Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Több százezer forinttal csábítják a bankok a 11 milliós babaváróért hajrázókat
No menu items!

Több százezer forinttal csábítják a bankok a 11 milliós babaváróért hajrázókat

A 30 év feletti nőknek már csak szűk két hónapjuk maradt, hogy 11 milliós, kamatmentes babaváró hitelt igényeljenek. Nekik és a többi igénylőnek is érdemes kihasználni, hogy a bankok már több százezer forintos jóváírásokat is kínálnak a szerződéskötésért, és ezzel akár rögtön 3-4 havi törlesztőrészletet is megspórolhatnak a hitelfelvevők – derül ki a Bank360.hu összeállításából. 

Januártól tovább szűkül a babaváró hitel igénylésére jogosultak köre, 2025-től már csak akkor lehet felvenni a legfeljebb 11 millió forintos kamatmentes kölcsönt, ha a házaspár nő tagja 30 év alatti. Év végéig még azonban azoknak is nyitott a lehetőség, akik 30 felett vannak és igazolják a legalább 12 hete tartó terhességet. Így arra lehet számítani, hogy az év végéig hátralévő két hónapban ők megélénkítik a kereslet a babaváró iránt.

Az igénylőknek érdemes kihasználni, hogy a bankok gáláns akciókkal igyekeznek magukhoz vonzani a babavárós ügyfeleket. Szinte mindegyikük akciózik, többüknél akár 3-4 havi törlesztőrészletnek megfelelő összeget adnak ajándékba a szerződéskötésért cserébe. Az együttes kedvezmények akár a 200 ezer forintot is meghaladhatják. A Bank360.hu összesítette, melyik hitelintézet mit kínál jelenleg a babavárót igénylő ügyfeleknek.

A Gránit Bank több különböző kedvezményt is ad azoknak a babavárósoknak, akik a Gránitot választják, amelynél akár 30 perc alatt online is igényelhető a hitel, és szerződéskötés is lebonyolítható a videóbankon keresztül. A sikeres folyósítás után 160 ezer forint jóváírást kapnak a párok, amennyiben 2024. november 1. és december 19. között benyújtják az igénylést, a folyósítás pedig legkésőbb 2025. január 31-ig megtörténik.

Emellett a szelfis számlanyitásért érvényesíthető kedvezménnyel is kiegészíthető a jóváírás, amely akár plusz 80 ezer forintot is jelenthet a párnak, ha mindketten teljesítik ennek a jóváírásnak a feltételeit is. Ez összesen 240 ezer forint jóváírást jelenthet. A szelfis számlanyitásért kapható pénz feltételei közé tartozik

  • a hozzájárulás a marketing célú megkeresésekhez,
  • 60 napon belüli Gránit eBank aktiválás,
  • legalább 150 000 forint egyösszegű jóváírás bankon kívülről vagy harmadik féltől,
  • illetve legalább 5 darab sikeres bankkártyás vásárlás minimum 1 000 forint értékben.

A Gránit Banknál emellett az ügyfélajánlásért is lehet jóváírást kapni, egy ügyfélért 10 000 forint jár, amennyiben az ajánlott ügyfél is elkezdi aktívan használni a bankszámláját.

Az Erste Bank 150 ezer forintos jóváírási akciót hirdet, ennek a feltétele, hogy az igényelt hitelösszeg elérje a maximális 11 millió forintot, illetve, hogy a főadós vagy az adóstárs a folyósításkor rendelkezzen az Erste Banknál vezetett bankszámláva és azt fenn is tartsa a kölcsön futamideje alatt. Emellett a pozitív marketing nyilatkozat tétele is feltétele a jóváírásnak. Ha a hitellel együtt Erste Max Hitelkártyát is igényel a pár Babaváró csomaggal, az első évben 10 százalék visszatérítést ad a bank a vásárlások után öt vezető bababoltnál.

A K&H Bank 160 ezer forintot kínál a babaváró hitelt igénylő ügyfeleknek, amennyiben a felvett hitelösszeg eléri a maximális 11 millió forintot, illetve ha hozzájárul a pár a marketingcélú megkereshetőséghez és nem tiltakozik az alapszintű marketingcélú adatfelhasználás ellen. Az akció szerinti jóváírásra a folyósítás naptári negyedévét követő hónapban kerül sor.

A CIB Bank a sikeresen babaváró hitelt igénylőknek 250 ezer forintos jóváírást ad, ha teljesítik az alábbi feltételeket:

  • az igénylést teljeskörűen befogadja a bank 2024. november 1. és december 6. között,
  • a folyósítás legkésőbb 2025. február 12-ig megtörténik,
  • az igénylőnek nem volt 2024. október 1-től 2024. december 6-ig terjedő időszakban semmilyen CIB lakáshitel igénylése.

Az MBH Bank akciója a legkésőbb 2024. december 31-ig beadott babaváró hitel igénylésekre vonatkozik. A folyósított összegnek el kell érnie legalább a 10 millió forintot, hogy a pár megkaphassa a 150 ezer forintos jóváírást. A másik feltétel, hogy az akció meghirdetésekor nem lehet az MBH Banknál már befogadott babaváró hitel igénylése a párnak.

