Kezdőlap Turizmus

Turizmus

Csütörtökön nézzen be a Pénzmúzeumba, nyílt nap lesz!

Aranyvonat történetét ismerhetik meg az érdeklődők, majd 18 órától Az Aranyvonat legendája című filmet vetítik le.

NTAK – A Magyar Nagydíj és az Ed Sheeran-koncert mindent vitt

Mogyoródon szállt meg a legtöbb turista, csaknem 2000 vendégéjszakát töltve a három nap során.

A Wizz Air októbertől négy új járatot indít

A hamarosan 17-re bővülő budapesti gépparkkal az idén összesen csaknem 7 millió utast szállíthatnak Budapestre és Budapestről .

Nemzetközi dizájndíjakat nyertek a Bahart új hajói

Az új kompoknak és katamaránoknak köszönhetően a Balatonon sűrűbbé vált a menetrend, bővült a programválaszték. Csökkent a tó környezeti terhelése is.

Lezárták Catania repülőterét az Etna miatt

Az aktív vulkánnak számító Etna az éjszaka folyamán hatalmas robajjal tört ki ismét.

2,2 millió eurót hozott a fizetős belépés Velencének

A fizetésmentességet élvezők magas száma bizonyítja, hogy a városban sokkal többen laknak állandó jelleggel, mint a hivatalosan bejelentett 49 ezer.

Izmit világraszóló csodái

A helyi Kocaeli Régészeti Múzeum, amely egykor vasútállomásként funkcionált, csodálatos leletegyüttessel bír. Rögtön a bejárattal szemben, a világ második legnagyobb Herkules szobra fogadja a látogatókat.

Esti túrát kínál a DámPont a nagy hőségre válaszként

2024 nyár elejétől megújult kiállítással várja a látogatókat a DámPont Ökoturisztikai Látogatóközpont Tamásiban.

Nemzetközi tanácsadó: Budapest turizmusa duplázhatna

Nemzetközi példákat követve, megfontolandó lenne új szabadidős létesítmények és élmények fejlesztése is Budapesten

Tíz éves az őshonos állatokat bemutató Körösvölgyi Állatpark

A 10 év alatt összesen 400 ezer látogatója volt az állatparknak és a napokban köszöntötték az idei év húsz ezredik látogatóját is.

Nem érinti a nyári menetrendet a Wizz Air döntése Debrecenben

Debrecenben állomásozó repülőgépét Budapestre helyezi át október 27-én a Vizz Air légitársaság.

Elkezdte első metanol-üzemanyagú hajójának gyártását a Celebrity Cruises

Minden új hajó lehetőség arra is, hogy előre lépjünk a zéró kibocsátás felé vezető utunkon,

Hűsölés Bécsben a nyári melegben

A hűvös zónák olyan helyiségek, amik 20-24 fok közötti hőmérsékleten egész nap nyitva vannak, van víz, társasjáték, könyvek, mosdók és minden, ami elviselhetőbbé teszi a meleget.

Vizuális élményáradat a Zsolnay Fényfesztiválon Pécsett!

Zenei koncertek, utcaszínházi előadások, performanszok, újcirkuszi bemutatók és művészeti workshopok színesítik a programot.

Kánikula, nyár – irány a strand!

A csúszdák mellett a strandok másik kedvelt attrakciója a hullámmedence.

Megnyílt a Puszta kapuja információs központ Bugacon

Az épületegyüttes közösségi rendezvények, konferenciák megtartására is alkalmas.

Itt születnek az EU döntései. Személyesen is bárki felfedezheti Brüsszelben

Magyarország Az EU Tanácsának soros elnöke.

Autóbuszjáratok indítását szervezik magyarországi és szlovákiai települések között

A gazdasági, kereskedelmi, társadalmi, kulturális, turisztikai kapcsolatok erősítése a cél, ehhez kulcskérdés a közlekedési infrastruktúra összekapcsolása

Több mint útikönyv egy távoli világba

Kalandozásunk Ausztráliában és Új-Zélandon címmel jelent meg Fekete Tibor& Erzsi könyve,.

17. századi női papucs került elő a veszprémi várnegyedben

A különleges leletet már a Múzeumok Éjszakáján megnézhetik az érdeklődők a veszprémi várnegyed Work in Progress kiállításán

Friss

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

„Merni kell kockáztatni. Bele kell ugrani.”

Csak egy kósza gondolat volt. Kovács Gyöngyi sosem álmodott kávézóról.

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Egyre több kínai kütyü kerül a karácsonyfa alá

Innovatív ajándékok jönnek a keleti gyártósorokról
Hirdetés

Hírek

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Alig változott csütörtök reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.

Varga Mihály: a tőzsde a legjobb indikátora a gazdasági folyamatoknak

Az év mérföldkőnek tekinthető a tőzsdei kereskedésben, mivel a BÉT képes volt kiemelkedő eredményekre a komoly globális geopolitikai kihívások ellenére is.

A hazai ingatlandrágulás a külföld felé sodorhatja az ingatlanbefektetőket

Ezekre a kihívásokra és lehetőségekre reagálva rendezik meg az “Ingatlanbefektetés külföldön” konferenciát november 29-én.

BKK: új, téli MOL Bubi-bérletet vezetnek be december 23-ig

A BKK érvényben lévő szolgáltatási szerződése december 23-ig érvényes, a jelenleg elérhető bérletkonstrukció már a szolgáltatás jövőbeni átállásához igazodik.

BÉT- Az OTP húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 29,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.