A Magyar Telekom volt vezérigazgatója, Christopher Mattheisent nevezték ki a Microsoft Magyarország új ügyvezető igazgatójának, aki március 4-től tölti be a pozíciót és irányítja a cég tevékenységét.
A Pest megyei mikro-, kis- és középvállalkozások szerdától adhatják be támogatási kérelmeiket a 4,5 milliárd keretösszegű eszközbeszerzéseket támogató pályázati felhívásra.
A brit kormány úgy döntött, hogy kezelni tudja a kínai Huawei Technologies berendezései jelentette biztonsági kockázatokat az ötödik generációs mobil távközlési hálózat (5G) kiépítésénél - jelentette a Financial Times című londoni üzleti napilap.
Az Airbus európai repülőgépgyártó konzorcium alelnöke szerint "katasztrófa", amit a brit EU-tagság megszűnésének ügyében "a politika művel". Katherine Bennett a BBC televízió politikai magazinműsorában egyenes utalást tett arra, hogy az Airbus átgondolná jövőbeni nagy-britanniai beruházásait, ha nem lép életbe a Brexit feltételrendszeréről szóló megállapodás.
Csődeljárást kezdeményezett maga ellen a British Midland Regional, vagyis Flybmi néven ismert brit légitársaság, és azonnali hatállyal törölte járatait.
Január 1-jétől egy értékbeli korlátot is vizsgálniuk kell a munkáltatóknak a kamatkedvezményből származó jövedelem megállapításakor, ha kedvezményes lakáscélú hitelt adnak a munkavállalóknak. Az értékbeli korlát vonatkozik az önkormányzatok által magánszemélyeknek adott hitelekre is.
Mintegy 160 ezer négyzetméteren, az Audi Hungaria Zrt. két logisztikai központjának tetején alakítja ki az E.on Hungária Zrt. Európa legnagyobb tetőnaperőmű-parkját a jövő év elejéig. Az autógyártó célja, hogy a győri gyár teljesen szén-dioxid-semleges legyen.
A Tesco Global Áruházak Zrt. idén két lépésben emeli dolgozói alapbérét, a legalacsonyabb keresetűek fizetése így januárban bruttó 197 ezer forintról 207 ezer forintra, szeptemberben pedig bruttó 215 ezer forintra nő.
Leállítja az Airbus a világ legnagyobb utasszállító gépe, az A380-as gyártását - jelentette be Tom Enders, az Airbus-csoport vezérigazgatója Tolouse-ban.
Hiezl Gábor, az NKM Nemzeti Közművek Zrt. vezérigazgatója veszi át - meglévő pozíciója megtartása mellett - az NKM Áramszolgáltató Zrt. és NKM Földgázszolgáltató Zrt. vezérigazgatói feladatait is.
A kis és közép vállalkozásoknak alacsony a termelékenységük. Kevesebb támogatás érkezik a jövőben az EU-tól, ezért a minőségi fejlesztésekre, és arra kellene törekedni, hogy ne feltétlenül új gyárak épüljenek, hanem korszerű technológiák, amelyek kiváltják a kézi munkaerőt - vélekedik Vadász György, a Magyar Iparszövetség (OKISZ) elnöke.
Négy-öt hónap múlva, lehetőleg az első holdraszállás 50. évfordulóján akar űrutazást tenni saját űrhajóján Richard Branson brit milliárdos, a Virgin Galactic űripari vállalkozás vezetője.
A német kormány mindenképpen el kívánja kerülni, hogy a kínai Huawei Technologies berendezései nélkül kelljen kiépíteni a következő generációs mobil távközlési hálózatot Németországban.
A Magyar Nemzeti Bank összesen 30 millió forintra bírságolta a Crown Trade Kft. és a DPD Trade Kft. társaságokat, amelyek az általuk alapított Gaudium Invest Zrt. zárt körben kibocsátott részvényeit jogsértő módon ajánlották fel nyilvános értékesítésre.
A Renault francia autógyártó bejelentette, hogy jelezni fogja a hatóságoknak: a Japánban pénzügyi visszaélések vádjával letartóztatott Carlos Ghosn volt elnök-vezérigazgató 50 ezer eurós "személyes kedvezményt" kapott a Versailles-i Kastéllyal kötött szponzori szerződés keretében.
Az olasz gazdasági minisztérium cáfolta a kínai Huawei és ZTE vállalatok 5G mobilhálózati fejlesztési tenderekből való kizárásáról megjelent sajtójelentéseket.
A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának
A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.
18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.
A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának
A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.
18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.
A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg
A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.
A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek