Hirdetés
Kezdőlap Tudomány Sterilizálással fékeznék a szúnyoginváziót Kínában
No menu items!

Sterilizálással fékeznék a szúnyoginváziót Kínában

A szúnyogok szaporodását gátló új módszert fejlesztettek ki kínai tudósok – jelentette a Science and Technology Daily című kínai tudományos lap.

A dél-kínai Kantonban található Szun Jat-szen Egyetem kutatói a dengue-láz és a zika vírus terjedéséért is felelős ázsiai tigrisszúnyog (Aedes albopictus) fajon végeztek négy éven át tartó tanulmányt, amelyet a Nature című lapban publikáltak.

Az ázsiai tigrisszúnyogok számos betegséget terjesztenek. Kép forrása: Wikipedia

A hím egyedeket mikroinjektálás és sugárkezelés útján sterilizálták, majd szabadon engedték, hogy párosodhassanak a nőstényekkel. A hímeket ráadásul a Wolbachia baktérium egy törzsével fertőzték meg, így a párosodás hatására a nőstények is sterillé váltak. A módszer nyílt terepen történő tesztelése alatt a szúnyogpopuláció nagy mértékű visszaesését figyelték meg, a vadon élő egyedek száma évi 83-94 százalékkal csökkent.

Hszi Csi-jong, a kutatás vezetője elmondta: a sikeres próba azt bizonyította, hogy a módszer bevethető egy, a szúnyogok által terjesztett betegségektől mentes, védett övezet kialakítására.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...
Hirdetés

Hírek

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.