Jövőre további nagy beruházások valósulhatnak meg a Vajdaságban az újabb fejlesztési ciklus keretében - közölte Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke Szabadkán.
Unortodox határon túli sikertörténet: Varga Attila nem a megszokott utat járva, Erdélyből jött Pestre karriertörténetet írni, hanem sikeres pesti vendéglátósként ment az Európa legkisebb városaként jegyzett, székelyföldi Tusnádfürdőre panziót nyitni.
Idén rekordmennyiségű, több mint kétezer pályázat érkezett a Határtalanul! programban, az igényelt támogatás összege meghaladja a 6,3 milliárd forintot. A nyertesek legkésőbb szeptember 20-ig megkapják a pénzt.
Azokat lehet támogatni, akik akarják, hogy támogassák őket, a vajdasági vállalkozók pedig ilyenek, ezért is sikeres a vajdasági gazdaságfejlesztési program, amely a következő években is folytatódik - hangsúlyozta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter Szabadkán.
A diaszpórában működő több mint 200 hétvégi magyar iskola példája igazolja, hogy nagyon sokan, akár a földgolyó másik felén is fontosnak tartják, hogy gyermekeik megőrizzék magyarságukat – fejti ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára AzÜzlet.hu főszerkesztőjével beszélgetve.
Összesen 1,6 milliárd forinttal támogatja a kormány a diaszpóra magyarságát, valamint a Kárpát-medencei magyar oktatást és kultúrát, a vonatkozó pályázatok eredményeit Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár ismertette Budapesten.
Az már régóta nem kérdés, hogy a határon túli honfitársaink szülőföldjükön, vagy Magyarországon keressék a boldogulásukat. A kérdés inkább az, hogy a magyar állam miként tudja segíteni őket abban, hogy szülőföldjükön, magyarként is sikeresek legyenek – fejti ki Potápi Árpád a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára. Interjú.
A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal.
Az éghajlatváltozás jelentősen hat a termőhelyekre, sebessége százszorosa annak, mint amivel eddig a fafajaink találkoztak, az erdei ökoszisztémák természetes alkalmazkodási képessége nem képes ezt követni, különösen sérülékennyé téve az egyes erdei ökoszisztémákat.
Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...
Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...
Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek