Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Emelkedéssel nyitottak a New York-i indexek
No menu items!

Tőzsde – Emelkedéssel nyitottak a New York-i indexek

Emelkedéssel nyitottak szerdán a New York-i tőzsde irányadó indexei. Az egyre-másra sorjázó gyorsjelentésekben szereplő vártnál jobb eredmények ellensúlyozni tudták a Kínában gyorsan terjedő tüdőgyulladás-járvány miatti aggodalmakat.

A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,34 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,40 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,52 százalékos pluszban indította a kereskedést.

Az Apple amerikai információtechnológiai óriáscég árfolyama 2,23 százalékkal emelkedett a nyitásban, miután negyedik negyedéves gyorsjelentésében a vártnál nagyobb nyereségről – 22,2 milliárd dollár, részvényenként 4,99 dollár – számolt be a keddi tőzsdezárás után.

A Boeing repülőgépgyártó 2,24 százalékkal drágult, miután előrejelzése szerint közel 19 milliárd dollárra rúgnak majd a 737 MAX típusú gépekre kivetett repülési tilalommal kapcsolatos költségek, ez pedig az kevesebb az elemzői várakozásoknál.

A General Electric (GE) amerikai ipari konglomerátum 70,7 százalékos pluszban indította a kereskedést, miután a vártnál nagyobb nyereséget ért el a negyedik negyedévben.

A nagy nyugat-európai értéktőzsdéken is emelkednek a mutatók. Szerda délután fél négykor a londoni FTSE-100 index 0,20 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 0,31 százalékos, a párizsi CAC-40 0,72 százalékos, az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül pedig az EuroStoxx50 0,61 százalékos pluszban állt.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,0995 dollárt adtak, 0,29 százalékkal drágult az amerikai fizetőeszköz. A jenhez képest 0,03 százalékkal erősödött a dollár, 109,17 jenen forgott.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) drágul.

Az áprilisi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,53 százalékos pluszban, 59,12 dolláron, a márciusi szállítású WTI pedig 0,28 százalékos nyereségben, 53,63 dolláron forgott fél négykor.

A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára februári szállításra 0,05 százalékkal, 1569,05 dollárra süllyedt.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Tavaly novemberben a vendégek száma (közel 1,4 millió) 7,9, a vendégéjszakáké (3,0 millió) 5,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit

Budapesten 5,4 százalékkal nagyobb, a Balatonnál 1,4százalékkal kisebb volt a turisztikai szálláshelyekre érkezett belföldi vendégek száma.

Magyarországon a BYD 2412 darab új energiával hajtott személygépkocsit értékesített 2025-ben

A BYD országszerte 12 értékesítési helyszínen és 7 szervizközpontban áll az ügyfelek rendelkezésére, további két vidéki értékesítési pont indulása folyamatban van.

Új repülőgéppel 19-re bővül a Wizz Air budapesti flottája

Az új járatok mellett a 19. repülőgépnek köszönhetően további 6, már meglévő útvonalon is bővül a légitársaság kapacitása. Antaliába, Jerevánba, Malagára, Máltára, Marosvásárhelyre és Tallinnba még több járat közlekedik majd minden héten.

Kiemelkedő kereslet és túljegyzés volt a 3 milliárd eurós devizakötvény-kibocsátáson

Az eurókötvényeket a kiemelkedő érdeklődésnek köszönhetően az eredeti árindikációnál 30, illetve 25 bázisponttal kedvezőbben sikerült árazni.
Hirdetés

Hírek

Tavaly novemberben a vendégek száma (közel 1,4 millió) 7,9, a vendégéjszakáké (3,0 millió) 5,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit

Budapesten 5,4 százalékkal nagyobb, a Balatonnál 1,4százalékkal kisebb volt a turisztikai szálláshelyekre érkezett belföldi vendégek száma.

Kiemelkedő kereslet és túljegyzés volt a 3 milliárd eurós devizakötvény-kibocsátáson

Az eurókötvényeket a kiemelkedő érdeklődésnek köszönhetően az eredeti árindikációnál 30, illetve 25 bázisponttal kedvezőbben sikerült árazni.

Négy rangos gasztronómiai verseny indul a „Magyarország étele” programsorozat égisze alatt

A négy verseny különböző területeket szólít meg, de közös bennük, hogy erősítik a hazai alapanyagok szerepét, támogatják az innovációt, és növelik Magyarország gasztronómiai presztízsét.

Ez az amerikai olajcég kaszálhatja a legnagyobbat Venezueláben

Fotó:freepik A Chevron, az Egyesült Államok második legnagyobb olajvállalata jelenleg...

EM: decemberben forgalomba állt a százezredik tisztán elektromos gépkocsi

Az elektromos hajtású gépkocsik terjedésével csökken a közúti közlekedés levegőszennyezése és zajterhelése.

EU Bizottság: Magyarország az áfabeszedésben TOP-on van

A jelentés szerint Magyarországon 2023-ban az áfarés ugyan növekedett az előző évhez képest, ugyanakkor továbbra is az Európai Unió átlaga alatt maradt.

A gazdálkodók szalmát ajánlanak fel az állatmenhelyeknek a hideg időben

Már egy nap alatt is számos felajánlás érkezett, a kamara pedig az igényeket is felmérő állatvédelemért felelős kormánybiztossággal és Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvánnyal közösen koordinálja azt, hogy miként jussanak el a lehető leghamarabb a felajánlások az érintett menhelyekhez.

MNB: tőzsdei befektetést ígért, veszteséges kereskedés lett a vége

A felügyelet már tavaly augusztusban felhívta a nyilvánosság figyelmét a magánszeméllyel szembeni ideiglenes tiltó intézkedésére.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás