Felminősítette az OTP Bank és az OTP Jelzálogbank osztályzatait hétfőn az S&P Global Ratings, elsősorban azzal a véleményével indokolva a lépést, hogy a magyar bank ellenállóképes a szuverén adóskörnyezetből eredő stresszhelyzetekkel szemben.
Az Európai Unió felfüggesztette az amerikai kereskedelmi vámok elleni ellenintézkedéseket, hogy időt és teret engedjen a tárgyalásoknak, az intézkedés kedden lép érvénybe
Emelkedéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. Pénteken a BUX 1305,75 pontos, 1,51 százalékos csökkenéssel, 84 947,50 ponton zárt.
Donald Trump szerint Kína megállapodást akar az Egyesült Államokkal - az elnök erről újságírók előtt beszélt a Fehér Háznál azt követően, hogy 125 százalékra emelte a Kínával szembeni vámokat, miközben számos más ország esetében 90 napra felfüggesztette a viszonossági vámok alkalmazását szerdán.
Donald Trump 90 napos szünetet rendelt el az amerikai vámok alkalmazása terén, egyben azonnali hatállyal megemelte a Kínára vonatkozó vámtételt 125 százalékra.
Egyhangúlag döntött az alapkamat változatlan szinten tartásáról a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa márciusi ülésén a szerdán közölt rövidített jegyzőkönyv szerint.
Donald Trump ismét posztolt a közösségi médiában, ezúttal megint Kínát vette célba. Most azt mondta, hogy 125%-ra emeli a Kínára kivetett vámot - méghozzá „azonnali hatállyal”
Kína szerdán 84 százalékos megtorló vámokat vezetett be az amerikai áruk behozatalára, ami megegyezik a Donald Trump amerikai elnök által a nap folyamán korábban...
A haszonállatok egy részét sújtó száj- és körömfájás betegséggel összefüggésben Szlovákia keddtől ideiglenesen felújítja az ellenőrzéseket a magyar és osztrák határon - az erről szóló döntést hétfői ülésén hagyta jóvá a pozsonyi kormány.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter idén második alkalommal hívta össze a Gazdasági Kamarák Egyeztető Fórumát, ezúttal az Egyesül Államok által bejelentett vámintézkedésekre tekintettel kibővített formában került sor az ülésre
Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.
A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.
A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.
A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.
A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.
Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.
a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek