Hirdetés
Kezdőlap Hírek Rezsivédelmi és honvédelmi alapot hozott létre a kormány
No menu items!

Rezsivédelmi és honvédelmi alapot hozott létre a kormány

Rezsivédelmi és honvédelmi alap létrehozását jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök szerdán.

A kormányfő a Facebook-oldalán közzétett videóban elmondta: kötelezik a bankokat, a biztosítókat, a nagy kereskedelmi láncokat, az energiaipari és kereskedőcégeket, a telekommunikációs vállalatokat és a légitársaságokat, hogy extraprofitjuk nagy részét ebbe a két alapba fizessék be.

Ebből a két alapból fogják finanszírozni a rezsicsökkentés és a honvédség megerősítésének költségét – tette hozzá.

Ismertette azt is, hogy az intézkedések időben korlátozottak: két évre, 2022-re és 2023-ra vonatkoznak.

Orbán Viktor emlékeztetett arra, hogy azt vállalták, megvédik a családokat, a nyugdíjasokat, a munkahelyeket és a rezsicsökkentést az elhúzódó háborús helyzetben is.

Elmondta, a kormány a nap folyamán tartott ülésén áttekintette az ország gazdasági helyzetét. A miniszterelnök azt mondta, a háború elhúzódik, a brüsszeli szankciós politika nem javul és ez együtt drasztikus áremelkedésekhez vezet.

Ma a rezsicsökkentés Magyarországon védi a családokat, de az energia ára tovább emelkedik, ezért egyre nehezebb és költségesebb megvédeni a családokat – közölte.

Orbán Viktor szerint a honvédséget is haladéktalanul meg kell erősítenünk.

Mindeközben az emelkedő kamatok és az emelkedő árak révén a bankok és a nagy multicégek nagyobb haszonra, extraprofitra tesznek szert – mondta.

Akik ebben a háborús helyzetben extra haszonra tesznek szert, azokat arra kérjük, azoktól elvárjuk, hogy segítsék az embereket és járuljanak hozzá az ország védelmi költségeihez” – fogalmazott, közölve: a részletes számokat a csütörtöki kormányinfón ismertetik.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...
Hirdetés

Hírek

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.