Kezdőlap Hírek Szélrekord után havazás, hófúvás
No menu items!

Szélrekord után havazás, hófúvás

Budapesten, a János-hegyen megdőlt a napi szélrekord szerdán – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat. A szeles idő hóval, hófúvással folytatódik a hét végén.

Legutóbb 1981-ben dőlt meg a január 2-ai szélrekord, akkor a Budaörsi Repülőtér állomáson óránként 94,3 kilométeres széllökést mértek.

Az északnyugati szelet több helyen kísérték erős, főleg a hegyvidéki területeken viharos lökések. János-hegyen 100,8 kilométeres széllökés is előfordult, ezzel új fővárosi rekord született.

Az erős szél miatt elsőfokú figyelmeztetés van érvényben Budapesten, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyében.

Péntek kora estétől jelentősen mérséklődik a légmozgás. Szórványosan (nagyobb eséllyel a Dunántúl nyugati felén és a Borsod-Csongrád sávban) valószínű kisebb havazás, hózápor. Rövid idő alatt 4 centiméter körüli hó is leeshet. Délutántól északnyugat felől havazás kezdődik, amely éjfélig nagyjából a Duna vonaláig ér el. Ebből már nagy területen lehet összefüggő hóréteg, általában maximum 3 centiméter, de az északnyugati megyékben 5 centimétert meghaladó mennyiség is hullhat. A hőmérséklet hajnalban általában mínusz 8 és mínusz 3 fok között alakul, de néhol ennél hidegebb is lehet. A nappali maximumok mínusz 3 és plusz 1 fok között alakulnak.

Szombaton sokfelé várható havazás, főként nyugaton havas eső, eső is eshet. Kezdetben időnként élénkül meg a szél, amely délután a Dunántúlon megerősödik. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 8 és mínusz 3, a legmagasabb hőmérséklet mínusz 3 és plusz 4 fok között alakul.

Vasárnap elszórtan valószínű kisebb havazás, hózápor. A szél megerősödik, főként a Dunántúlon viharossá fokozódik, ezért helyenként hófúvásra is számítani lehet. A leghidegebb órákban mínusz 4 és plusz 2, napközben mínusz 3 és plusz 2 fok között alakul a hőmérséklet – olvasható az előrejelzésben.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.
Hirdetés

Hírek

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás