Kezdőlap Agrár Tehént nem látott tej, húsmentes szték és társaik - becsapós elnevezések
No menu items!

Tehént nem látott tej, húsmentes szték és társaik – becsapós elnevezések

Tej, de mégsem az Kép/Forrás/mindmegette

Az állattenyésztőket, és feldolgozókat képviselő szervezetek támogatják, hogy az unióban korlátozzák a trükkös élelmiszer elnevezéseket Tiltsák meg a tejet nem tartalmazó áruknál a tej, tejtermék megjelölés használatát, mint például a “joghurt stílusú”, a “sajtutánzat”, a “sajtszerű”, a “tejszín ízű”, a “laktózmentes tejhelyettesítő”.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával (NAK) együtt a Baromfi Termék Tanács, a Hússzövetség, a Magyar Állattenyésztők Szövetsége, a Tej Terméktanács, valamint a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet is azt kéri, hogy az Európai Unió ne engedje az élelmiszerek megtévesztő elnevezését – közölte a Nemzeti Agrárkamar.

A javaslaton túl a magyarországi szervezetek azt is célnak tartják, hogy húsnak, kolbásznak, steaknek csak az állati eredetű termékeket lehessen nevezni. Hozzátették, hogy a termelők felháborodva fogadják a növényi alapú tejtermék-utánzatok jelöléseit. Ilyen többek között a különféle ízű “növényi tömb”, a “mylk”, a “vajas ízű margarin“, a “szójagurt“.

Szerte a világon sokfelé kísérleteznek növényi alapanyagokból, genetikailag módosított anyagokból összeállított, húshoz hasonló anyagokkal, genetikai manipulációval előállított húshelyettesítőkkel, műhússal. Az EU egyértelműen rögzíti a hús, a tej, valamint a húskészítmény, és a tejtermék fogalmát, de az állati eredetű, a növényi alapú termékek elnevezései körüli helyzet “nem tiszta” – tették hozzá.

A közlemény szerint a NAK elfogadja, ha a fogyasztói igényekkel együtt emelkedik a húsmentes, tejmentes, vegetáriánus, vegán termékek aránya, de elvárja a tisztességes, következetes marketingtevékenységet, amely mind a hús- és tejtermékek fogyasztóit, mind a termelőket, mind a hús- és tejipar munkáját tiszteletben tartja.

Vegánhús növényekből, műhús rovarokból. Jön a laborhús is – hol tart a húsipar?

Az Európai Parlament tavaly októberben szavazott a Közös agrárpolitika (Kap) módosító javaslatairól, amelyek közül a 171-es a tejtermékek helyettesítésére használt készítmények elnevezéseit tartalmazza. A NAK az ehhez kapcsolódó módosító javaslatot támogatva utasítja el a kifogásolt megnevezéseket.

 

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Stefan Rådström: a szállodaigazgató, aki építész helyett a személyre szabott élmények mérnöke lett

– A szállodai karrierem a véletlen műve. Építészmérnöknek tanultam....

Az OTP Bank elsőként vezette be a DÁP azonosítást a magyar bankszektorban

Az OTP Bank a magyar bankok közül elsőként vezette be a DÁP (Digitális Állampolgárság Program) azonosítási szolgáltatását saját webalkalmazásaiban

Ez a Díjnet Zrt. nem az a Díjnet Zrt. ! Adathalász leveleket küldenek csalók

Az ügyfelektől semmilyen esetben sem kérnek bankkártyaadatokat, még a fizetés során sem, tekintettel arra, hogy a Díjnet bankkártyaadatokat nem tárol.

Az állami támogatások farvizén igyekeznek eladni piaci lakáshiteleiket a bankok

Újabb bank kínál kedvező kamatozású lakáshitelt az államilag támogatott konstrukciók mellé.
Hirdetés

Hírek

Európában szabad a koncert csók, de így sem mindentől véd meg a GDPR

A Coldplay bostoni koncertjén történt csókkamerás botrány az utóbbi napok egyik legtöbbet emlegetett témája nemcsak a különböző médiafelületeken, hanem az adatvédelmi szakmában is.

Az OTP Bank elsőként vezette be a DÁP azonosítást a magyar bankszektorban

Az OTP Bank a magyar bankok közül elsőként vezette be a DÁP (Digitális Állampolgárság Program) azonosítási szolgáltatását saját webalkalmazásaiban

Ez a Díjnet Zrt. nem az a Díjnet Zrt. ! Adathalász leveleket küldenek csalók

Az ügyfelektől semmilyen esetben sem kérnek bankkártyaadatokat, még a fizetés során sem, tekintettel arra, hogy a Díjnet bankkártyaadatokat nem tárol.

Az állami támogatások farvizén igyekeznek eladni piaci lakáshiteleiket a bankok

Újabb bank kínál kedvező kamatozású lakáshitelt az államilag támogatott konstrukciók mellé.

Strandokat és fagyizókat ellenőrzött a fogyasztóvédelmi hatóság – Súlyos szabálytalanságok

Strandokat és fagyizókat ellenőrzött a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH), a forgalomból 953 kilogram élelmiszert vontak ki, 11 vendéglátóhelyet pedig ideiglenesen bezártak

KSH: A turisztikai szálláshelyek júniusi forgalmi adatai

A turisztikai szálláshelyek júniusi forgalmi adatait közli ma a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A kormány “kettős fék” rendszerrel mérsékelné az ingatlanárak növekedését az Otthon Start Programban

A kabinet "kettős fék" rendszerrel tervezi megelőzni a szeptembertől induló, 3 százalékos hitelkamatot biztosító Otthon Start program ingatlanár-növelő kockázatait - írta elemzésében a Makronóm Intézet hétfőn, miután a a programról szóló jogszabály tervezetét a kormány társadalmi vitára bocsátotta.

Pepco csőd: csak a német Pepco leányvállalat dobta be a törülközőt

Alig két évvel azután, hogy a lengyel Pepco diszkontlánc ambiciózus terjeszkedési tervekkel lépett be a német piacra, most fizetésképtelenségi eljárást indított a német leányvállalata ellen.
Hirdetés

Gazdaság

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.