Hirdetés
Kezdőlap Edukáció Többet költenek idén az iskolakezdésre a szülők
No menu items!

Többet költenek idén az iskolakezdésre a szülők

Az idén gyermekenként átlagosan 33 ezer 560 forintot terveznek elkölteni a szülők az iskolakezdésre, tavaly ez az összeg átlagosan 15 ezer és 25 ezer forint között mozgott – közölte a Vatera online piactér 3203 válasz alapján 2020 júliusban saját felhasználói körében végzett online kérdőíves felmérésének megállapítását.

A  válaszadók 13 százaléka 10 ezer forint alatti összegből oldja meg a kötelező iskolaszer vásárlást, és csak minden tizedik család hozza ki 10 ezer és 15 ezer forint közötti összegből a beszerzést.

A kutatásban résztvevők 26 százaléka 15 ezer és 25 ezer forintot áldoz a beiskolázásra gyermekenként, és még ennél is többen vannak azok – 29 százalék -, akik 25 ezer és 40 ezer forintot is hajlandók erre a célra szentelni. Majdnem minden negyedik ember – 22 százalék – még 40 ezer forintnál is többet tervez idén az iskolakezdésre fordítani, akadt olyan is hogy 600 ezer forintot ütemezett be a szeptemberi előkészületekre, ami egy teljes tanulószoba berendezéséhez bútorokkal és informatikai eszközökkel reális összeg lehet – írják a közleményben.

A Vatera online piactér mára a több mint kétmillió felhasználója havonta több százezer sikeres adás-vételt bonyolít.

A felmérés szerint az iskolakezdési termékek 79 százalékát inkább személyesen veszik meg a szülők. A hagyományos vásárlást preferálók kétharmada elsődlegesen azért választja a személyes beszerzést, mert van lehetőség megnézni, megérinteni, felpróbálni a megvásárolt dolgokat, harmaduk  pedig a gyermekkel közös programnak tekinti a beszerzőkörutat. Ugyanakkor az esetek közel harmadában online veszik meg az iskolatáskákat, ilyenkor a vásárlók számára a legfontosabb szempont, hogy össze tudják hasonlítani az árakat, elkerülhetik a tolongást, valamint egyszerűen és célirányosan tudnak keresni.

A környezettudatosság és a költséghatékonyság egyre nagyobb számban jellemzi a családokat, mivel használt termékeket is keresnek, illetve eladják a feleslegessé vált iskolához kapcsolódó cuccokat.

 

 

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Csőtörés helyett megelőzés: Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Tömegével indított pénzmosási megfeleltetési eljárást a NAV

Brutális bírságokat kockáztatnak a vállalkozások a rossz kitöltéssel.

Egy hét ráadás a Lumina Park szezonban

Budapest egyik legkedveltebb téli attrakciója, a Margitszigeten működő Lumina Park ebben a szezonban egy héttel tovább várja látogatóit, március 1. helyett március 8-ig nyitva tart.

Pénzintézetek számára mesterséges intelligencia által vezérelt platformot hoztak létre

Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.
Hirdetés

Hírek

Csőtörés helyett megelőzés: Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Tömegével indított pénzmosási megfeleltetési eljárást a NAV

Brutális bírságokat kockáztatnak a vállalkozások a rossz kitöltéssel.

Egy hét ráadás a Lumina Park szezonban

Budapest egyik legkedveltebb téli attrakciója, a Margitszigeten működő Lumina Park ebben a szezonban egy héttel tovább várja látogatóit, március 1. helyett március 8-ig nyitva tart.

Pénzintézetek számára mesterséges intelligencia által vezérelt platformot hoztak létre

Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.

Tovább erősíti stratégiai együttműködését a Richter és a Fuji

A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.

A hazai kkv-k 4 milliárd forintból növelhetik kapacitásaikat

Fontos elvárás, hogy a felvételt megelőző 30 napban az érintett munkavállalók ne végezzenek kereső tevékenységet

A magyar erdők jövője a klímaváltozáson túlmutató társadalmi kérdés

Nemcsak a klímaváltozás negatív hatásai, hanem a társadalmi igények és elvárások miatt is kiemelt kérdés a magyar erdők jövője.

Kész  a Vendéglátóipari Vállalkozási Kisokos

Bővül a felszolgálási díj alkalmazásának lehetősége: teljes árbevételük 20 százalékát fordíthatják a szervizdíjra érvényes könnyített közteherrel munkabérfizetésére.
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...