Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Enyhe emelkedéssel nyithatnak a főbb európai részvénypiacok
No menu items!

Tőzsde – Enyhe emelkedéssel nyithatnak a főbb európai részvénypiacok

Enyhe emelkedéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai részvénypiacok szerdán, Ázsia nyomdokain haladva. 

Az IG Market elemzői arra számítanak, hogy a londoni FTSE-100 mutató 2 ponttal, a frankfurti DAX-30 index 12 ponttal, a párizsi CAC-40 index pedig 4 ponttal emelkedhet a nyitásban.

A figyelem az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve elnökének kongresszusi meghallgatására irányul: Jerome Powell szerdán a képviselőház, csütörtökön pedig a szenátus illetékes bizottságában tartja meg a Fed szokásos féléves beszámolóját. Azóta, hogy a múlt héten pénteken közzétett foglalkoztatottsági adatok a vártnál jóval kedvezőbbek voltak, elbizonytalanodtak az agresszív kamatcsökkentésre számító befektetők. Bár a piacokon továbbra is szinte bizonyosnak tekintik, hogy a Fed nyíltpiaci bizottsága július végi ülésén 25 bázispontos kamatvágást hajt végre, lélegzetvisszafojtva várják Powell beszámolóját annak reményében, hogy alátámasztja a várakozásokat.

Javítja a kockázatvállalási hangulatot az is, hogy az amerikai és a kínai kereskedelmi főtárgyalók kedden “konstruktív” hangvételű beszélgetést folytattak telefonon. Larry Kudlow, az amerikai elnök gazdasági főtanácsadója elmondta, szó volt arról is, hogy a két fél újra tárgyalóasztalhoz ül, de “nincsenek csodák”, nem létezik varázspálca, amely egy legyintéssel tető alá hozza a kereskedelmi megállapodást.

Ázsia és a csendes-óceáni térség legfontosabb tőzsdéin túlnyomórészt emelkedtek az árfolyamok szerdán. Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 0,06 százalékos, az ausztráliai S&P/ASX 200 0,30 százalékos, a dél-koreai Kospi pedig 0,56 százalékos nyereségben állt a záráshoz közeledve.

A sanghaji tőzsde fő mutatója, a Shanghai Composite 0,23 százalékos mínuszban, a sencseni börze fő mutatója, a Shenzhen Component Index viszont pedig 0,09 százalékos pluszban állt zárás előtt egy órával. Ugyanekkor Hongkongban minimális, 0,16 százalékos nyereségben állt az irányadó index.

A Morgan Stanley Capital International által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) 0,37 százalékkal 522,12 pontra nőtt.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) drágul.

A szeptemberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 1,01 százalékos pluszban, 64,81 dolláron, az augusztusi szállítású WTI pedig 1,40 százalékos nyereségben, 58,64 dolláron forgott szerda reggel fél nyolckor.

Kedden veszteségben zártak a főbb európai tőzsdék. A londoni FTSE-100 mutató 0,17 százalékos, DAX-30 index 0,85 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 0,31 százalékos mínuszban zárt. Milánóban 0,41 százalékkal, Madridban pedig 0,12 százalékkal esett az irányadó tőzsdemutató. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,51 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,45 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 0,40 százalékkal nőtt.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ismét adómentes az üzleti ebéd – vacsora. És a termelői pálinka!

Mostantól nemcsak üzleti döntés, hanem pénzügyi előny is étteremben...

Rágyorsított a Škoda

A Škoda Auto 2025-ben felgyorsította a gyártást, és hat...

Nacsa Lőrinc: idén ezer magyar fiatal táborozhat Magyarországon a nagyvilágból

Az érintettek anyanyelvtudását is fejlesztik szakemberek bevonásával, mert a szülőföldön való boldogulás és a magyar identitás megőrzésének egyik kulcsmomentuma az anyanyelv megőrzése.

Decemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,5, az előző havit 0,2 százalékkal haladta meg

A nem élelmiszer-kiskereskedelem forgalmának volumene összességében 4,3 százalékkal bővült.
Hirdetés

Hírek

Rágyorsított a Škoda

A Škoda Auto 2025-ben felgyorsította a gyártást, és hat...

NGM: Decemberben 3,5 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom

A fogyasztás tavaly mintegy 5 százalékkal bővült, ami közel 2 százalékponttal húzta fel a GDP-t, ezáltal ellensúlyozva a gyenge külső keresletet

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kilenctagú monetáris tanács minimális többséggel döntött: öten szavaztak a kamattartásra, négy tanácstag 0,25 százalékpontos kamatcsökkentésre voksolt.

Az EKB változatlanul hagyta az irányadó kamatlábakat

az APP- és a PEPP-portfolió egyenletes, kiszámítható ütemben csökken, ahogy az eurórendszer a lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztéseket már nem fekteti be újra.

Tőkeemeléssel erősít a SPAR Magyarországon

A SPAR osztrák tulajdonosa 30 milliárd forintos tőkeemeléssel stabilizálja...

Lendületben a kriptokártyás fizetések világszerte: 525%-al nőtt a kriptokártyás költés egy év alatt

A kriptotárcák mindennapi pénzügyi alkalmazásokká válnak – derül ki a Bitget Wallet jelentéséből

Megérkezett a világ első virális AI asszisztense – és a dolgok furcsává váltak

Illusztráció:openclaw.ai Azt hittük, az AI ügynökök az emberi munkát segítik....

Idén is van országos német tömegközlekedési bérlet Deutschlandticket – 63 euroért

Fotó: tiket-plus.app A német ttömegközlekedés népszerű országos bérlete a Deutschlandticket,...
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...