Donald Trump amerikai és Emmanuel Macron francia elnök után a brit kormányfő is lemondta részvételét a január 22-én kezdődő davosi Világgazdasági Fórumon.
Több száz Oroszországhoz köthető oldalt, csoportot és profilt törölt a Facebook azzal az indoklással, hogy azok két jelentős méretű dezinformációs műveletben játszottak szerepet.
Vidéki élet, fiatalok a vidéken elnevezéssel indítja programcsomagját a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (AGRYA), amely 16 millió forintból valósul meg, többek között az Agrárminisztérium (AM) és az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) támogatásával - jelentették be a program szervezői budapesti sajtótájékoztatójukon.
Tavaly a negyedik negyedévében 148 milliárd forinttal emelkedett a teljes forint lakossági állampapír állomány, és ezzel december végére elérte a 7516 milliárd forintot.
A Barcelóna tavaly 689 millió euró ( 224 milliárd forint) bevétellel vezeti a legnagyobb európai labdarúgóligák bajnokainak árbevételi kistáját, noha a Manchester City rendelkezik a legértékesebb játékosállománnyal. A KPMG kutatása a foci-biznisz adatait vizsgálta.
A Magyar Nemzeti Bank 30 nappal meghosszabbította az NHB Növekedési Hitel Bank Zrt.-nél a betétek és más visszafizetendő források kifizetésére vonatkozó korlátozását. A hitelintézet ettől függetlenül a megszokott rend szerint végzi napi működését.
Világszerte nőtt a kalóztámadások száma 2018-ban, különösen az Afrika nyugati partjainál található Guineai-öböl környékén vált veszélyesebbé a hajózás a tengeri haramiák miatt.
Egyre nagyobb érdeklődést tapasztalnak a Széchenyi Pihenő Kártya (SZÉP-kártya) kibocsátásában érdekelt pénzintézetek a konstrukció iránt, amely a januártól hatályos változások következtében egyedüli maradt a kedvezményesen, 34,5 százalékos adó- és járulékteher mellett nyújtható cafeteriaelemek között
Vádat emelt a Ceglédi Járási Ügyészség tizenegy ember, köztük egy villanyszerelő ellen, aki visszatekerte a villanyórákat és hamisított plombákat rögzített több Pest megyei városban - közölte a Pest megyei főügyész.
Börtönőrt próbált megvesztegetni egy fogvatartott a Szegedi Fegyház és Börtönben, hogy így jusson illegálisan mobiltelefonhoz - tájékoztatott a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője.
Amerikai törvényhozók egy csoportja kétpárti törvényjavaslatot nyújtott be a Huawei kínai telekommunikációs óriásvállalat gyártotta chipek és egyes alkatrészek amerikai forgalmazási tilalmáról.
A Magyar falu program gyorsan elbírálását és a támogatási összeg szinte azonnali kifizetését ígérte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos Szolnokon.
Az adószűrt maginfláció alakulása kulcsfontosságú abból a szempontból, hogy Magyarország mikor kezdje meg a monetáris politika normalizálását, ezért a jegybank ezt a mutatót mostantól nagyobb figyelemmel követi - jelentette ki Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke egy bécsi fórumon.
Meglepetést okozott az elemzőknek a Goldman Sachs befektetési bank negyedik negyedéves gyorsjelentésével, a vártnál jobb eredmény a részvénykereskedésnek köszönhető, ami ellensúlyozta a kötvénykereskedelem gyenge teljesítményét.
Több hétig tartó tárgyalás után feladta magát a rendőrségen Klement Balili, az albándrogmaffia vezetője - jelentette a Tirana Times című albán hetilap.
Két év alatt húsz százalékkal növelné minden munkavállalója bérét az Audi Hungaria Zrt. - közölte a vállalat kommunikációs osztálya. A bértárgyaló szakszervezeti delegáció egyelőre nem adott választ a javaslatra.
Egy kombinált terápia segítségével sikerült ráksejteket zsírsejtekké alakítani egerekben a Bázeli Egyetem kutatóinak. Ezáltal a tumorsejtek nem tudtak többé áttéteket képezni.
Szombaton tartják a központi középfokú felvételi vizsgát a 9. évfolyamra, a 6 és 8 évfolyamos gimnáziumokba, továbbá az Arany János Tehetséggondozó Programba jelentkező diákok számára.
Az Expressbank megvásárlásával jól működő, stabil bankot vett Bulgáriában az OTP - mondta Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója az OTP csoport legutóbbi bulgáriai tranzakciójáról Szófiában. A vételárra az eladó bank hozzájárulásának hiányában nem derült fény.
A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.
18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.
A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg
A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.
18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.
A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg
A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.
A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.
A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.
A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek