Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Vegyesen állnak az indexek New Yorkban
No menu items!

Tőzsde – Vegyesen állnak az indexek New Yorkban

Vegyesen állnak a New York-i tőzsde irányadó indexei kedd este.

Közép-európai idő szerint este fél nyolc körül a 30 vezető amerikai iparvállalat DJIA-mutatója 0,04 százalékos, a tőzsdén jegyzett legnagyobb részvénytársaságok Standard & Poor’s 500-as mutatója 0,13 százalékos mínuszban állt, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,03 százalékos emelkedést jelzett.

Veszteséges kezdést követően vegyesen, minimális elmozdulással álltak este a New York-i tőzsde irányadó indexei. Az indexek kezdetben folytatták a hétfői kereskedés későbbi szakaszában kezdődött esést, majd szerény nyereség és veszteség között ingadoztak.

Az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások eredményességének reménye mellett a kedden közzétett amerikai gazdasági adatok és vállalati eredménybeszámolók is alakították a piaci hangulatot. A befektetők óvatosak, további részleteket várnak az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások fejleményeiről. A kiskereskedelmi szektor árfolyamait felfelé húzták az ágazat meghatározó vállalatainak kedvező előrejelzései.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék ára nem mutatott jelentős elmozdulást. Közép-európai idő szerint este fél nyolc körül a New York-i árupiacon a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta hordónkénti (159 liter) ára 7 cent (0,12 százalék) csökkenéssel, 56,52 dolláron állt. Az északi-tengeri Brent olaj hordónkénti ára pedig 1 centes (0,02 százalék) mínuszban, 65,66 dollár volt.

Az arany unciánkénti ára 0,21 százalékkal, 2,65 dollárral, 1284,85 dollárra csökkent.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1303 dollárt adtak a délután fél négykor jegyzett 1,1327 dollár után.

 

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Magyar innováció a világ élvonalában: Díjat nyert az Agrosentinels a hannoveri Agritechnica kiállításon

A magyar mérnöki tudás nemzetközi szinten is versenyképes: az Agrosentinels fejlesztése egy kritikus iparági problémára (a gépek váratlan leállására) kínál működő, világszínvonalú megoldást, amit immár a globális piac szakértői is elismernek.

Az új fogyasztóvédelmi intézményi struktúra lehetőséget ad a szélesebb körű ellenőrzésre

A fogyasztóvédelmi új intézményi struktúra lehetőséget ad arra, hogy az állam a korábbinál szélesebb körben, gyorsabban, átlátható fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket hajtson végre, de emellett fontos a jogkövető vállalkozások támogatása is.

Az egy évvel korábbinál 17,6, az előző hónaphoz képest 16,4 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene

Az építőipar termelői árai átlagosan 0,7 százalékkal haladták meg a 2025. második negyedévi értékeket - közölte a KSH.

EM: tízezernél több elektromos gépkocsival zöldíthetik flottáikat a hazai cégek

Az eddigi kérelmekben 10030 gépkocsira érkezett be támogatási igény. A legkeresettebb márka több mint kétezer darabbal a BYD, a legnépszerűbb típus a Tesla Model Y. Több mint 5700 gépkocsira már ki is fizettek összesen 22 milliárd forintot.
Hirdetés

Hírek

Magyar innováció a világ élvonalában: Díjat nyert az Agrosentinels a hannoveri Agritechnica kiállításon

A magyar mérnöki tudás nemzetközi szinten is versenyképes: az Agrosentinels fejlesztése egy kritikus iparági problémára (a gépek váratlan leállására) kínál működő, világszínvonalú megoldást, amit immár a globális piac szakértői is elismernek.

Az új fogyasztóvédelmi intézményi struktúra lehetőséget ad a szélesebb körű ellenőrzésre

A fogyasztóvédelmi új intézményi struktúra lehetőséget ad arra, hogy az állam a korábbinál szélesebb körben, gyorsabban, átlátható fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket hajtson végre, de emellett fontos a jogkövető vállalkozások támogatása is.

Az egy évvel korábbinál 17,6, az előző hónaphoz képest 16,4 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene

Az építőipar termelői árai átlagosan 0,7 százalékkal haladták meg a 2025. második negyedévi értékeket - közölte a KSH.

Megjelent a legújabb törvénytervezet a SZÉP Kártyával kapcsolatban

A Nemzetgazdasági Minisztérium által társadalmi egyeztetésre bocsátott rendelettel kapcsolatos véleményeket 2025. november 19-ig várja a minisztérium.

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Alig változott csütörtök reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...