Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Pozitív kezdésre van kilátás az európai tőzsdéken
No menu items!

Tőzsde – Pozitív kezdésre van kilátás az európai tőzsdéken

Az előző napi indexerősödést folytathatják a csütörtöki nyitáskor a főbb európai tőzsdék, bár London akár csekély veszteséggel is kezdhet.

A határidős indexjegyzések alapján a párizsi és a frankfurti tőzsdeindexek 0,3-0,5 százalék emelkedéssel kezdhetik a csütörtöki kereskedést, Londonban viszont szerény, 0,1 százaléknyi indexcsökkenéssel nyithat a tőzsde.

Szerdán a londoni FTSE-100 index 0,69 százalék nyereséggel fejezte be a kereskedést, Frankfurtban a DAX index 0,82 százalékkal, a párizsi CAC-40 pedig 0,69 százalékkal zárt magasabban. A madridi tőzsde 0,49 százalékos, a milánói 0,38 százalékos nyereséget ért el szerdán. A páneurópai FTSE EuroFirst 300 index 0,62 százalék, a Stoxx 600 index 0,67 százalék nyereséget ért el szerdán, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,67 százalékkal emelkedett.

Az indexek az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások eredményességének a reményében emelkedtek szerdán. Donald Trump amerikai elnök még kedden kijelentette, hogy a védővámok kivetésének március elsejei határideje nincs kőbe vésve, azt a megegyezés érdekében készen áll meghosszabbítani. A legnagyobb erősödést az ellentétek rendeződéséből leginkább profitáló autóipari részvények érték el. Ágazati indexük 2,3 százalékkal erősödött.

Az olaj ára csütörtökön emelkedett, az európai kereskedés kezdete előtt másfél órával a Brent 0,10 százalékkal állt magasabban a globális kereskedelemben hordónként 67,15 dolláron, a WTI ára pedig 0,35 százalékkal 57,36 dollárra emelkedett.

Az eurót 0,06 százalékkal jegyzik gyengébben 1,1328 dolláron, az arany ára 0,46 százalékkal unciánként 1341,65 dollárra csökkent. (MTI)

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Bele kell húzni, ha valaki az idei jövedelmi feltételekkel akar lakáshitelt

Sietniük kell azoknak, akik még az idei jövedelmi feltételekkel vennének fel lakáshitelt

Megjelent a fenntartható rendezvényszervezési útmutató

Megjelent a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók (MaReSz) Szövetségének fenntartható rendezvényszervezési útmutatója, amely a rendezvényágazat bármely szereplőjének átfogó elméleti és gyakorlati ismereteket nyújt a környezeti, társadalmi és gazdasági fenntarthatóság (ESG) elveinek megismeréséhez és a legjobb gyakorlatok elsajátításához.

Négy Airbus A321 neo, 27 útvonal: a Wizz Air megnyitotta új bázisát a pozsonyi repülőtéren

Fotó:korkep.sk A Wizz Air pénteken hivatalosan is megnyitotta új bázisát...

A Wizz Air nagyon rárepülhet Izraelre – tartós bázisról tárgyalnak

A Wizz Air vezetése Budapesten fogadta az...
Hirdetés

Hírek

Bele kell húzni, ha valaki az idei jövedelmi feltételekkel akar lakáshitelt

Sietniük kell azoknak, akik még az idei jövedelmi feltételekkel vennének fel lakáshitelt

Megjelent a fenntartható rendezvényszervezési útmutató

Megjelent a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók (MaReSz) Szövetségének fenntartható rendezvényszervezési útmutatója, amely a rendezvényágazat bármely szereplőjének átfogó elméleti és gyakorlati ismereteket nyújt a környezeti, társadalmi és gazdasági fenntarthatóság (ESG) elveinek megismeréséhez és a legjobb gyakorlatok elsajátításához.

Vízumspecialista: a A magyar vízummentesség messze nem jelent automatikus belépést az USÁ-ba

Fotó:freepik Legyen szó nyaralásról, rokonlátogatásról, üzleti útról vagy hosszabb tartózkodásról...

Február 28-ig marad, és további termékkörökkel bővül az árréscsökkentés

A kedvezményes körbe tartozó termékek árának csökkentése, vagy legalábbis az árnövekedés megállítása a pénzromlás ütemét is csökkenti Magyarországon

Otthon Start Program: számos változás élesedik mától

A változások a támogatott lakáshitelek feltételeit lazítják, így több ügyfél válhat jogosulttá, illetve olyan esetekben is igénybe vehetők lesznek a támogatások, amelyek korábban kizártak voltak.

Magyar innováció a világ élvonalában: Díjat nyert az Agrosentinels a hannoveri Agritechnica kiállításon

A magyar mérnöki tudás nemzetközi szinten is versenyképes: az Agrosentinels fejlesztése egy kritikus iparági problémára (a gépek váratlan leállására) kínál működő, világszínvonalú megoldást, amit immár a globális piac szakértői is elismernek.

Az új fogyasztóvédelmi intézményi struktúra lehetőséget ad a szélesebb körű ellenőrzésre

A fogyasztóvédelmi új intézményi struktúra lehetőséget ad arra, hogy az állam a korábbinál szélesebb körben, gyorsabban, átlátható fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket hajtson végre, de emellett fontos a jogkövető vállalkozások támogatása is.

Az egy évvel korábbinál 17,6, az előző hónaphoz képest 16,4 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene

Az építőipar termelői árai átlagosan 0,7 százalékkal haladták meg a 2025. második negyedévi értékeket - közölte a KSH.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...