A Masterplast Nyrt. részvényenként 34 forint osztalékot fizet 2018. évi anyavállalati mérlege szerinti eredménytartalékából, erről döntött a társaság április 25-én megtartott évi rendes közgyűlése.
Mégsem egyesül a német bankrendszer két meghatározó szereplője, a Deutsche Bank és a Commerzbank, a fúzió lehetőségéről folytatott tárgyalásokat csütörtökön eredmény nélkül lezárták.
Újabb részvényfelosztásról döntött a 4iG Nyrt. éves rendes közgyűlése: a törzsrészvények névértéke ötödére, a jelenlegi 100 forintról 20 forintra csökken, a részvényszám pedig az ötszörösére nő majd.
Az emberfélék családjának egy eddig ismeretlen, kihalt faját azonosították kutatók a Fülöp-szigeteki Callao-barlangban feltárt tizenhárom darab csont- és fogfosszília alapján. Ezek az előemberek abban a korban éltek, amikor az emberfélék kirajzottak Afrikából és elfoglalták az egész világot.
Az élelmiszeripar 2015 óta stratégiai ágazat, ennek megfelelően az élelmiszeripar komplex fejlesztéséhez 2020-ig 300 milliárd forintot biztosítanak. Emellett egy új, hiteles és valódi garanciát biztosító védjegy bevezetését is tervezi a szaktárca, amely kiemelt feladatának tekinti az élelmiszerek minőségének biztosítását - mondta az agrárminiszter Miskolcon.
Egy esetleges újabb gazdasági világválság hatásai lényegesen kisebbek lehetnek a magyar pénzügyi szektorra, mint a 2007-2008-as globális krízisé volt - hangzott el a 13. Pécsi Pénzügyi Napok nyitónapján.
Eredményesen végződött a Budapest-Belgrád vasútvonal felújítására kiírt tender - nyilatkozta Szijjártó Péter Pekingben. A győztes egy kínai-magyar konzorcium, a kínált ár elfogadható a külgazdasági és külügyminiszter szerint.
A Sziget fesztivál idei költségvetése meghaladja a tízmilliárd forintot - mondta Kádár Tamás, a Sziget főszervezője a rendezvény sajtótájékoztatóján, hozzátéve, hogy a nagyszínpados fellépőkre 500 millióval többet tudnak költeni, mint tavaly, és két olyan nap is lesz, amelyre két kiemelt kategóriás főfellépő jut.
Több unoka után több nagyszülői gyed (gyermekgondozási díj) is igénybe vehető lesz január 1-jétől - közölte a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár.
Németország és Lengyelország minőségi okokra hivatkozva leállította az orosz olaj importját a Barátság kőolajvezetéken. A Brent olajár az idén első alkalommal 75 dollár fölé emelkedett.
A magyarországi fürdőüzemeltető társaságok összes nettó árbevétele 9,1 százalékkal, a fürdőszolgáltatásokból származó árbevétele 7,5 százalékkal nőtt tavaly 2017-hez képest, miközben a fürdőszolgáltatásban foglalkoztatottak létszáma átlagosan 3,5 százalékkal csökkent egy év alatt.
A januári 8,3 százalék után februárban 7,7 százalékkal volt magasabb a mezőgazdasági termékek felvásárlási ára, mint egy évvel azelőtt, így az első két hónap átlagában 8,0 százalékkal emelkedett az agrártermékek termelői ára.
Kína Egy övezet, egy út elnevezésű kezdeményezése teljes egészében egybeesik a magyar nemzeti érdekekkel, hiszen az együttműködés egy fontos garancia a világgazdaság szabadságának fenntartására - jelentette ki Orbán Viktor kormányfő Pekingben.
A Facebook bejelentette, hogy hárommilliárd dollárt különített el büntetésre, amelyet a Szövetségi Kereskedelmi Bizottság szabhat ki rá magántitkok megsértése és adatok engedély nélküli kiszolgáltatása miatt.
Bár sokan még bizonytalanok 14 évesen, egyre több diák választ tudatosan olyan területeket, ahol a személyes érdeklődésüket anyagi és társadalmi elismertséggel is kamatoztathatják.
A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 16. alkalommal rendezte meg a szarvasbőgési szezonban terítékre került gímbikák trófeáinak mustráját. A Hegyközi Erdészeti Igazgatóság által megszerezett program helyszíne a füzérradványi Károlyi-kastély parkja volt.
Vegyesen kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A londoni FTSE100 index 0,29 százalékkal erősödött, a frankfurti DAX index 0,04 százalékkal gyengült, a párizsi CAC-40 index pedig 0,07 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,04 százalék mínuszt jelzett nyitáskor.
Bár sokan még bizonytalanok 14 évesen, egyre több diák választ tudatosan olyan területeket, ahol a személyes érdeklődésüket anyagi és társadalmi elismertséggel is kamatoztathatják.
A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 16. alkalommal rendezte meg a szarvasbőgési szezonban terítékre került gímbikák trófeáinak mustráját. A Hegyközi Erdészeti Igazgatóság által megszerezett program helyszíne a füzérradványi Károlyi-kastély parkja volt.
Vegyesen kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A londoni FTSE100 index 0,29 százalékkal erősödött, a frankfurti DAX index 0,04 százalékkal gyengült, a párizsi CAC-40 index pedig 0,07 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,04 százalék mínuszt jelzett nyitáskor.
Nem éri meg szabályt szegni halloween és a mindenszentek idején sem: a NAV revizorai ebben időszakban fokozottan vizsgálják a koszorú- és virágárusokat, jelmezkölcsönzőket, valamint mindenkit, aki szezonális termékekkel kereskedik; ellenőrzések országszerte várhatók.
Hétfő este jelent meg a kormány honlapján az a rendelettervezet, amelynek célja, hogy elősegítse az Otthon Start Program feltételeit teljesítő lakások építését. A rendelet mindezt úgy tenné meg, hogy kiemelt beruházássá minősít bizonyos építési beruházásokat, valamint a kiemelt beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja.
Alig több mint egy hónapja indult el és már több tízezren használják az MVM Csoport új, mesterséges intelligencia alapú ügyféltámogató megoldását, az úgynevezett REZSIŐR az ügyfeleknek segít a rezsicsökkentéssel, valamint az áram- és földgázszámlákkal összefüggő kérdésekben.
Ma már nagyjából 7000-10.000 magyar rendelkezik legalább 1 milliárd forintos klasszikus pénzügyi vagyonnal, 30.000 fő rendelkezik egymilliárdot meghaladó teljes vagyonnal, számuk pedig 2030-ra ötödével nőhet.
Megújul a Gondoskodás Egészség- és Nyugdíjpénztár – megszűnik az MBH-val való együttműködés
A mai nap első híre az volt, hogy az MBH Bank felülvizsgálta és...
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek