Elkészült a nemzeti népegészségügyi stratégia, amely az elkövetkező tíz évre határozza meg a fő célokat, a tennivalókat, a beavatkozási pontokat, valamint az eredmények követését...
Ez az átfogó szemlélet vezetett olyan új kezdeményezésekhez, mint például Bécs első demenciabarát étterme, a „Zum Augenblick”, ahol a demenciával élők és hozzátartozóik egy nyugodt, biztonságos környezetben vacsorázhatnak.
A kínálatban szerepelnek kerekasztal-beszélgetések is, amelyeken a gyógyszergyár szakemberei a gyógyszerkutatás világáról és a kutatói lét szépségeiről osztják meg tapasztalataikat.
A Magyar falu program keretében több mint 600 orvosi rendelő épülhetett vagy újulhatott meg, és 81 településen közel hétmilliárd forintot költöttek szolgálati lakások felújítására.
A vizsgálat már országszerte 200 ponton elérhető, ezáltal az elmúlt hónapokban jelentősen emelkedett a páciensek száma is, és egy év alatt már több mint kétezren vették igénybe az egészségügyi szolgáltatást.
A tanulmány szerint súlyos esetben akár az is előfordulhat, hogy egy őssejt olyan, "gyári hibás" utánpótlással javítja ki a környezetében található sérült szöveteket, amelyek már magukban hordozzák a későbbi daganatos betegség magvait.
A képviselői minőség nem jelent e tekintetben többlet adatkezelői jogosultságokat, a képviselők is kötelesek az általános adatvédelmi rendelet előírásainak megfelelni,
Az elmúlt 15 évben szisztematikus fejlesztés zajlik az egyetemen, ezen belül is a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán az infrastruktúra és a humánerőforrás területén.
A hőhullám miatt nyolcvanegy kórházból összesen négyben kellett átszervezni a műtéteket, a kórházi klímák javítására 1,3 milliárd forintos keretösszeg áll rendelkezésre idén.
A gyógyszerjelölt engedélyezését követően javulni fog a betegek hozzáférése ehhez a fontos biológiai készítményhez, és erősödni fog a Richter jelenléte is a megfizethető gyógyszerkészítmények piacán.
Egy vizsgálat megállapította, hogy Nagy-Britannia rosszul volt felkészülve a COVID-19 világjárványra, és cserbenhagyta polgárait.
Az Egyesült Királyság kormánya rosszul volt felkészülve a COVID-19-re. A világjárvány...
A csontritkulás miatt bekövetkezett első csonttörés két-háromszorosára növeli a következő törés kockázatát. Idős korban a combnyaktörés különösen veszélyes, így kiemelt jelentőségű a csontritkulás (oszteoporózis)...
2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.
2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.
Kevéssé változott, vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.
Az év mérföldkőnek tekinthető a tőzsdei kereskedésben, mivel a BÉT képes volt kiemelkedő eredményekre a komoly globális geopolitikai kihívások ellenére is.
A BKK érvényben lévő szolgáltatási szerződése december 23-ig érvényes, a jelenleg elérhető bérletkonstrukció már a szolgáltatás jövőbeni átállásához igazodik.
Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek