Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Emelkedéssel nyithatnak a főbb európai részvénypiacok
No menu items!

Tőzsde – Emelkedéssel nyithatnak a főbb európai részvénypiacok

Enyhe pluszokban nyithatnak a főbb nyugat-európai részvénypiacok csütörtökön, nyugtázva az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve tőzsdéknek kedvező üzenetét. 

Az IG Market elemzői arra számítanak, hogy a londoni FTSE-100 mutató 19 ponttal, a frankfurti DAX-30 index 11 ponttal, a párizsi CAC-40 index pedig 17 ponttal emelkedhet a nyitásban.

A Federal Reserve (Fed) nyíltpiaci bizottsága szerdán nem változtatott az irányadó kamatsávon, és arra számít, hogy idén nem is lesz kamatemelés. A Fed közölte azt is, hogy szeptemberben leállítja 4000 milliárd dollár értékű kötvényállományának leépítését.

Az Európai Unió állam- és kormányfőit tömörítő tanács csütörtökön ül össze Brüsszelben, a fő napirendi pont a Nagy-Britannia európai uniós tagságának megszűnésével (Brexit) kapcsolatos problémakör. Theresa May brit miniszterelnök szerdán hivatalosan kezdeményezte az Európai Uniónál a brit EU-tagság jövő pénteken esedékes megszűnésének elhalasztását június 30-ig.

Ázsia és a csendes-óceáni térség legfontosabb tőzsdéin túlnyomórészt emelkedtek az indexek, miután a Federal Reserve alkalmazkodóbb, azaz a semlegestől a gazdasági növekedést ösztönző politika irányába fordult, de a kínai-amerikai kereskedelmi tárgyalások miatti aggodalmak és a világgazdaság lassulása visszafogta a nyereségeket és egyes piacokat mínuszba taszított.

A tokiói tőzsde ünnepnap miatt zárva tartott csütörtökön. Az ausztráliai S&P/ASX 200 0,03 százalékos, a dél-koreai Kospi pedig 0,36 százalékos pluszban fejezte be a kereskedést. A sanghaji tőzsde 0,35 százalékos nyereségben zárt, a hongkongi Hang Seng viszont 0,58 százalékos mínuszban állt a kereskedés végéhez közeledve.

A Morgan Stanley Capital International által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) 0,47 százalékkal 531,65 pontra kúszott fel.

A legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára az idei csúcsok közelében, de egymással ellentétesen mozgott az ázsiai kereskedésben. A legközelebbi, májusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,13 százalékos pluszban, 68,59 dolláron, míg a WTI 0,12 százalékos mínuszban, 60,16 dolláron forgott reggel nyolc órakor.

Csütörtökön az eddigi kereskedésben a Brent 68,69 dolláron, a WTI pedig 60,32 dolláron érte el idei legmagasabb árát. A drágulást a nagy olajexportáló országok kitermelésének korlátozása, valamint a Venezuelára és Iránra kivetett amerikai szankciók hajtják.

Szerdán csökkenéssel zártak a főbb európai tőzsdék. A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,45 százalékkal, 7291,09 pontra, a frankfurti DAX-index 1,57 százalékkal, 11 603,89 pontra, a párizsi CAC-40 index pedig 0,80 százalékkal, 5382,66 pontra esett. Milánóban 0,47 százalékkal, Madridban pedig 0,91 százalékkal csökkent az irányadó tőzsdemutató. A páneurópai mutatók közül a Stoxx Europe 600 0,90 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,86 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 mutató 1,07 százalékkal esett vissza. (MTI)

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Bécs a zöldebb megoldást választja: előnyben a többször használatos palackok

Bécsben is bevezették az egyszer használatos palackokra vonatkozó betétdíjat, de a szakértők szerint a többször használatos palack jelenti az igazán zöld megoldást.

Újabb szabadstrand nyílt a fővárosban

Kedden megnyílt a főváros legújabb szabadstrandja, a Duna-fürdő Árasztó-part Újbudán

A kiemelő rendelet új pályára állítja a lakásépítéseket

A 3 százalékos fix kamatozású lakáshitel már most érezhetően élénkíti a keresletet, egyre több fiatal és család számára válik elérhetővé a saját otthon; ez a kereslettámogatás erős alapot ad a lakáspiac fejlődéséhez.

Nyelvi akadálymentesítő tanfolyamok indulnak Kárpátalján

A magyar mint idegen nyelv oktatása 50, az ukrán mint idegen nyelv oktatása pedig hét településen valósul meg 2025 augusztusa és 2026. július 30. között.
Hirdetés

Hírek

Bécs a zöldebb megoldást választja: előnyben a többször használatos palackok

Bécsben is bevezették az egyszer használatos palackokra vonatkozó betétdíjat, de a szakértők szerint a többször használatos palack jelenti az igazán zöld megoldást.

Újabb szabadstrand nyílt a fővárosban

Kedden megnyílt a főváros legújabb szabadstrandja, a Duna-fürdő Árasztó-part Újbudán

Nyelvi akadálymentesítő tanfolyamok indulnak Kárpátalján

A magyar mint idegen nyelv oktatása 50, az ukrán mint idegen nyelv oktatása pedig hét településen valósul meg 2025 augusztusa és 2026. július 30. között.

A Nestlé továbbra is a világ legértékesebb élelmiszer márkája a Brand Finance szerint

  A Nesté immár tizedik éve vezeti az élelmiszermárkák globális...

Zömmel 10 millió forint alatt hirdették meg a használt autókat

A Használtautó.hu választékában az előző év azonos időszakához viszonyítva az elektromos meghajtású autók száma 34,3 százalékkal, míg az egyéb meghajtásúaké 13,6 százalékkal nőtt.

Minden negyedik reklám kifogásolgató – nyelvvédelmi szempontból

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) 357 reklámot ellenőrzött a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok révén.

AI-keresésekhez igazodó eszközt fejlesztettek Magyarországon

Mesterséges intelligencia alapú keresésekre való optimalizálást segítő új eszközt mutattak be. A BP Content Optimizer magyar nyelvű tartalmakat alakít át úgy, hogy azok megjelenhessenek generatív keresőmotorok – például a ChatGPT – válaszaiban. A közel tíz éve működő keresőoptimalizálási ügynökség szerint a kis- és középvállalkozások komoly hátrányba kerülhetnek, ha nem készülnek fel időben a változó keresési szokásokra. Az első verzióhoz korlátozott hozzáférést biztosítanak, hogy a visszajelzések alapján alakítsák ki a hazai gyakorlatot – közölte Szesztay Péter ügyvezető.

Hogyan kerülhető el a tanévkezdési stressz? Szakértői tippek

Nehéz újra beülni szeptemberben a tanterembe, hiszen a hosszú nyári szünet élménydús időszaka könnyen felülírhatja a diákok iskolai motivációját. A visszatérés egyes gyerekek számára izgalmas, másoknak azonban szorongással teli időszak az új tanév. Ez különösen igaz azokra a gyerekekre, akik új iskolában kezdenek, vagy akik tanulási nehézségekkel küzdenek. A legtöbb diáknál szerencsére az új iskolaév okozta aggodalmak hamar elmúlnak, ilyenkor a szorongás csupán átmeneti.
Hirdetés

Gazdaság

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...