Hirdetés
Kezdőlap Élelmiszeripar Tovább nőtt az élelmiszerek világpiaci ára - a cukoré csökkent
No menu items!

Tovább nőtt az élelmiszerek világpiaci ára – a cukoré csökkent

Májusban már az ötödik egymást követő hónapban emelkedtek a világpiaci élelmiszerárak, az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) által számított árindex 1,2 százalékkal, 172,4 pontra, tavaly június óta a legmagasabb szintre emelkedett. 

Tavaly májusban még 175,8 ponton, majdnem 2 százalékkal magasabban állt ez a mutató.

A FAO élelmiszerár-indexe egy kereskedelemmel súlyozott mutató, amely az öt legfontosabb élelmiszer-alapanyag – növényi olajok, szemes termények, húsfélék, tejtermékek és cukor – nemzetközi piaci árát veszi figyelembe.

Májusban jelentősen drágultak a tejtermékek, a gabona- és a húsfélék ára pedig enyhén nőtt, miközben a cukor és a növényi olajok ára csökkent.

A havi szintű emelkedésben nagy szerepe volt annak, hogy a tejtermékek árindexe havi szinten 5,2 százalékkal, 226,1 pontra nőtt, de éves összevetésben is 5,06 százalékkal volt magasabb. Főleg a sajtok drágultak, de más tejtermékek ára is nőtt.

A gabona árindex 1,4 százalékkal, 162,3 pontra kúszott fel, de így is mintegy 6 százalékkal alacsonyabb a tavaly májusi 172,6 pontnál. Az indexet a kukoricaárak emelkedése tolta meg, arra reagálva, hogy a kedvezőtlen időjárási körülmények visszavetették az amerikai terméskilátásokat.

A húsfélék ára enyhén nőtt, a húsárindex 0,4 ponttal, 170,2 pontra emelkedett, míg egy évvel korábban 168,7 ponton állt.

A növényi olaj- és zsírfélék árindexe 1,1 százalékkal, 127,4 pontra, esett májusban, és jóval alacsonyabb az egy évvel korábbi 150,6 pontnál. A pálmaolaj ára tovább csökkent a fejlődő országokban felhalmozott jelentős raktárkészleteknek köszönhetően, a szója-, a repce- és a napraforgóolaj viszont drágult.

A cukorárindex 3,2 százalékkal, 176,0 pontra süllyedt, aminek hátterében főleg az áll, hogy javultak a kilátások a világ legnagyobb cukortermelő országában, Indiában. Ráadásul a nemzetközi energiaárak gyengülése azzal járt, hogy a termelők a cukornádat inkább cukor, semmint etanol előállítására használták.

A FAO júniusban meredeken, májushoz képest 1,4 százalékkal, 2685 millió tonnára csökkentette idei globális gabonatermelési előrejelzését. A világ teljes gabonafogyasztását a 2019/20-as szezonban 2707 millió tonnára becsülik a szakértők. A raktárkészletek négyéves mélypontra, 830 millió tonnára csökkenhetnek. (MTI)

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Itt az új transzferár-dokumentációs rendelet!

Az átmeneti időszak lehetőséget ad arra, hogy a vállalkozások felmérjék transzferár-folyamataik érettségét, és időben kialakítsák a jövőbeni megfeleléshez szükséges belső adat- és dokumentációs kontrollokat.

Finomhangolják az új KRESZ-szabályokat, segítenek a motorosszakértők is

A motoros parkolás lehetőségét az ÉKM - az elhangzott szakmai szempontok figyelembevételével - felülvizsgálja.

Hegyi Zsolt: nagy lépés a MÁV-flotta megújítása felé

A most elfogadott határozat előkészítése során az Építési és Közlekedési Minisztérium, valamint a MÁV-csoport szakemberei a flotta megerősítésének nem csupán a szakmai, hanem finanszírozásai kérdéseit is tisztázták

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 
Hirdetés

Hírek

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 

Segíthetik a nemzeti zöldvagyon megőrzését – Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Az éghajlatváltozás jelentősen hat a termőhelyekre, sebessége százszorosa annak, mint amivel eddig a fafajaink találkoztak, az erdei ökoszisztémák természetes alkalmazkodási képessége nem képes ezt követni, különösen sérülékennyé téve az egyes erdei ökoszisztémákat.

Rágyorsított a Škoda

A Škoda Auto 2025-ben felgyorsította a gyártást, és hat...

NGM: Decemberben 3,5 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom

A fogyasztás tavaly mintegy 5 százalékkal bővült, ami közel 2 százalékponttal húzta fel a GDP-t, ezáltal ellensúlyozva a gyenge külső keresletet

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kilenctagú monetáris tanács minimális többséggel döntött: öten szavaztak a kamattartásra, négy tanácstag 0,25 százalékpontos kamatcsökkentésre voksolt.

Az EKB változatlanul hagyta az irányadó kamatlábakat

az APP- és a PEPP-portfolió egyenletes, kiszámítható ütemben csökken, ahogy az eurórendszer a lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztéseket már nem fekteti be újra.

Tőkeemeléssel erősít a SPAR Magyarországon

A SPAR osztrák tulajdonosa 30 milliárd forintos tőkeemeléssel stabilizálja...

Lendületben a kriptokártyás fizetések világszerte: 525%-al nőtt a kriptokártyás költés egy év alatt

A kriptotárcák mindennapi pénzügyi alkalmazásokká válnak – derül ki a Bitget Wallet jelentéséből
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...