Hirdetés
Kezdőlap Autó Soha nem pörgött még ennyire a használt autók hazai piaca
No menu items!

Soha nem pörgött még ennyire a használt autók hazai piaca

464 700 használt gépkocsi cserélt gazdát július végéig,
Nagy volt a forgalom a használt autók piacán. Illusztráció: MTI/Kovács Tamás

Új rekordot állított be a belföldi használtautó-piac: csaknem 432 ezer személygépkocsi cserélt gazdát az idei első fél évben, 7,4 százalékkal több, mint tavaly ugyanebben az időszakban – közölte a JóAutók.hu a DataHouse előzetes adatai alapján.

Várakozásuk szerint reális az esély, hogy éves szinten megdől a használtautó-piac forgalmának tavaly elért 817 ezres csúcsa.

A piaci aktivitás mögött több tényező együttes hatása húzódik. Folyamatosan nő a belföldi személyautó-állomány, tavaly év végén már meghaladta a 4 milliós határt, ami több mint 21 százalékkal magasabb az öt évvel korábbi 3,3 milliónál. Több autóból szokványos piaci körülmények között is több jármű cserél gazdát – jelezte a JóAutók.hu.

Meghatározó szerepe van annak is, hogy az autógyárak komoly kapacitásproblémái az új autók piacáról továbbra is a használtautó-piacok felé tolják a keresletet.

A használtautó-import csaknem 10 százalékkal nőtt az első hat hónapban tavalyhoz képest, de ez a forrás is egyre kevésbé képes kielégíteni a minőségi használt autók iránti keresletet, mert már Nyugat-Európában is egyre nehezebb elérhető áron megfelelő használt autót találni. Ebben további nehezítő tényező a tartósan 400 forint közelében tartózkodó euróárfolyam.

Az érdeklődők figyelme ezért fokozottan a hazai piac felé fordul, ami a használt autók körében is több adásvételt és fokozódó árspirált generál

– mutatott rá a JóAutók.hu.

A használt autók esetében a néhány éves autók ára emelkedett jelentősebb mértékben, itt az idei növekedés modellektől függően 15-30 százalék között mozgott. Az idősebb autóknál az emelkedés mértéke mérsékeltebb, de szintén kétszámjegyű, 10-15 százalék között alakult. A piaci várakozások szerint ez az emelkedő tendencia a következő hónapokban sem fog megállni.

A magyarországi használtautó-piacon leggyakrabban alsó-középkategóriás személyautók, illetve kisautók cserélnek gazdát, arányuk 29, illetve 22 százalék volt az első hat hónapban.

Az alsó-középkategória legnépszerűbb modelljei az Opel Astra, a Ford Focus és a Volkswagen Golf. A kisautók listáját magasan a Suzuki Swift vezeti, amelyet az Opel Corsa és a Volkswagen Polo követ. A leggyakoribb tíz modell között a felső-középkategória a Volkswagen Passattal és a BMW 3-as szériával képviselteti magát – közölte a JóAutók.hu.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Mit és honnan visznek el? Az új lomtalanítási rendszer részletei

a fővárosi lakosok - az eddigiekkel ellentétben - nem a lakóépületük elé történő kihelyezéssel, hanem az egyes kerületekben kifejezetten ezen céllal, ideiglenes jelleggel kialakított gyűjtőpontokon adhatják le a háztartásokban felhalmozott lomhulladékokat,

Január 1-től emelkedik a gázolaj jövedéki adója

A NAV által közzétett lista szerint egy literre vetítve a gázolaj jövedéki adója a mostani 142,9 forint helyett 148,76 forintra emelkedik.

A TEK a karácsonyi vásárokra is figyel

A rendezvények biztonsága érdekében a terrorelhárítók folyamatosan figyelemmel kísérik és elemzik a lehetséges kockázati tényezőket is, a partnerszolgálatokkal folyamatosan együttműködve értékelnek minden információt.

Megjelentek a vidéki közösségeket támogató első LEADER helyi felhívások

A támogatási kérelmek benyújtására 2025 márciusától lesz lehetősége a pályázóknak.
Hirdetés

Hírek

Alig változott a forint árfolyama péntek reggelre

A decemberi kezdéshez képest a forint az euró ellenében 0,4 százalékkal, a dollárral szemben 2,5 százalékkal a svájci frankkal szemben 0,6 százalékkal gyengült.

Csökkent a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

A 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 10,0 milliárd forintért vitt piacra állampapírt.

Vegyesen alakult kedd reggel a forint árfolyama

Kedd reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a decemberi kezdésnél, 0,9 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 1,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

Országgyűlés – Kedd a döntések napja – két tucat előterjesztés

A Pénzügyminisztérium év végével beolvad a Nemzetgazdasági Minisztériumba.

Címzetes egyetemi docensi címet kapott Feldman Zsolt

Az elismerés átadására a MATE Cselekvő Vezetők Konferenciáján került sor az intézmény kaposvári campusán.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint gyengébben áll a decemberi kezdésnél, 0,3 százalékkal az euró, 0,7 százalékkal a dollár és 0,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

A Mikulás nyomában Antalyában

A templomban található egy római kori szarkofág, amelyet halpikkelyek és akantuszlevelek díszítenek, és amelyről úgy vélik, hogy Szent Miklósé volt.

Vegyesen mozgott a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0553 dollár után 1,0568 dolláron áll péntek reggel.

Gazdaság

Lezárult a állampapír-vásárlási nyereményjáték

A MÁK tájékoztatott arról is, hogy a kincstár értékpapír- vagy Start-számlával rendelkező ügyfélköre az idén elérte az 1 milliót, ezzel 2020-hoz képest megduplázódott az ügyfelei száma.

A Fed 25 bázisponttal csökkentette az irányadó dollárkamatokat

z irányadó dollárkamatláb az idén átlagosan 4,4 százalék lesz.

Csökkentette az irányadó eurókamatokat az EKB

A kamatcsökkentést az EKB a kedvezőbb inflációs kilátásokkal és a monetáris politika transzmissziójának javulásával indokolta.

Egymillió magyar embernek van állampapírja a Magyar Államkincstárnál

Állampapírt ma már akár telefonról is, néhány kattintással lehet vásárolni a WebKincstár és a MobilKincstár felületein