Kezdőlap Autóipar Szegeden gyártják majd a kínai Teslának tartott BYD-et
No menu items!

Szegeden gyártják majd a kínai Teslának tartott BYD-et

Szegeden építi meg első európai üzemét a világ legnagyobb elektromos autógyártójának számító, kínai BYD, ez a magyar gazdaságtörténet egyik legjelentősebb beruházása lesz, amelynek nyomán több ezer új munkahely jön létre – jelentette be a tárca közlése szerint pénteken Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A tárcavezető arról számolt be, hogy a globálisan idén minden negyedik elektromos autót eladó vállalat a világpiaci sikerei nyomán újabb gyárakat épít, és így Európában is sokáig helyszínt keresett ehhez.

A cég igazgatósága pedig végül a Nemzeti Befektetési Ügynökséggel lefolytatott 224 tárgyalási fordulót követően előző nap úgy döntött, hogy Szegeden építi fel első üzemét a kontinensen, amely hazánkban immár a hatodik autógyár lesz – tájékoztatott.

Az idén szeptemberig több mint 20 ezer milliárd forintnyi bevételt regisztráló, nagyjából 630 ezer főnek munkát adó BYD nem akkumulátorokat, hanem elektromos autókat fog előállítani Magyarországon, és ez a projekt a magyar gazdaságtörténet egyik legnagyobb beruházása lesz, amely nyomán több ezer új munkahely jön létre – tette hozzá.

Majd arra is kitért, hogy a kormány pénzügyi támogatást nyújt a beruházáshoz, viszont ennek mértékét csak az Európai Bizottság jóváhagyását követően hozzák majd nyilvánosságra. Mindez tovább erősíti a magyar gazdaság pozícióit, a hosszú távú gazdasági növekedés alapjait, egyúttal pedig hazánk szerepét is a globális elektromos autóipari átállásban.

“Ez a beruházás is aláhúzza, hogy Magyarország vezető szerepet játszik a technológiai forradalomban. Nagyon régen volt már olyan, hogy ilyen alapvető globális technológiai megújulásban Magyarország az élen ment volna, most ez történik” – mutatott rá. Valamint köszönetet mondott képviselőtársainak, a szegedi városvezetésnek és a Nemzeti Befektetési Ügynökségnél dolgozó kollégáinak az együttműködésért.

“Az elmúlt 224 tárgyalási forduló alatt világosan bebizonyítottuk azt, hogy egy nemzetgazdaság van, és ennek a nemzetgazdaságnak a sikerében mindannyian érdekeltek kell, hogy legyünk, függetlenül attól, hogy milyen politikai nézeteket vallunk vagy milyen pártban politizálunk” – fogalmazott.

A miniszter hangsúlyozta, hogy az utóbbi évek során válságok sorozatán ment keresztül a világ, viszont volt egy folyamat, amely minden bizonytalanság ellenére is töretlenül, stabilan ment előre, ez pedig az európai és a globális gazdaság egyfajta gerincoszlopának számító autóipar elektromos átállása. Ez a folyamat meghatározó lesz a következő világgazdasági korszak szempontjából, és ez az új iparág dönti majd el, hogy a világ mely országai lesznek ennek a nyertesei és melyek a vesztesei.

“Hogy melyik ország mely kategóriába kerül, azt pedig az dönti el, hogy mely országok tudják magukhoz vonzani ezen új autóipari korszak beruházásait” – mondta. A három prémium német autómárka már jelen van Magyarországon, és az Audi, a BMW, illetve a Mercedes is ide helyezte elektromobilitási stratégiája egy jelentős részét.

A szegedi önkormányzat közleményében azt írta, a dinamikusan fejlődő világcég Szegeden, a város határában lévő mintegy 300 hektáros ipari parkban, az ELI-ALPS lézeres kutatóintézet és a Science Park szomszédságában építi fel az elektromosautó-gyárát, ahonnan az európai piacot szolgálja majd ki. A több ezer új munkahelyet létrehozó BYD az akkumulátorgyártás és a vegyipari tevékenységek kivételével a teljes gyártási folyamatot Szegeden valósítja meg.

A világ vezető elektromos és plug-in hibrid autó gyártója, a kínai BYD Szegedet a nemzetközi szintű kutatói háttere, tudományos rangja, kiváló infrastruktúrája, kedvező elhelyezkedése, zöld szemlélete miatt választotta európai gyártóközpontjának – áll az önkormányzati közleményben.

 

 

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ünnep másként: év végi utazás Törökországban

Az út utolsó szakasza Denizli térségéhez, Laodikeia városához vezet. Szent János utolsó levelét ennek a közösségnek címezte, így ez a helyszín a zarándoklat természetes lezárásává válik.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni
Hirdetés

Hírek

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás