot tudnak megspórolni, valamint az Erzsébet-programon keresztül megvalósuló kedvezményes üdülési vagy fürdőjegy lehetősége, amelyet 2012 óta 260 ezer nyugdíjas vett igénybe – mondta Rétvári Bence.

Az államtitkár azt hangoztatta, hogy az elmúlt évek döntéseit minden esetben az motiválta, hogy megbecsülést és tiszteletet élvezzenek az idősek, akik “egy életet dolgoztak le, és egy élet munkájával építették fel ezt az országot”. Hozzátette, hogy a kormány minden fontos döntés előtt kikéri az Idősek Tanácsának véleményét is.

Hulák Zsuzsanna, az Idősek Tanácsának tagja elmondta, a testület feladata, hogy az időseket közvetlenül érintő javaslatokat megtárgyalja, a felkért tagok pedig a szakmai tudásukkal egészítsék ki az időseket érintő kormányzati javaslatokat, hogy megvalósulhasson az idősek megbecsülése, érdekeik érvényesülése.

Elmondta azt is, hogy három munkacsoportjuk van, az egyik kulturális és sporttevékenységeket szervez, hogy az idősek minél tovább aktívan és egészségesen élhessenek, egy másik azon dolgozik, hogy az idősekhez minél több információ jusson el a médián keresztül, a harmadik pedig a már rosszabb egészségi állapotban lévők megfelelő színvonalú ellátása érdekében tevékenykedik. (MTI)

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.
Hirdetés

Hírek

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás