Az Európai Unióban a magyar ipari termelés havi bázison a második, éves bázison pedig a harmadik legnagyobb növekedést érte el - jelentette az Eurostat.
Lejtmenetbe kapcsoltak az olajárak, miután a Saudi Aramco szaúdi állami többségű olajvállalatot a kitermelés növelésére utasította az energetikai minisztérium.
Az új típusú koronavírus okozta járvány negatív gazdasági hatásainak enyhítésére soron kívüli kamatcsökkentésről döntött a brit jegybank, a Bank of England.
Az Európai Unió tagországainak vezetői a koronavírus okozta gazdasági károk enyhítésére egy 25 milliárd euró értékű befektetési alap létrehozásában egyeztek meg. Az uniós bizottság 7,5 milliárd eurót szabadít fel - közölte az Európai Bizottság elnöke.
Oroszország hat-tíz évet is kibír 25 és 30 dollár közötti olajár mellett Nemzeti Jóléti Alapjának köszönhetően - közölte az orosz pénzügyminisztérium. Eközben a rubel mélyrepülésre váltott és a 2016 elején látott mélypontokra gyengült.
Eladja thaiföldi és malajziai érdekeltségét a Tesco. A legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat a nagy-britanniai, az írországi és a közép-európai - köztük a magyar - tevékenységére kíván nagyobb hangsúlyt helyezni.
Drasztikus mértékben csökkent a Sentix euróövezeti befektetői hangulatindexe márciusban az új koronavírus-járvány gyors terjedése miatt. A globális index egyenesen recessziót, összeomlást jósol.
A vártnál jobban alakult az ipar teljesítménye januárban Németországban, de az új koronavírus által okozott járvány globális terjedése valószínűleg megtöri a lendületet.
Közel harmadával csökkent a kőolaj világpiaci ára annak nyomán, hogy Szaúd-Arábia csökkentette az árakat, és bejelentette, napi 10 millió hordó fölé emeli nyersolajkitermelését áprilisban.
A német ipar az újraegyesítés óta a leghosszabb recesszióra számíthat a koronavírus-járvány következtében csökkenő export és beruházások miatt - áll a német iparszövetség, a BDI negyedéves jelentésében.
Az amerikai jegybank erőteljesen, 50 bázisponttal, 1,00-1,25 százalékra csökkentette az irányadó kamatot. Jerome Powell Fed-elnök szerint a váratlan kamatdöntés "jelentős támogatást ad a gazdaságnak, erősíti a lakossági és az üzleti bizalmat".
A magyar reklámadóhoz kapcsolódó szankciórendszer összeegyeztethetetlen az uniós joggal - állapította meg az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága a Google ügyében.
Lassult és távolabb került az inflációs céltól a fogyasztói árak emelkedésének üteme az euróövezetben februárban - derült ki az Európai Unió statisztikai hivatalának (Eurostat) gyorsbecsléséből.
A legfrissebb mérőszámok szerint a tavalyi év első negyedének vége óta először élénkült a brit gyáripar kibocsátási aktivitása, mindenekelőtt a politikai bizonytalanság enyhülése miatt. A koronavírus-járvány okozta felfordulás viszont egyre nagyobb mértékben érezteti a hatását a beszállítói hálózatokban.
A világ számos jegybankja - köztük az amerikai Fed is - kamatot csökkenthet, hogy enyhítse azt a feszültséget, amit a koronavírus okoz a globális piacokon - véli a Goldman Sachs.
A gazdasági és pénzügyi válság óta a legnagyobb visszaesésre kell számítani a világgazdaság teljesítményében a koronavírus-járvány kitörése miatt - írja a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) világgazdasági helyzetjelentésében.
Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.
A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.
A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.
A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.
A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.
Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.
a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek