Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Szijjártó Péter: két beruházási rekord is megdőlt tavaly
No menu items!

Szijjártó Péter: két beruházási rekord is megdőlt tavaly

Szijjártó Péter. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Miközben a világgazdaságból érkező hírek szinte kizárólag negatívak voltak tavaly, “mi két hatalmas, beruházásokkal kapcsolatos rekordot is megdöntöttünk” – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebookon.

A tárcavezető kifejtette: a beruházás-ösztönzési rendszeren keresztül összesen 1886 milliárd forintnyi (5,3 milliárd eurónyi) beruházás Magyarországra hozataláról született megállapodás, amire korábban még soha sem volt példa. Mindezekhez a beruházásokhoz a kormány 270 milliárd forint (766 millió euró) támogatást nyújtott – tette hozzá.

Hangsúlyozta, emellett megdőlt a valaha volt legnagyobb magyarországi zöldmezős beruházás rekordja is: a koreai SK Innovation ugyanis 680 milliárd forintért épít elektromos akkumulátorgyárat Iváncsán.

Közölte: a nagyberuházásokért különösen éles verseny zajlott tavaly, hiszen “a világjárvány okozta gazdasági válság miatt minden nemzetgazdaság szomjazta a jó híreket és a munkahelyteremtést“. Ebből a szempontból is kiemelkedik, hogy tavaly nyolc, 100 millió eurónál nagyobb beruházásról született döntés:

a koreai SK Innovation mögött a szintén koreai Eco Pro végzett a második helyen, harmadik pedig a minden idők legnagyobb hazai török beruházását megvalósító Sisecam lett – sorolta.

Azt írta, a három keleti nagyvállalatot nyugatiak követik a negyediktől a hetedik helyig: az amerikai Beckton Dickinson, a dán Lego, a német Bosch valamint a Vitesco, s a Pick révén egy magyar vállalat is magának mondhat egy 100 millió eurónál nagyobb beruházást.

Szijjártó Péter kitért rá: “aki figyelemmel követi a világgazdaság változásait, láthatja a Kelet szerepének jelentős erősödését“, a világon végrehajtott beruházások többségét ma már a keleti tőke finanszírozza. Magyarország éppen időben, 2010-ben indította a keleti nyitás stratégiát, amelynek köszönhetően “sokszor nálunk nagyobb és erősebb nyugat-európai országok elől tudjuk elcsípni a nagy keleti vállalatok beruházásait” – fogalmazott.

Közölte: tavaly a hazánkba dedikált beruházási érték 60 százaléka keletről érkezett, 2019 után ismét a koreaiak végeztek az első helyen. Viszont az is jól látszik, hogy az európai gazdaság gerincoszlopát adó német ipar “továbbra is jól érzi magát hazánkban“: a legtöbb beruházási projekt (24 az összesen 96-ból) német vállalatokhoz köthető – mutatott rá.

A miniszter kiemelte: “az elmúlt tizenkét év patrióta gazdaságpolitikája nyomána magyar vállalatok is egyre erősebbek, a második legtöbb beruházási projekt (14) esetében magyar vállalatokkal jött létre támogatási megállapodás.

Kifejtette: fontos előrelépés látható a földrajzi kiegyensúlyozottság tekintetében, egy kivétellel minden megyébe érkezett legalább két jelentős beruházás tavaly, sőt a megyék rangsorában három keleti megye, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén és Hajdú-Bihar a második, harmadik és negyedik helyet foglalják el.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: “ez a nagy siker a magyar emberek sikere“, a kiválóan teljesítő magyar munkaerő mindig az egyik legfontosabb szempont a beruházások esetében. Ez kiegészülve a folyamatosan csökkenő adóteherrel, a fejlődő infrastruktúrával, az egyre hatékonyabb felsőoktatással és a politikai stabilitással, Európa egyik legvonzóbb beruházási célpontjává tette Magyarországot – zárta sorait a miniszter.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Itt az első magyar elektromos csuklós busz

Az Electronell 18-at 2025 elején az utasok is kipróbálhatják majd a Volánbusz járatain.

HungaroControl: 6 százalékkal nő a forgalom az ünnepek alatt

A tavalyi ünnepi időszakban 32 300 légi járművet kezeltek a társaság szakemberei, az idén 1800 járattal többre számítanak.

Mit mond a Századvég? – A belső kereslet növekedése támogathatja a gazdasági bővülést

2024-ben 0,7, 2025-ben 2,6, 2026-ban pedig 3,1 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság

Csökkent a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

A 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 10,0 milliárd forintért vitt piacra állampapírt.
Hirdetés

Hírek

Csökkent a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

A 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 10,0 milliárd forintért vitt piacra állampapírt.

Vegyesen alakult kedd reggel a forint árfolyama

Kedd reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a decemberi kezdésnél, 0,9 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 1,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

Országgyűlés – Kedd a döntések napja – két tucat előterjesztés

A Pénzügyminisztérium év végével beolvad a Nemzetgazdasági Minisztériumba.

Címzetes egyetemi docensi címet kapott Feldman Zsolt

Az elismerés átadására a MATE Cselekvő Vezetők Konferenciáján került sor az intézmény kaposvári campusán.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint gyengébben áll a decemberi kezdésnél, 0,3 százalékkal az euró, 0,7 százalékkal a dollár és 0,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

A Mikulás nyomában Antalyában

A templomban található egy római kori szarkofág, amelyet halpikkelyek és akantuszlevelek díszítenek, és amelyről úgy vélik, hogy Szent Miklósé volt.

Vegyesen mozgott a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0553 dollár után 1,0568 dolláron áll péntek reggel.

Kevéssé változott szerda reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott a forint árfolyama szerda reggelre a főbb...

Gazdaság

Csökkentette az irányadó eurókamatokat az EKB

A kamatcsökkentést az EKB a kedvezőbb inflációs kilátásokkal és a monetáris politika transzmissziójának javulásával indokolta.

Egymillió magyar embernek van állampapírja a Magyar Államkincstárnál

Állampapírt ma már akár telefonról is, néhány kattintással lehet vásárolni a WebKincstár és a MobilKincstár felületein

A Mol részesedését az ENEOS MOL Synthetic Rubber Kft.-ben az ENEOS veszi meg

A tranzakció várhatóan 2025 első negyedévében zárul le, a hatósági jóváhagyástól függően.

Háromból két ügyfélszámla már kamatadómentes az idén is profitban fürdő brókereknél

A befektetési vállalkozásoknál összesen 298,5 ezer számla volt szeptember végén, ebből több mint 160 ezer volt a TBSZ és csaknem 32 ezer a NYESZ,.