A Raiffeisen Bank együttesen 250 ezer forintot is jóváírhat az igénylő párnak, ha minden kedvezményt ki tudnak használni. Bankszámlanyitás nélkül 150 ezer forint jóváírás jár, amennyiben az igénylés 2024. december 31-ig megtörténik és 2025. február 28-ig megtörténik a folyósítás is. Ha a pár egyik tagja nyit csak bankszámlát a banknál, akkor összesen 200 ezer forint jóváírásra lehet szert tenni, viszont ha mindketten nyitnak számlát, akkor összesen ez az összeg 250 ezer forint is lehet.

A számlanyitás mellett egy éves hűségnyilatkozatot kell tenni, illetve 2024. november 15-ig öt darab, alkalmanként minimum 1 000 forint bankkártyás vásárlást kell bonyolítani. Ezt a kedvezményt csak új ügyfelek vehetik igénybe. A jóváírásra egyösszegben, legkésőbb 2024. november 28-ig kerül sor az ügyfél akció keretében nyitott bankszámláján.

Az UniCredit Bank a legkésőbb 2024. december 31-ig benyújtott babaváró hitel igénylések után fizet jóváírást, abban az esetben, ha a jóváírás 2025. február 28-ig megtörténik. A kedvezmény összege 150 ezer forint.

A MagNet Banknál akár 150 000 forint jóváírásban is részesülhetnek a párok, amennyiben 2024. december 31-ig igényelnek legalább 8 millió forint összegű babaváró kölcsönt, és a kölcsön folyósításra kerül legkésőbb 2025. február 28-ig sor kerül. Emellett a házaspár mindkét tagjának a MagNet Banknál kell bankszámlát nyitnia a jóváírásért.

 

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Mit és honnan visznek el? Az új lomtalanítási rendszer részletei

a fővárosi lakosok - az eddigiekkel ellentétben - nem a lakóépületük elé történő kihelyezéssel, hanem az egyes kerületekben kifejezetten ezen céllal, ideiglenes jelleggel kialakított gyűjtőpontokon adhatják le a háztartásokban felhalmozott lomhulladékokat,

Január 1-től emelkedik a gázolaj jövedéki adója

A NAV által közzétett lista szerint egy literre vetítve a gázolaj jövedéki adója a mostani 142,9 forint helyett 148,76 forintra emelkedik.

A TEK a karácsonyi vásárokra is figyel

A rendezvények biztonsága érdekében a terrorelhárítók folyamatosan figyelemmel kísérik és elemzik a lehetséges kockázati tényezőket is, a partnerszolgálatokkal folyamatosan együttműködve értékelnek minden információt.

Megjelentek a vidéki közösségeket támogató első LEADER helyi felhívások

A támogatási kérelmek benyújtására 2025 márciusától lesz lehetősége a pályázóknak.
Hirdetés

Hírek

Alig változott a forint árfolyama péntek reggelre

A decemberi kezdéshez képest a forint az euró ellenében 0,4 százalékkal, a dollárral szemben 2,5 százalékkal a svájci frankkal szemben 0,6 százalékkal gyengült.

Csökkent a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

A 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 10,0 milliárd forintért vitt piacra állampapírt.

Vegyesen alakult kedd reggel a forint árfolyama

Kedd reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a decemberi kezdésnél, 0,9 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 1,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

Országgyűlés – Kedd a döntések napja – két tucat előterjesztés

A Pénzügyminisztérium év végével beolvad a Nemzetgazdasági Minisztériumba.

Címzetes egyetemi docensi címet kapott Feldman Zsolt

Az elismerés átadására a MATE Cselekvő Vezetők Konferenciáján került sor az intézmény kaposvári campusán.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint gyengébben áll a decemberi kezdésnél, 0,3 százalékkal az euró, 0,7 százalékkal a dollár és 0,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

A Mikulás nyomában Antalyában

A templomban található egy római kori szarkofág, amelyet halpikkelyek és akantuszlevelek díszítenek, és amelyről úgy vélik, hogy Szent Miklósé volt.

Vegyesen mozgott a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0553 dollár után 1,0568 dolláron áll péntek reggel.

Gazdaság

Lezárult a állampapír-vásárlási nyereményjáték

A MÁK tájékoztatott arról is, hogy a kincstár értékpapír- vagy Start-számlával rendelkező ügyfélköre az idén elérte az 1 milliót, ezzel 2020-hoz képest megduplázódott az ügyfelei száma.

A Fed 25 bázisponttal csökkentette az irányadó dollárkamatokat

z irányadó dollárkamatláb az idén átlagosan 4,4 százalék lesz.

Csökkentette az irányadó eurókamatokat az EKB

A kamatcsökkentést az EKB a kedvezőbb inflációs kilátásokkal és a monetáris politika transzmissziójának javulásával indokolta.

Egymillió magyar embernek van állampapírja a Magyar Államkincstárnál

Állampapírt ma már akár telefonról is, néhány kattintással lehet vásárolni a WebKincstár és a MobilKincstár felületein