Hirdetés
Kezdőlap Budapest Szeptember - Budapest Borfesztivál: hetven kiállító a budai várban
No menu items!

Szeptember – Budapest Borfesztivál: hetven kiállító a budai várban

BorfesztiválÜnnepi programokkal, Somló díszvendégségével és több mint hetven pincészet részvételével rendezik meg az idén a Budavári Palotában. A Budapest Borfesztivál szeptember 23-tól három napon át a lesz látotogatható.

Nem volt egyszerű időszak a magyar borágazat számára az elmúlt másfél év, így még jobban felértékelődnek a találkozási pontok a termelők és a fogyasztók között – mondta el a 30. Budapest Borfesztivál sajtótájékoztatóján a mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár.

Feldman Zsolt emlékeztetett: a magyar bortermelés más ágazatoknál jobban megszenvedte a pandémiás időszakot, ezért a kisebb borászatokat a járványhelyzetben az Agrárminisztérium 2,1 milliárd forinttal támogatta, és további 1,5 milliárd forint kifizetése várható.

Idén mennyiségileg átlagos szüretre számítanak 4,3-4,5 millió mázsás szőlőterméssel, amelyből mintegy 3 millió hektoliter bor készülhet. Ez azért is fontos, mert Európa-szerte gyenge az idei szőlőtermés, lehet tehát helye a magyar bornak a nemzetközi piacon – hangsúlyozta.

Új nemzeti bormarketing

A magyar kormány friss döntése szerint új nemzetközi bormarketing program indul, amelyre 2025-ig évi 715 millió forintot fordít az állam – közölte Feldman Zsolt.

Zilai Zoltán, a Budapest Borfesztivál igazgatója felidézte, hogy a rendezvény 1992-ben a Vörösmarty téren indult, akkor még 17 kiállítóval. Azóta rengeteget fejlődött a fogyasztói kultúra és vele együtt a fesztivál is, amely 1999-ben költözött a Budai Várba – emlékeztetett.

Elmondása szerint évek óta készülnek a rendezvény 30. évfordulójára, amelyet számos különleges programmal ünnepelnek. Díszvendég régióként idén Somlót, Magyarország egyik legkisebb történelmi borvidékét hívták meg, amely tucatnyi borászattal képviselteti magát.

A VinAgora borverseny felfedezettjeinek házában minden nap bemutatkozik egy-egy kisebb borászat, amely nem rendelkezik saját standdal a fesztiválon. A Borfesztivál Premier program a magyar borpiac újdonságait mutatja majd be, idén is megrendezik továbbá a hagyományos jótékonysági árverést.

Koncertek zenei programok

A két színpadon minden nap más és más zenei stílus mutatkozik be, szeptember 25-én ünnepli például a Borfesztivál a magyar jazz napját.

Az első napon zenél a Csík Zenekar. Az alapító, Csík János elmondta, hogy különleges programmal készülnek. A népzenei dallamok mellett idén LGT-feldolgozásokkal lépnek fel, Karácsony Jánossal és a Magna Cum Laude frontemberével, Mező Misivel együtt.

Madaras Bence, a Várkapitányság Nonprofit Zrt. vezérigazgatója közölte, hogy a Borfesztiválra elkészül a vár Tabán felüli oldalán a Lovarda előtti Csikós-udvar és Stöckl-lépcső újjáépítése, innen új gyorsliftek is segítik majd a rendezvény megközelítését.

Ezek mellett a közönség gyönyörködhet a már megújított Mátyás-kútban és a Főőrség épületében; nemrég adták át a palota rekonstruált déli összekötő szárnyát, benne az újjáépített Szent István-teremmel, amelyet néhány hét alatt már több mint tízezren kerestek fel, jövőre pedig a Duna felőli teraszokra is visszaköltözhet a Borfesztivál – számolt be Madaras Bence.

Heiszler Gabriella, a rendezvény főtámogatója, a Spar Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a Borfesztivál és a Spar együtt választotta ki a rendezvény jubileumi borait. A kiválasztott a mátrai pinot gris-t Szőke Mátyás és Zoltán Pincészetétől és egy villányi franc-t a Csányi Pincészetből származik. Mindkettő természetesen a Borfesztiválon is kóstolható lesznek.

 

 

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Inkubációs program új designtermékek fejlesztésére

Harmadik inkubációs programját indítja el a Creative Hungary: február 4-étől Product LAB néven pályázhatnak hazai designipari gyártók és tervezők új, piaci bevezetésre alkalmas designtermékek és prototípusok fejlesztésére.

A piacvezető magyar HR-szolgáltató felvásárlásokkal erősít az oktatás területén

A munkaerőhiány miatt egyre több vállalat szembesül a kihívással, hogy a folyamatos működés biztosítása érdekében képzéssel is tennie kell azért, hogy megfelelő minőségű emberek álljanak rendelkezésére.

Az évszázad legerősebb éve volt a magyar kőolaj-kitermelésben a tavalyi

Az Otthoni Energiatároló Programban és a vállalatokat támogató Jedlik-pályázaton összesen 150 milliárd forinttal segíti a kormány mintegy 800 megawattnyi új tároló telepítését, ezzel a jelenlegi kapacitás az ötszörösére nő.

6 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma – új program segíti a munkát keresők elhelyezkedését

A hazai kkv-k február 1-je óta már pályázhatnak a "KKV kapacitásbővítő támogatás 3.0" programra, mellyel közel 2,5 millió forintos támogatásban részesülhetnek minden új munkavállaló felvétele esetén.
Hirdetés

Hírek

Megérkezett a világ első virális AI asszisztense – és a dolgok furcsává váltak

Illusztráció:openclaw.ai Azt hittük, az AI ügynökök az emberi munkát segítik....

Idén is van országos német tömegközlekedési bérlet Deutschlandticket – 63 euroért

Fotó: tiket-plus.app A német ttömegközlekedés népszerű országos bérlete a Deutschlandticket,...

6 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma – új program segíti a munkát keresők elhelyezkedését

A hazai kkv-k február 1-je óta már pályázhatnak a "KKV kapacitásbővítő támogatás 3.0" programra, mellyel közel 2,5 millió forintos támogatásban részesülhetnek minden új munkavállaló felvétele esetén.

Csőtörés helyett megelőzés: Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Tömegével indított pénzmosási megfeleltetési eljárást a NAV

Brutális bírságokat kockáztatnak a vállalkozások a rossz kitöltéssel.

Egy hét ráadás a Lumina Park szezonban

Budapest egyik legkedveltebb téli attrakciója, a Margitszigeten működő Lumina Park ebben a szezonban egy héttel tovább várja látogatóit, március 1. helyett március 8-ig nyitva tart.

Pénzintézetek számára mesterséges intelligencia által vezérelt platformot hoztak létre

Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.

Tovább erősíti stratégiai együttműködését a Richter és a Fuji

A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...