Kezdőlap Élelmiszeripar

Élelmiszeripar

Nébih: kevesebb a magyar termék az áruházláncok polcain

Visszaesett a hazai élelmiszerek aránya a Magyarországon jelenlévő tíz legnagyobb kereskedelmi lánc üzleteiben a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felmérése szerint.

FAO: kilenc hónapja drágulnak az élelmiszerek

Februárban már a kilencedik egymást követő hónapban emelkedtek, és 2014 júliusa óta a legmagasabb szintre nőttek a világpiaci élelmiszerárak - jelentette az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).

Az agrárkamara javasolja: a beszállítók is kérhessék a gyorskölcsönt

A vendéglátóegységeket érintő korlátozások miatt nehéz helyzetbe került beszállítók is igényelhessék a kamatmentes újraindítási gyorskölcsönt - kezdeményezte a kormányzatnál a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.

Bajban a tejesek: “középtávon sem fenntartható a helyzet” – drágulás várható?!

A tejtermelőknél és a feldolgozóknál egy év alatt átlagosan 15-18 százalékkal emelkedtek a termelési költségek - közölte a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács.

Világpiaci élelmiszerárak: hat és fél éves csúcs

Januárban 2014 júliusa óta a legmagasabb szintre emelkedtek a világpiaci élelmiszerárak, és már a nyolcadik egymást követő hónapban jegyezett fel növekedést az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).

Pályázat élelmiszeripari cégeknek – 500 millió forint is járhat

Ötmilliárd forintos pályázat indul élelmiszeripari vállalkozások beruházásainak támogatására - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter.

Ehetőnek nyilvánítva. A lisztkukac zöldítheti is az élelmiszeripart

Emberi fogyasztásra alkalmasak a közönséges lisztbogár (Tenebrio molitor) lárvájából készített élelmiszerek - foglalt állást az Európai Unió égisze alatt működő Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA).

Bajban a malmok – drágul a liszt

Emelniük kell a liszt árát a malmoknak januárban, különben nem biztosítható a működésük - mondta Lakatos Zoltán, a Hajdú Gabona Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Hetedik hónapja drágulnak az élelmiszerek

Decemberben már a hetedik hónapja emelkedtek folyamatosan a világpiaci élelmiszerárak - közölte az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).

Beszállítói program – 35 milliárd élelmiszeripari vállalkozásoknak

Harmincötmilliárd forint értékű beszállítófejlesztési program indul az élelmiszeripari vállalkozások számára - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.

Fókuszban az élelmiszeripar – digitális stratégia készül

Jövő februárra készülhet el Magyarország digitális élelmiszeripari stratégiája, amelyet a Digitális jólét program keretében az Agrárminisztérium, az Innovációs és Technológia Minisztérium, valamint az érintett élelmiszeripari szakszervezetek és a Szent István Egyetem közösen dolgoz ki.

Kína. Különleges jelzést kap a tokaji bor

Jövőre száz uniós termék földrajzi árujelzője, köztük a tokaji jelölésű bor kap védelmet a kínai piacon az Európai Unió és Kína között létrejött megállapodás értelmében.

Védjegyrendszer állami garanciával – kampány indult

Elindult a Kiváló Minőségű Élelmiszer védjegyrendszert hirdető kampány: az Agrárminisztérium, a Nébih és az Agrármarketing Centrum közösen népszerűsíti az állami garanciával járó minőséget.

Soltvadkerti bor – immár oltalom alatt

Az Európai Bizottság jóváhagyta a Soltvadkerti név alatt termelt borok felvételét az oltalom alatt álló eredetmegjelölések (OEM) nyilvántartásába.

Világpiaci élelmiszerárak – csak a hús lett olcsóbb

A szemestermények, a növényi olajok, a cukor és a tejtermékek drágulása miatt októberben már az ötödik egymást követő hónapban emelkedtek, január óta a legmagasabb szintre nőttek a világpiaci élelmiszerárak - derül ki a FAO adataiból.

Szijjártó: “A nemzetközi piacok újraosztása kezdődött”

A magyar gazdaság hatalmas lehetőségek előtt áll: a világjárvány miatt sok vállalat megszűnt, meggyengült, vagy kiszorult a világpiacokról, a magyar vállalatok azonban betörhetnek az új piaci résekbe, növelve bevételeiket, a foglalkoztatást, erősítve a magyar gazdaság egészét - mondta a külgazdasági és külügyminiszter Nagyatádon.

Sörszövetség: csapról 40 százalékkal kevesebb sör fogyott

Az öt legnagyobb magyar sörgyártó idei együttes forgalma 5,5 százalékkal, 4,9 millió hektoliterre csökkent a harmadik negyedév végére az előző év azonos időszakához képest. Különösen a csapolt sör értékesítése zuhant, csaknem 40 százalékkal - közölte a Magyar Sörgyártók Szövetségének (MSSZ) vezetője.

Fogyasztói nem a kettős minőségre

A fogyasztók többsége elutasítja a kettős minőséget, vagyis azt, ha azonos márkanév alatt országonként eltérő minőségű élelmiszerek kerülnek forgalomba - derül ki a Nébih felméréséből.

Drága maradék. Évi 18 ezer forintot dobunk a kukába

Magyarországon az emberek évente több mint 300 ezer tonna élelmiszert pazarolnak el. A veszteség pénzben kifejezett értéke meghaladja a 170 milliárd forintot, ami egy-egy emberre vetítve 18 ezer forint - közölte a Nébih.

Étel a szemétben. Fejenként 65 kilót pazarolunk el évente

Magyarországon az élelmiszer-hulladék mennyisége 4 százalékkal csökkent 2016 és 2019 között, de egy átlagos magyar így is 65 kilogramm élelmiszert dob a szemetesbe évente - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

Friss

Lefutott a trend, a lefolyóba kerül a műhúsok szupersztárja?

Illusztrációk: beyondmeat.com Néhány éve még a tőzsde egyik legnagyobb sztárja...

Ezért veszítik az értéküket gyorsabban az elektromos autók, de ez változhat a közeljövőben

Az elektromos autók (EV-k) amerikában is gyorsabban veszítik el...

Akár 640 ezres kezdőbér várja a technikumot választó fiatalokat

Bár sokan még bizonytalanok 14 évesen, egyre több diák választ tudatosan olyan területeket, ahol a személyes érdeklődésüket anyagi és társadalmi elismertséggel is kamatoztathatják.

Varázsvilággal nyit a Lumina Park Budapest

A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig
Hirdetés

Hírek

Akár 640 ezres kezdőbér várja a technikumot választó fiatalokat

Bár sokan még bizonytalanok 14 évesen, egyre több diák választ tudatosan olyan területeket, ahol a személyes érdeklődésüket anyagi és társadalmi elismertséggel is kamatoztathatják.

Varázsvilággal nyit a Lumina Park Budapest

A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig

Trófeamustra a Hegyközben

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 16. alkalommal rendezte meg a szarvasbőgési szezonban terítékre került gímbikák trófeáinak mustráját. A Hegyközi Erdészeti Igazgatóság által megszerezett program helyszíne a füzérradványi Károlyi-kastély parkja volt.

Vegyesen indítottak a vezető nyugat-európi tőzsdék

Vegyesen kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A londoni FTSE100 index 0,29 százalékkal erősödött, a frankfurti DAX index 0,04 százalékkal gyengült, a párizsi CAC-40 index pedig 0,07 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,04 százalék mínuszt jelzett nyitáskor.

Országos ellenőrzési akciósorozat indul halloween és a mindenszentek idején

Nem éri meg szabályt szegni halloween és a mindenszentek idején sem: a NAV revizorai ebben időszakban fokozottan vizsgálják a koszorú- és virágárusokat, jelmezkölcsönzőket, valamint mindenkit, aki szezonális termékekkel kereskedik; ellenőrzések országszerte várhatók.

Megjelent az Otthon Start Program feltételeinek megfelelő lakások építését támogató rendelettervezet

Hétfő este jelent meg a kormány honlapján az a rendelettervezet, amelynek célja, hogy elősegítse az Otthon Start Program feltételeit teljesítő lakások építését. A rendelet mindezt úgy tenné meg, hogy kiemelt beruházássá minősít bizonyos építési beruházásokat, valamint a kiemelt beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja.

Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Már több tízezren használják az MVM mesterséges intelligencia alapú rezsiasszisztensét

Alig több mint egy hónapja indult el és már több tízezren használják az MVM Csoport új, mesterséges intelligencia alapú ügyféltámogató megoldását, az úgynevezett REZSIŐR az ügyfeleknek segít a rezsicsökkentéssel, valamint az áram- és földgázszámlákkal összefüggő kérdésekben.
Hirdetés

Gazdaság

Tisztázzuk a vagyonadó terveket: ma egymilliárdosnak lenni már nem akkora szó, mint tíz éve

Ma már nagyjából 7000-10.000 magyar rendelkezik legalább 1 milliárd forintos klasszikus pénzügyi vagyonnal, 30.000 fő rendelkezik egymilliárdot meghaladó teljes vagyonnal, számuk pedig 2030-ra ötödével nőhet.

Oda az MBH kapcsolat, de marad a régi gondoskodás

Megújul a Gondoskodás Egészség- és Nyugdíjpénztár – megszűnik az MBH-val való együttműködés A mai nap első híre az volt, hogy az MBH Bank felülvizsgálta és...

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő