Kezdőlap Világgazdaság

Világgazdaság

Brexit – Szakértő: pár szavazaton múlhat a Brexit-megállapodás szombati elfogadása

Pár szavazaton múlhat az Egyesült Királyság rendezett európai uniós kiválásának feltételeit rögzítő szerződés elfogadása a brit parlament szombati rendkívüli ülésen.

Kereskedelmi háború – 28 éves mélyponton a kínai növekedés

A vártnál kisebb mértékben nőtt Kína gazdasága a harmadik negyedévben. A kereskedelmi háború visszavetette az ipari termelést, és ezzel fokozta a pekingi vezetésre nehezedő nyomást, hogy további gazdaságélénkítő intézkedéseket vezessen be.

Németország. Rontotta GDP-várakozását a kormány

Lefelé módosította a német gazdaság 2020-as növekedésére adott előrejelzését a német szövetségi kormány: a korábban várt 1,5 százalék helyett 1 százalékkal bővülhet jövőre.

Brexit – Juncker megegyezett Johnsonnal a rendezett brit kiválásról

Megszületett a megállapodás a felek között az Egyesült Királyság rendezett európai uniós kiválásának feltételeiről szóló szerződésről - jelentette be Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke és Boris Johnson brit kormányfő.

Brexit – Brüsszeli források: közel a megállapodás

Diplomáciai értesülések szerint közel a megállapodás a Nagy-Britannia rendezett kiválásának feltételeiről szóló szerződésről. A felek képviselői a hozzáadottérték-adó kérdését leszámítva gyakorlatilag minden egyéb területen egyetértésre jutottak.

Eurózóna – csökkenő infláció, növekvő aggodalmak

Felerősödhetnek az euróövezet gazdaságát övező aggodalmak: az előzetesen becsültnél is alacsonyabb szintre, közel hároméves mélypontra süllyedt a fogyasztói árak emelkedésének éves üteme szeptemberben.

Huawei: a forgalmon nem fogtak a szankciók

A Huawei Technologies 610,8 milliárd jüan (86 milliárd dollár) forgalmat ért el az idei év első három negyedévében, 24,4 százalékkal nagyobbat, mint a tavalyi év azonos időszakában.

A WTO elnöke szerint a többség a szabadkereskedelem nyertese

Roberto Azevêdo, a Kereskedelmi Világszervezet  (WTO) elnöke a deglobalizációról, kereskedelmi háborúról és a Brexitről nyilatkozott a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak. Petrus Szabolcs németországi tudósítónk beszámolója.

Hangulatindex. Enyhe romlás Németországban

Októberben a vártnál kisebb mértékben romlott a gazdasági hangulat Németországban és az euróövezetben - derült ki a mannheimi ZEW gazdaságkutató intézet adataiból.

Brexit: még ez a hét van a megállapodásra Nagy-Britanniával

Elképzelhető, hogy még ezen a héten megállapodásra lehet jutni Nagy-Britanniával uniós tagsága megszűnésének (Brexit) részleteit rögzítő dokumentumról.

Brexit – Megállapodás nélkül biztos a recesszió

Londoni pénzügyi elemzők szerint a brit gazdaság nincs jó állapotban: a Brexit valamennyi lehetséges forgatókönyvére rosszul reagálna, a rendezetlen kilépés pedig már a jövő év első felében recessziót okozna.

Áramdíj-pótlék, szén-dioxid-adó. Csökkentést kérnek a német iparkamarák

Az ökoáram-termelés támogatására az áramdíjat megfejelő pótlék megemelésére számít jövőre a német ipar- és kereskedelmi kamarák szövetsége, a DIHK.

Putyin: csökkenteni kell az olajkészleteket

Oroszország együtt fog működni partnereivel, köztük Szaúd-Arábiával az olajpiac destabilizálását célzó törekvések felszámolásában - jelentette ki Vlagyimir Putyin, aki szerint ésszerű szintre kell csökkenteni a globális nyersolajkészleteket.

Külföldön élő britek – teljes bizonytalanságban

1,2 millió brit élhet az EU-tagállamaiban. A Brexit mindenképp megnehezíti és megdrágítja az életüket. A rendezetlen kilépés sokak teljes egzisztenciáját tönkre tenné. Öt brit története jól leírja a külföldön élő britek helyzetét.

Rangsor – márkák és értékek. Nagy az átrendeződés

Nation Brands 2019. Egy év alatt negyven százalékkal nőtt a kínai vállalatok márkaértéke az amerikai-kínai kereskedelmi ellentétek közepette is. Európában is messze lemaradva állunk a sorban.

Versenyképességi rangsor. Magyarország javított, Németország rontott

Megjelent a Világgazdasági Fórum (WEF) 2019-es versenyképességi rangsora. Magyarország javított, mégis rontja az uniós átlagot. Németország rontott, ennek ellenére jól áll. Tanulságos a sorrend.

Brexit. Corbyn új népszavazás mellé állt

A brit Munkáspárt kormányra kerülése után azonnal törvénybe iktatja a népszavazást a brit EU-tagságról, azzal a választási lehetőséggel, hogy Nagy-Britannia maradjon az Európai Unió tagja.

A Thyssenkrupp új vezérigazgatója a nagyobb arányú leépítésben bízik

A tervezettnél nagyobb arányú elbocsájtásra készül a Thyssenkrupp német acél- és gépipari konszern új vezetője, mert megítélése szerint erre is szükség van a súlyos nehézségekkel küzdő vállalat talpra állításához.

Kiürült az ENSZ kasszája – 64 ország adós

A tagállamok tartozásai miatt veszélybe került az ENSZ alkalmazottjainak jövő havi fizetése - figyelmeztetett António Guterres ENSZ-főtitkár New Yorkban. Az adósok listáját az Egyesült Államok vezeti.

IMF: az idei az évtized legrosszabb éve

A nemzetközi kereskedelmi konfliktusok miatt jelentősen lassult a világgazdaság idén, 2020-ra pedig 700 milliárd dollárral csökkenhet a globális GDP - hangsúlyozta Krisztalina Georgieva, a Nemzetközi Valutaalap új vezérigazgatója első beszédében.

Friss

Hiába szárnyal a kiutazás, csődbement a legendás magyar utazási iroda

Ahogy a szakmában már csendben tartottak tőle, a magyar...

Igazi Amerika, karnyújtásnyira Manhattantől. Stílus és komforta Sonesta White Plains Downtownban

White Plains – a New York melletti csendes, jómódú...

Együttműködési megállapodást kötött az MKIK és a NAV

Együttműködési megállapodást kötött hétfőn a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a megállapodás célja a vállalkozások működési feltételeinek javítása és az üzleti környezet átláthatóságának erősítése

Átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret

A vihar miatt átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret
Hirdetés

Hírek

Átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret

A vihar miatt átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret

Alaposan átrendezi a lakás és albérletpiacot az otthon Start program

Olcsóbb lehet a lakás hiteltörlesztője, mint a bérleti díja,...

HungaroControl: a magyar légtérben dübörög a forgalom

Magyarország felett dübörög a forgalom; a hétvégén először haladta meg a magyar légtérben a repülők szám a 4070-et, ami abszolút csúcsot jelent

NAV: július 5-től változik néhány adószabály

Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály.

Több mint 100 világváros vezetője találkozik Bécsben

Július 2. és 4. között több mint száz városvezető és döntéshozó érkezik több mint 50 városból, hogy részt vegyen a bécsi Városházán megrendezett World Cities Summit elnevezésű világvárosi csúcstalálkozó 14. főpolgármesteri konferenciáján. A eseményen a résztvevők a közösen vitatják meg a városokat érintő aktuális kihívásokat és osztják meg egymással gyakorlati, innovatív megoldásaikat.

KSH: májusban 2,6 százalékkal elmaradt az ipari termelés az egy évvel korábbitól

2025 májusában az ipari termelés volumene 2,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,3 százalékkal kisebb volt a 2025. áprilisinál.

Otthon Start programmal nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése

Az Otthon Start programmal a kormány egy olyan terméket alkotott, amire évtizedek óta nem volt példa és általa nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése.

Magyarországnak is jön a zöld pénz. 3,66 milliárd eurót oszt szét az EU.

Fotó:wikipedia Az Európai Bizottság és az Európai Beruházási Bank ma...
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,