A gazdaságvédelmi akcióterv alapján 2020-ra 500 milliárd forint adóteher-csökkentést tervez a Pénzügyminisztérium. Ennek kapcsán többek között megszűnik az eva, illetve mérséklődik a szocho és a kiva mértéke.
Májusban stagnált a fogyasztói árak átlagos növekedése, az áprilisival azonos, 3,9 százalékos volt az infláció, miközben emelkedett a maginfláció és emelkedtek az infláció mélyén rejlő alapfolyamatok megragadására hivatott alapmutatók is - derül ki a Magyar Nemzeti Bank elemzéséből.
A német kormány egy európai "pénzügyi nagyágyú" létrehozása érdekében tanulmányozza a Commerzbank és a holland ING Group összeolvadásának a lehetőségét - számolt be a Bloomberg.
Június 26-ig minden banki ügyfélnek fel kell keresnie a pénzintézetét egy átvilágításnak is nevezett azonosítás miatt, amelyben nyilatkozik adatai valóságtartalmáról, valamint arról, hogy közszereplőnek minősül-e.
Japán államadóssága meghaladja GDP-je 250 százalékát! Rekord ez százalékban és abszolút értékben is. A deficit 30 éve jelentős. A közgazdászok és a szigetlakók többsége mégsem nyugtalan. Vannak, akik középtávon összeomlást prognosztizálnak a felkelő nap országának.
Az ausztrál jegybank közel három év óta először csökkentett kamatot annak nyomán, hogy az amerikai-kínai kereskedelmi háború kiszélesedése növelte a világgazdaságot fenyegető recessziós kockázatokat, egy globális monetáris lazítási ciklus felé terelve a nagy jegybankokat.
A CVVM közvélemény-kutató intézet áprilisi országos felmérése szerint az euró bevezetését a megkérdezettek 75 százaléka ellenezte, míg 20 százalék támogatta, öt százalék pedig nem nyilvánított véleményt.
Az Európai Központi Bank (EKB) forgalomba hozta az új és továbbfejlesztett biztonsági elemekkel ellátott száz, illetve kétszáz eurós bankjegyeket, amelyekkel teljessé vált az Európé-sorozat.
Több bankról már lehet tudni, hogy július elsejétől biztosan elérhetővé teszi a szabad felhasználású, tízmillió forintos hitelt, közismert nevén a babaváró hitelt.
Az újabban felfedezett földgáz-lelőhelyek megkavarták a mediterrán térség gazdasági-politikai viszonyait. A Földközi-tenger keleti részén talált gigantikus lelőhelyek arra ösztönözték az energiaszektor mega-vállalatait, hogy új...
Az amerikai Nasdaq visszavonta árajánlatát a 200 éves oslói tőzsde üzemeltetőjére és ezzel eldőlt, hogy a norvég cég megszerzéséért hónapokig vívott harcban a több európai börzét működtető Euronext került ki győztesként.
A Magyar Nemzeti Bank azonnali hatállyal megtiltotta az angliai székhelyű Goldsten Limitednek, hogy jogosulatlanul betétet vagy más visszafizetendő pénzeszközt gyűjtsön, mivel a társaság irreálisan magas hozamot és tőkegaranciát ígér ügyfeleinek. A jegybank a társasággal szemben piacfelügyeleti eljárást folytat és büntetőfeljelentést tett.
Észak-dél ellentét feszíti az euróövezetet. Berlin felelőtlen költekezéssel vádolja Rómát. Az olaszok az exportorientált német gazdaságot kritizálják. Az eurózóna reformja nélkül csak idő kérdése az újabb válság. A németek azonban blokkolják Párizs kompromisszumos javaslatait. A status quo fenntartásában érdekeltek.
Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed New York-i területi igazgatóságának a számításai szerint a kínai termékekre a hónap elején kivetett újabb amerikai vámemelés egy átlagos amerikai háztartásnak 831 dollár költséget jelent évente.
Magyar Állampapír Plusz (MÁP Plusz) néven június 3-tól jegyezhető a legújabb, minden eddiginél kedvezőbb hozamot biztosító lakossági állampapír - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter.
A jegybanki alapkamatok minimálisak, sok országban pedig negatív, a jelzáloghitelek kamata csökken, folyósításuk kevés profitot hoz, a pénzintézetek a bankolási díjak emelésével akarnak pénzt...
A Magyar Nemzeti Bank közzétette májusi Pénzügyi stabilitási jelentését, amelyből kiderült: a hazai bankrendszer intézményei egy jelentős negatív makrogazdasági sokk esetén is megfelelnének a szabályozói elvárásoknak, ugyanakkor a bankrendszeri profit mérséklődött az előző évi, értékvesztés-visszaírások miatt kiemelkedő szintjéhez képest.
Az Otthon Start Programban az alacsonyabb kamatszintből adódóan 25-33 százalékkal nőhet a felvehető hitelösszeg, ezzel jobban igazodik a megemelkedett ingatlanárakhoz.
Az Otthon Start Programban az alacsonyabb kamatszintből adódóan 25-33 százalékkal nőhet a felvehető hitelösszeg, ezzel jobban igazodik a megemelkedett ingatlanárakhoz.
Július végéig 45 milliárd forintot, augusztus végéig pedig az eddig elbírált 105 milliárd forintot folyósítják a Demján Sándor 1+1 Program nyertes vállalkozásai számára.
Globálisan 58,98 milliárd dollár értékben adtak el chipeket májusban, ami 19,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Áprilisához képest a növekedés 3,5 százalék volt.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető részvényindexe, a BUX első alkalommal lépte át a 100 000 pontos záróértéket szerdán, ezzel a legnagyobb tőkeértékű és forgalmú hazai részvények árfolyamának változását követő BUX a százszorosára nőtt 1991-es 1000 pontos indulási értékéről.
A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.
Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.
Lényegében nem változott szerda reggelre a forint árfolyama az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek