Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Emelkedéssel nyitottak a New York-i indexek
No menu items!

Tőzsde – Emelkedéssel nyitottak a New York-i indexek

Emelkedéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdemutatók hétfőn. A kockázatvállalási kedvet fűtik az erős vállalati beszámolók, a további költségvetési gazdaságösztönző intézkedésekhez fűzött remények és a Federal Reserve döntéshozóinak a laza monetáris politikát támogató nyilatkozatai.

A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,09 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,26 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,59 százalékos pluszban nyitott augusztus első kereskedési napján.

Az indexek júliusban már a hatodik egymást követő hónapot fejezték be nyereséggel. Az S&P 500-as mutató értéke 2 százalék feletti mértékben, a Dow Jones ipari átlagé 1,3 százalék, a Nasdaq-piac összetett mutatójáé pedig 1,2 százalékkal kapaszkodott feljebb egy hónap alatt.

A befektetők figyelme főleg a vállalati beszámolókra irányul, a héten hozza nyilvánosságra második negyedéves számait a többi között az Eli Lilly, a CVS Health, az Uber, az Amgen és a General Motors.

A Pfizer és a Moderna szintén reflektorfénybe került, miután a két nagy amerikai gyógyszergyártó vállalat új szerződést kötött az Európai Unióval a Covid-19 vírus elleni védőoltások szállításáról. Az alku részeként jelentős áremelést ért el a két vállalat.

Az S&P 500-as mutató kosarát alkotó ötszáz nagyvállalatnak eddig közel a kétharmada tette közzé második negyedéves beszámolóját, közülük 88 százalék tényadatai haladták meg az elemzői várakozásokat. Az előrejelzések azonban már nem ennyire pozitívak, a legnagyobb technológiai vállalatok közül az Apple, a Facebook és az Amazon egyaránt arra figyelmeztetett, hogy különböző kockázatok terhelik a kilátásokat.

A hét végén Lael Brainard és Neel Kashkari, a jegybank szerepét betöltő Federal Reserve nyíltpiaci bizottságának két tagja szintén arra figyelmeztetett, hogy vannak kockázatok a gazdaság jövőbeni alakulását illetően, és még mindig jelentős előrelépésre van szükség a koronavírus-járvány előtti foglalkoztatottsági szint eléréséhez.

A szenátus vasárnap ismertette a mindkét párt támogatását élvező, ezermilliárd dollár értékű infrastruktúra-fejlesztési törvény tervezetét. Az utak, hidak, kikötők és a nagysebességű internet, illetve egyéb más infrastrukturális létesítmények fejlesztését célzó javaslatot akár már a héten elfogadhatja a törvényhozás felsőháza.

A nagy nyugat-európai értéktőzsdéken is derűlátó a hangulat.

Hétfő délután fél négykor a londoni FTSE-100 index 0,71 százalékos, a frankfurti DAX-index 0,36 százalékos, a párizsi CAC-40 1,08 százalékos, a madridi IBEX 35 mutató 1,08 százalékos, a milánói FTSE MIB pedig 0,27 százalékos pluszban állt. A Stoxx Europe 600-as index 0,52 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index 0,44 százalékkal, az EuroStoxx50 pedig 0,80 százalékkal emelkedett.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1880 dollárt adtak, 0,10 százalékkal gyengült a dollár. A jenhez képest 0,20 százalékot veszített értékéből a dollár, 109,48 jenen forgott.

Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,27 százalékkal 1808,70 dollárra, a decemberi szállítású aranyé pedig 0,30 százalékkal 1811,80 dollárra esett a New York-i árupiacon.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken.

Fél négykor az októberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,92 százalékos mínuszban, 74,72 dolláron, a szeptemberi szállítású WTI pedig 1,01 százalékos veszteségben, 73,20 dolláron forgott.

A háttérben az áll, hogy a kínai feldolgozóipar teljesítményének alakulását tükröző beszerzésimenedzser-index júliusi értéke 50,3 pontra, tavaly április óta a legalacsonyabb szintre süllyedt, ami arra utalhat, hogy lassul a gazdasági növekedés a világ legnagyobb olajimportőr országában.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

CPI Hotels új design szállodát nyit Budapesten

Európa egyik vezető szállodacsoportja, a CPI Hotels a.s. tovább erősíti jelenlétét a magyar piacon: büszkén jelenti be a vadonatúj Mamaison Vibe Hotel Downtown Budapest megnyitását.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.
Hirdetés

Hírek

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás