Kezdőlap Pénzvilág Startupvilág: felértékelődnek az unikornisok
No menu items!

Startupvilág: felértékelődnek az unikornisok

Az elmúlt évben jelentősen zsugorodott a nemzetközi és a hazai startup piac a befektetéseket és a csapatok számát illetően is. A start it @K&H vezető nagyvállalati inkubátor szerint azonban az óvatosabb hozzáállás átrendeződést, az úgynevezett unikornisok mellett a kisebb csapatok felértékelődését hozhatja magával, az egyre inkább MI vezérelte megoldások mellett. Az inkubátorprogram a következő féléves fejlesztési időszakban ezért a digitális innovációkra fókuszál, és IT kihívást is hirdet azoknak, akiknek még nincs konkrét ötletük, de belekóstolnának a vállalkozásindítás és a startupok világába.  

Elzárták a befektetők a pénzcsapot: uniós szinten 39 százalékkal kevesebb, 52 milliárd dollár befektetés érkezett tavaly a startupokba a 2022-es 86 milliárd és a 2021-es rekordmagas, 118 milliárd dolláros értékkel szemben a Crunchbase befektetői adatbázisa alapján. A hazai ökoszisztéma ennél is nagyobb visszaesést szenvedett el: 180 millió euróról 55 millió euróra esett vissza a tőkebefektetések értéke. „Az ökoszisztéma egyre inkább átalakul és a kevés, nemzetközi szinten is jegyzett startup mellett a kisebb, egy-egy speciális piacra vagy problémára új megoldást találó, akár teljesen önerőből fejlődő csapatok is nagyobb figyelmet kaphatnak. Sőt, hamarosan azoknak az informatika iránt érdeklődő tehetségeknek is lehetőségük nyílik megismerni ezt a gyorsan pörgő, innovatív céges környezetet, akik még csak kacérkodnak a vállalkozás alapításával” – avat be Németh Balázs, a 2023-as év legjobb hazai digitális bankjának, a K&H innovációs vezetője a legnagyobb hazai nagyvállalati inkubátorprogram nyújtotta új lehetőségekbe.

Nemcsak az unikornisokra érdemes figyelni

„Habár a média figyelme legtöbbször azokra a startupokra összpontosul, akik már a milliárdos befektetéseknél járnak, mi a startup világ utánpótlásáról is gondoskodunk. Ehhez ismét várjuk a klasszikus, korai fázisban lévő startupok jelentkezését, hogy olyan sikertörténetek születhessenek, mint az ételmentő Munch, a diákkedvezményt nyújtó Diverzum vagy az első online diákszövetkezet, a Quantum. Idén először pedig olyan kétfős csapatokat is keresünk, akiknek még nincs ötletük, de szeretnének belelátni a startupok, a vállalkozásindítás, a digitális újdonságok világába. Hiszen az innováció nem a vállalkozás méretétől vagy korától függ” – hangsúlyozta a szakember.

IT kihívás a bátraknak

Az inkubátor a tavaszi jelentkezési időszakban továbbra is szakmai fejlesztőprogrammal és értékes kapcsolatépítési lehetőségekkel várja az új csapatokat. Mivel azonban minden iparágban egyre meghatározóbb szerepet kap a technológia, a startupok körében pedig már ott tartunk, hogy kifejezetten a mesterséges intelligenciára épülő megoldások születnek, a kiválasztás során a digitális innovációkra kerül a fókusz. Akiknek pedig még nincs konkrét ötletük, de van affinitásuk az informatika iránt, a K&H IT csapatának támogatásával lehetőséget kapnak arra, hogy egy valós piaci – akár pénzügyi, akár úgynevezett beyond banking – problémán dolgozzanak együtt a K&H tapasztalt szakembereivel, majd a megoldási javaslatukat egyenesen a vezetőségnek prezentálhassák. A start it @ K&H és a start IT kihívás @K&H március 1-jéig várja a jelentkezőket itt.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.
Hirdetés

Hírek

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás