Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Emelkedéssel nyitott New York
No menu items!

Tőzsde – Emelkedéssel nyitott New York

Emelkedéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdemutatók csütörtökön. Az S&P 500 és a Nasdaq Composite index egyaránt történelmi csúcson indította kereskedést, miután az Apple és a Facebook kiemelkedő eredményeket tartalmazó gyorsjelentése felfelé húzta a technológiai részvényeket.

A befektetők egy sor más vállalati beszámolóra és a legfrissebb gazdasági adatokra is figyeltek.

A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,10 százalékkal, az S&P 500-as mutató 0,55 százalékkal, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 1,09 százalékkal emelkedett a nyitásban.

Az Apple 2,16 százalékos, a Facebook pedig 7,53 százalékos pluszban indította a kereskedést, mindkét vállalat a vártnál nagyobb bevételről és nyereségről számolt be a szerdai tőzsdezárás után közölt gyorsjelentésében. A többi nagy technológiai vállalat közül a Microsoft, az Alphabet és a Netflix 0,2 százalék és 1,1 százalék közötti mértékben drágult.

A tőzsdenyitás előtt egy órával közölt adatok szerint a vártnál is erősebb ütemben nőtt az amerikai gazdaság teljesítménye az első negyedévben. Az Egyesült Államok bruttó hazai terméke szezonális kiigazítással számolva 6,4 százalékos évesített ütemben nőtt január-márciusban.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,2121 dollárt adtak, 0,05 százalékkal erősödött a dollár. A jenhez képest 0,52 százalékkal drágult a dollár, 109,15 jenen forgott.

Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,78 százalékkal, 1767,51 dollárra, a júniusi szállítású aranyé pedig 0,37 százalékkal, 1767,30 dollárra csökkent a New York-i árupiacon.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) drágul.

A júliusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 2,20 százalékos pluszban, 68,25 dolláron, a júniusi szállítású WTI pedig 2,13 százalékos nyereségben, 65,22 dolláron forgott fél négykor.

Szerdán enyhe csökkenéssel zártak a New York-i tőzsdeindexek: a Dow Jones ipari átlag 0,48 százalékkal, 33 820,38 pontra, az S&P 500-as mutató 0,08 százalékkal, 4183,29, a Nasdaq Composite mutatója pedig 0,28 százalékkal, 14 051,03 pontra süllyedt.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.
Hirdetés

Hírek

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás