Kezdőlap Hírek Több évtizedes mélyponton a venezuelai olajexport
No menu items!

Több évtizedes mélyponton a venezuelai olajexport

Venezuela 28 éve a legkevesebb kőolajat, napi 1,245 millió hordót exportált tavaly, mivel a gazdasági válság visszavetette az olajtermelést.

A Bloomberg jól értesült forrásokra hivatkozva azt közölte továbbá, hogy

a dél-amerikai ország olajtermelése az elmúlt öt évben a felére, napi 1,346 millió hordóra esett.

Venezuela a világ legnagyobb ismert kőolajkészletével rendelkezik, a térség legnagyobb olajtermelője, és két éve még a világ tizedik legnagyobb olajexportálója volt.

Az olajágazat adja az ország devizabevételének nagyobbik részét. A kőolaj árának alacsonyan tartása azonban kikezdte a venezuelai költségvetést, a kormány pedig rossz válaszokat adott a kihívásokra, ezért mára romokban hever az ország gazdasága.

Venezuelában tavaly csaknem 1,7 millió százalék volt az infláció – állította a minap Rafael Guzmán, az ellenzéki többségű venezuelai parlament pénzügyi bizottságának a vezetője. A kormány évek óta nem közöl hivatalos inflációs adatot.

Venezuelában az infláció 2017-ben 2616 százalék, 2016-ban 800 százalék, 2015-ben pedig 180,9 százalék volt.
Az IMF becslése szerint Venezuela gazdasága 18 százalékkal zsugorodott tavaly. Ez volt a harmadik egymást követő év, amikor a venezuelai hazai össztermék (GDP) kétszámjegyű mértékben csökken, öt év alatt mintegy 50 százalékkal gyengült a gazdaság teljesítménye. /MTI/

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

KSH: 8,0 százalékkal visszaesett a beruházások teljesítménye

Az előző negyedévhez mérten a szezonálisan kiigazított adatok alapján a beruházások összértéke összehasonlító áron 1,1 százalékkal mérséklődött

A nemzetközi jegybanki együttműködés kulcsfontosságú

Az elmúlt éveket a sorozatos globális válságok jellemezték, amelyek következtében felértékelődött a jegybankok nemzetközi együttműködése

Új helyszínen az ÖKO Expó Kiállítás

Idén immár 6. alkalommal várja az ökológiai gazdálkodás iránt érdeklődő termelőket, feldolgozókat, kereskedőket, szolgáltatókat és természetesen a fogyasztókat a debreceni 

Budapesti agglomeráció: egyre feljebb kúsznak az árak

gyre távolabb költöznek a fővárosból az ingatlanvásárlók
Hirdetés

Hírek

KSH: 8,0 százalékkal visszaesett a beruházások teljesítménye

Az előző negyedévhez mérten a szezonálisan kiigazított adatok alapján a beruházások összértéke összehasonlító áron 1,1 százalékkal mérséklődött

Új helyszínen az ÖKO Expó Kiállítás

Idén immár 6. alkalommal várja az ökológiai gazdálkodás iránt érdeklődő termelőket, feldolgozókat, kereskedőket, szolgáltatókat és természetesen a fogyasztókat a debreceni 

Budapesti agglomeráció: egyre feljebb kúsznak az árak

gyre távolabb költöznek a fővárosból az ingatlanvásárlók

Irány a Szamárfül Fesztivál – a nyár legvidámabb családi programja Pécsett

Nyár végén újra gyermekzsivajtól lesz hangos a pécsi Zsolnay Negyed: augusztus 22–24. között immár tizenharmadik alkalommal rendezik meg a Szamárfül Fesztivált.

Új gyakorlati képzés indul a falusi turizmus fellendítéséért

A turizmus az egyik leggyorsabban aktivizálható gazdasági ágazat a kistelepüléseken. Már egyetlen jól kialakított vendégház, felújított közösségi tér vagy tematikus program is új látogatókat hozhat.

Ausztriában dolgozózik? Nyugdíjtanácsadó napok Győrben és Szombathelyen

Azokat várják, akik alkalmazottként vagy vállalkozóként, illetve egyéb jogcímen - például gyermeknevelés, tanulmányok - szereznek nyugdíjjogosultságot a szomszédos országban - közölte a Magyar Államkincstár.

A vállalkozások önkéntesen 400 millió forintot fizettek be az adategyeztetési kampányban

Az adategyeztetés segítségével a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) úgy szűrje ki a szabályokat szándékosan kijátszó vállalkozásokat úgy, hogy közben a lehető legkevésbé terhelje a jogkövetőket.

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.
Hirdetés

Gazdaság

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.