A nemzetközi hangulat befolyásolja majd a kereskedést, ezért iránykeresésre számít a Budapesti Értéktőzsdén szerdán az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője.
A kedvező nemzetközi hangulatnak köszönhetően emelkedéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén kedden az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.
Emelkedéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei hétfőn. A befektetők kockázatvállalási kedvét jelentősen növelte az amerikai-kínai kereskedelmi megállapodáshoz fűzött remények erősödése, valamint az amerikai gazdaság teljesítményének javulását mutató friss adatok.
A Budapesti Értéktőzsde részvényforgalma októberben 219 milliárd forint volt, ami meghaladta szeptemberi 176,3 milliárd forintos forgalmat, de elmaradt az előző év azonos időszakában mért 234,6 milliárd forinttól.
Vegyesen, de előző napi záróértékük körüli szinten nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei csütörtökön, miután az amerikai-kínai kereskedelmi megállapodást övező bizonytalanságok beárnyékolták az Apple és a Facebook erős gyorsjelentését.
Történelmi csúcsa, 43 563 ponthoz közelít a szerdai emelkedést követően a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX - hívta fel a figyelmet az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője csütörtökön.
A nemzetközi befektetői hangulat bizonytalan, így nyitás után a Budapesti Értéktőzsdén sem zárható ki kisebb negatív korrekció szerdán az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint.
Csökkenéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei kedden. A vállalati beszámolók felemásak voltak, és a befektetők óvatosak, kivárnak a Federal Reserve kamatdöntéséig.
Emelkedéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei hétfőn. A befektetők kockázatvállalási kedvét jelentősen növelte az amerikai-kínai kereskedelmi megállapodáshoz fűzött remények erősödése, valamint azok a fokozódó várakozások, miszerint a Fed e heti ülésén ismét kamatot csökkent.
Kis elmozdulásokkal, vegyesen nyitottak pénteken a vezető nyugat-európai tőzsdék. A brit uniós tagság megszűnése körüli bizonytalanságok óvatosságra késztetik a befektetőket.
A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.
Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.
A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.
Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.
A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.
A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.
A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek