Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Nyereséges zárás Európában
No menu items!

Tőzsde – Nyereséges zárás Európában

Pozitív kezdés után nyereséggel fejezték be a hétfői kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.

Az FTSE EuroFirst 300 és Stoxx 600 páneurópai indexek 0,86 és 0,76 százalék emelkedést mutattak az európai kereskedési idő végén, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 0,94 százalékkal erősödött.

A még nem hivatalos záróadatok alapján a londoni FTSE-100 index 0,86 százalék emelkedéssel fejezte be a hétfői kereskedést, a frankfurti DAX index 1,03 százalékkal, a párizsi CAC-40 index pedig 1,11 százalékkal zárt magasabban. Madridban 0,87 százalék, Milánóban 1,24 százalék indexemelkedéssel fejeződött be a tőzsdei kereskedés hétfőn.

A befektetői hangulaton tőzsdei szakértők szerint nagyot javított az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások pekingi  újrakezdésének a híre. A felek értesülések szerint megállapodásra kívánnak jutni a 200 milliárd dollár értékű kínai importra kivetett 25 százalékos vámemelés március elsejei életbe lépése előtt.

A nap nyertesei az olasz bankok voltak az Európai Központi Bank (EKB) által megköveteltnél magasabb tőkemegfelelési mutatójukról megjelent hírnek köszönhetően. A Banco BPM részvénye hat és fél százalékkal erősödött és a Stoxx 600 index legjobban szereplő részvénye lett.

A Brent nyersolaj ára hordónként 61,23 dolláron 1,40 százalékkal állt alacsonyabban a globális kereskedelemben az európai kereskedési idő végén, a WTI ára pedig 2,16 százalékkal 51,58 dollárra csökkent.

A dollár erősödött, az arany ára ezzel párhuzamosan csökkent. Az eurót 0,45 jegyzik gyengébben 1,1277 dolláron, az arany ára 0,51 százalékkal unciánként 1311,75 dollárra csökkent.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg
Hirdetés

Hírek

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás