A magyar lakásállomány csaknem 13 százalékán, mintegy 500 ezer lakáson végezhetnek fejújítást, korszerűsítést a következő egy évben - derült ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. felméréséből.
Az ingatlanközvetítők szerint élénkül a piac, megugrott a kereslet a kiadó nyaralók iránt, jelentős az első lakást vásárlók aránya és javult a vevők alkupozíciója is.
A panellakások értékesítési ideje a tavalyi átlagnak a negyedével nőtt az idén, és elérte a 88 napot. Ennek ellenére továbbra is ez az ingatlantípus értékesíthető a leggyorsabban - közölte az Otthon Centrum.
A lakásárak stagnálására, egyes helyeken csökkenésére lehet számítani a szakértői várakozások szerint - derül ki a GKI és a Masterplast közös felméréséből.
Az első félévben 8697 új lakás épült, 34 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Ugyanakkor az építendő lakások száma 12 475 volt, 32 százalékkal kevesebb, mint a múlt év azonos időszakában - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
A koronavírus utóhatásai miatt idén minden eddiginél bővebb albérletkínálat várja a felsőoktatásba felvételt nyert hallgatókat - közölte az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.
A legdrágább európai városok listáját vezető Zürichhez képest harmadáron lehet Budapesten belvárosi lakást bérelni. A magyar albérleti díjak a pozsonyiak és a varsóiak körül mozognak, de alacsonyabbak, mint Bécsben vagy Prágában - közölte az Otthon Centrum.
Júniusban országosan 11 186 ingatlant adtak el, ami kissé meghaladja az egy évvel korábbi 11 069-et, az előző hónaphoz képest pedig újabb 33 százalékos emelkedést jelez - áll a Duna House elemzésében.
A 2017-es indulás óta több mint ezermilliárd forint értékben, mintegy nyolcvanezer hitelfelvevő kapott Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitelt (MFL), amelyek piaci részesedése az új folyósításokon belül májusra elérte a 75 százalékot - közölte a Magyar Nemzeti Bank.
A rövid távú lakáskiadás - ismertebb nevén az airbnb-zés - korlátozása árcsökkenést eredményezhet az albérlet- és a lakáspiacon egyaránt - vélik a nagy ingatlanközvetítő cégek.
A befektetők elbizonytalanodását jelzi, hogy közel 40 százalékkal kevesebb lakásépítési projektet indítottak el a fővárosban a második negyedévben, mint egy évvel korábban. Eközben az átlagos négyzetméterár átlépte az egymillió forintot.
A Balatontól távol is pörög a vízparti ingatlanok piaca az OTP Ingatlanpont adatai szerint: a Velencei-, a Tisza- és a Fertő-tónál, sőt a budapesti Duna-parton is élénk az érdeklődés, az árakat pedig a járvány sem vetette vissza.
Vidéken átlagosan 30-40, Budapesten pedig 5-10 százalékkal csökkentek az államilag támogatott lakáscélú hitelekhez kapcsolódó közjegyzői díjak az elmúlt egy évben - derült ki a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) adataiból.
Bár Budapesten egész Európában az egyik legnagyobb mértékben nőttek az ingatlanok bérleti díjai tavaly, a magyar fővárosban még mindig viszonylag alacsonyak. A jó állapotú lakásokat tekintve Budapest közvetlenül Bécs mögött szerepel.
Gyorsan feléledt a lakóingatlanok piaca: májusban felülmúlta a lakást keresők száma az egy évvel korábbit, és a kínálati árak is nőttek - közölte az Otthontérkép.
A panellakások az enyhe negatív árkorrekció ellenére is a legjobb befektetésnek számítanak hosszútávon az ingatlanpiacon: az elmúlt hét évben megháromszorozták értéküket - derült ki a Duna House elemzéséből.
Várhatóan megállítja a lakásépítések visszaesését a barnamezős övezetekben alkalmazható 5 százalékos lakásáfa, amelynek pozitív hatása 2022-től érvényesülhet - mondta Nagy Tamás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) főosztályvezetője.
A fővárosban 20-25 százalékkal csökkenhet a lakásvásárlások száma az idén, az agglomerációban, a megyei jogú városokban és a Balaton-parton 15-20, a többi térségben pedig 10 százalék körüli visszaesés várható - közölte az Otthon Centrum.
A rozsdaövezetekben egy-két éven belül több ezer új lakás épülhet, a kedvezményes áfakulcs miatti lakásépítési kedv felfutása pedig évekig is kitarthat - derül ki az ingatlan.com elemzéséből.
Harmadik inkubációs programját indítja el a Creative Hungary: február 4-étől Product LAB néven pályázhatnak hazai designipari gyártók és tervezők új, piaci bevezetésre alkalmas designtermékek és prototípusok fejlesztésére.
A munkaerőhiány miatt egyre több vállalat szembesül a kihívással, hogy a folyamatos működés biztosítása érdekében képzéssel is tennie kell azért, hogy megfelelő minőségű emberek álljanak rendelkezésére.
Az Otthoni Energiatároló Programban és a vállalatokat támogató Jedlik-pályázaton összesen 150 milliárd forinttal segíti a kormány mintegy 800 megawattnyi új tároló telepítését, ezzel a jelenlegi kapacitás az ötszörösére nő.
A hazai kkv-k február 1-je óta már pályázhatnak a "KKV kapacitásbővítő támogatás 3.0" programra, mellyel közel 2,5 millió forintos támogatásban részesülhetnek minden új munkavállaló felvétele esetén.
A hazai kkv-k február 1-je óta már pályázhatnak a "KKV kapacitásbővítő támogatás 3.0" programra, mellyel közel 2,5 millió forintos támogatásban részesülhetnek minden új munkavállaló felvétele esetén.
Budapest egyik legkedveltebb téli attrakciója, a Margitszigeten működő Lumina Park ebben a szezonban egy héttel tovább várja látogatóit, március 1. helyett március 8-ig nyitva tart.
Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.
A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.
Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...
Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...
Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek