Hirdetés
Kezdőlap Hírek Túlfogyasztás. Mától hitelre használjuk a Földet
No menu items!

Túlfogyasztás. Mától hitelre használjuk a Földet

Magyarország elérte a túlfogyasztás napját: ha a világon mindenki úgy élne, mint a magyarok, akkor a Föld éves tartalékai már kedden kimerültek volna – hívta fel a figyelmet a WWF Magyarország, amely saját mobilalkalmazással segíti azokat, akik csökkenteni szeretnék ökológiai lábnyomukat.

A szervezet közölte: Földünk erőforrásai végesek, és 1970 óta egyre kevesebb idő alatt fogyasztjuk el az egy évre elegendő erőforrásadagunkat. Ez a mértékű fogyasztás azt jelenti, hogy a bolygó erőforrásai és élővilága nem tud olyan ütemben regenerálódni, amilyen ütemben elhasználjuk azokat.

Idén a túlfogyasztás világnapja – az a nap, amikor Földünk éves erőforrásai kimerülnek – július 29-ére esik, azaz alig több mint fél év alatt “tapsolunk el” egyévnyi mennyiséget.

Bár a világjárvány miatt 2020-ban ez a dátum augusztus második felére esett, ahogy az idei dátum is mutatja, nem sikerült tartósan megfordítani a trendet, és még mindig hihetetlenül pazarló életmódot folytatunk – mutatnak rá.

Ahhoz, hogy ezt a dátumot minél későbbre tolhassuk, és Földünket és tartalékait gyermekeinknek, unokáinknak is megőrizhessük, komoly összefogásra van szükség. Bár számos törekvés meghaladja az egyén lehetőségeit, az egyes emberek is rengeteget tehetnek azért, hogy életmódjukkal, döntéseikkel kevésbé terheljék a bolygó erőforrásait, fogyasztásukkal pedig a vállalatokat és kormányokat is képesek befolyásolni – írják, hozzátéve, hogy ebben segít a WWF Magyarország mobilalkalmazása, a WWF Léptem, amellyel mindenki megtudhatja, hogy életmódjával milyen mértékben terheli a Föld erőforrásait, és amely személyre szabva vezeti a felhasználót a fenntarthatóság felé vezető úton.

A WWF Léptem először kiszámolja a felhasználó ökológiai lábnyomát hazai viszonylatban, valós magyarországi adatokra támaszkodva, majd egymásra épülő fenntarthatósági tippekkel és “izgalmas” kihívásokkal segít egyre tudatosabb fogyasztóvá válni.

Harmat Ádám

A tudomány világosan fogalmaz: ahhoz, hogy az 1,5 Celsius-fokos felmelegedési limitet tartani tudjuk, drasztikus változtatásokra van szükség, amit egyszerűen már nincs időnk tovább halogatni. Ki kell lépnünk a komfortzónából, ami sosem egyszerű feladat. Ebben szeretnénk segítséget nyújtani a mobilalkalmazással, ami egyrészt megmutatja, hogy melyek azok a fogyasztási szokásaink, amelyeken mindenképpen változtatni kell, másrészt pedig bátorítást nyújt a változáshoz” – mondta Harmat Ádám, a WWF Magyarország Éghajlatváltozás programjának vezetője.

A WWF Léptem applikáció – amely tavaly Vodafone Digitális Díjat is nyert – már letölthető Androidra, hamarosan pedig iOS-re is elérhető lesz.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Omnibus csak lassított, de nem állt le. 2025 az újratervezés éve volt a fenntarthatósági szabályozásban.

2025 az ESG-szabályozás történetében nem a korábban várt szigorításról,...

Itt az új transzferár-dokumentációs rendelet!

Az átmeneti időszak lehetőséget ad arra, hogy a vállalkozások felmérjék transzferár-folyamataik érettségét, és időben kialakítsák a jövőbeni megfeleléshez szükséges belső adat- és dokumentációs kontrollokat.

Finomhangolják az új KRESZ-szabályokat, segítenek a motorosszakértők is

A motoros parkolás lehetőségét az ÉKM - az elhangzott szakmai szempontok figyelembevételével - felülvizsgálja.

Hegyi Zsolt: nagy lépés a MÁV-flotta megújítása felé

A most elfogadott határozat előkészítése során az Építési és Közlekedési Minisztérium, valamint a MÁV-csoport szakemberei a flotta megerősítésének nem csupán a szakmai, hanem finanszírozásai kérdéseit is tisztázták
Hirdetés

Hírek

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 

Segíthetik a nemzeti zöldvagyon megőrzését – Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Az éghajlatváltozás jelentősen hat a termőhelyekre, sebessége százszorosa annak, mint amivel eddig a fafajaink találkoztak, az erdei ökoszisztémák természetes alkalmazkodási képessége nem képes ezt követni, különösen sérülékennyé téve az egyes erdei ökoszisztémákat.

Rágyorsított a Škoda

A Škoda Auto 2025-ben felgyorsította a gyártást, és hat...

NGM: Decemberben 3,5 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom

A fogyasztás tavaly mintegy 5 százalékkal bővült, ami közel 2 százalékponttal húzta fel a GDP-t, ezáltal ellensúlyozva a gyenge külső keresletet

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kilenctagú monetáris tanács minimális többséggel döntött: öten szavaztak a kamattartásra, négy tanácstag 0,25 százalékpontos kamatcsökkentésre voksolt.

Az EKB változatlanul hagyta az irányadó kamatlábakat

az APP- és a PEPP-portfolió egyenletes, kiszámítható ütemben csökken, ahogy az eurórendszer a lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztéseket már nem fekteti be újra.

Tőkeemeléssel erősít a SPAR Magyarországon

A SPAR osztrák tulajdonosa 30 milliárd forintos tőkeemeléssel stabilizálja...

Lendületben a kriptokártyás fizetések világszerte: 525%-al nőtt a kriptokártyás költés egy év alatt

A kriptotárcák mindennapi pénzügyi alkalmazásokká válnak – derül ki a Bitget Wallet jelentéséből
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...