Kezdőlap Hírek Illegális tűzifa - Fakereskedőket függesztett fel a Nébih
No menu items!

Illegális tűzifa – Fakereskedőket függesztett fel a Nébih

Két tűzifa- és egy fűrészáru-kereskedés működését függesztette fel a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, mivel a telephelyeken nem volt nyomon követhető a vásárolt és értékesített, valamint tárolt faanyagok eredete, forgalmazása.

A faanyag-kereskedők ellenőrzését a telephelyi nyilvántartások alapján lehet átfogóan elvégezni, ennek révén ugyanis a kereskedők tevékenységét teljes egészében tudja vizsgálni a hatóság. A Nébih már 2017 májusában közzétett egy részletes útmutatót a faanyag kereskedők részére, ami alapján minden érintett el tudja készíteni a jogszerű működését igazoló telephelyi nyilvántartását.

A hivatal erdészeti szakemberei az elmúlt hónapokban országos átfogó ellenőrzést tartottak több megyében, 29 faanyag-kereskedő telephelyén a forgalmazott faanyagok nyomon követhetőségének vizsgálatára. Ennek során több olyan szereplőt is vizsgáltak, akik gyakorlatilag semmiféle nyilvántartást nem vezettek, holott a vonatkozó szabályokkal tisztában voltak. Megfelelő tájékozottságukat bizonyította, hogy egyéb kötelezettségeiket részben teljesítették. Az ellenőrzés-sorozat sajnálatos negatív tapasztalata, hogy továbbra is elterjedt gyakorlat a jogszabályi kötelezettségeknek való felszínes megfelelés.

A legsúlyosabb hiányosságok esetén az eljárás idejére vagy az előírt feltételek teljesítéséig a telephely működésének azonnali felfüggesztése elkerülhetetlen. Az átfogó ellenőrzés során is több esetben kellett e szankcióval élniük a szakembereknek. A felfüggesztést a hiányosságok teljes körű megszüntetése után lehet feloldani, az érintett kereskedők tevékenységét azonban a későbbiekben fokozottan ellenőrzi a hatóság – írta a Nébih.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Magyar innováció a világ élvonalában: Díjat nyert az Agrosentinels a hannoveri Agritechnica kiállításon

A magyar mérnöki tudás nemzetközi szinten is versenyképes: az Agrosentinels fejlesztése egy kritikus iparági problémára (a gépek váratlan leállására) kínál működő, világszínvonalú megoldást, amit immár a globális piac szakértői is elismernek.

Az új fogyasztóvédelmi intézményi struktúra lehetőséget ad a szélesebb körű ellenőrzésre

A fogyasztóvédelmi új intézményi struktúra lehetőséget ad arra, hogy az állam a korábbinál szélesebb körben, gyorsabban, átlátható fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket hajtson végre, de emellett fontos a jogkövető vállalkozások támogatása is.

Az egy évvel korábbinál 17,6, az előző hónaphoz képest 16,4 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene

Az építőipar termelői árai átlagosan 0,7 százalékkal haladták meg a 2025. második negyedévi értékeket - közölte a KSH.

EM: tízezernél több elektromos gépkocsival zöldíthetik flottáikat a hazai cégek

Az eddigi kérelmekben 10030 gépkocsira érkezett be támogatási igény. A legkeresettebb márka több mint kétezer darabbal a BYD, a legnépszerűbb típus a Tesla Model Y. Több mint 5700 gépkocsira már ki is fizettek összesen 22 milliárd forintot.
Hirdetés

Hírek

Magyar innováció a világ élvonalában: Díjat nyert az Agrosentinels a hannoveri Agritechnica kiállításon

A magyar mérnöki tudás nemzetközi szinten is versenyképes: az Agrosentinels fejlesztése egy kritikus iparági problémára (a gépek váratlan leállására) kínál működő, világszínvonalú megoldást, amit immár a globális piac szakértői is elismernek.

Az új fogyasztóvédelmi intézményi struktúra lehetőséget ad a szélesebb körű ellenőrzésre

A fogyasztóvédelmi új intézményi struktúra lehetőséget ad arra, hogy az állam a korábbinál szélesebb körben, gyorsabban, átlátható fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket hajtson végre, de emellett fontos a jogkövető vállalkozások támogatása is.

Az egy évvel korábbinál 17,6, az előző hónaphoz képest 16,4 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene

Az építőipar termelői árai átlagosan 0,7 százalékkal haladták meg a 2025. második negyedévi értékeket - közölte a KSH.

Megjelent a legújabb törvénytervezet a SZÉP Kártyával kapcsolatban

A Nemzetgazdasági Minisztérium által társadalmi egyeztetésre bocsátott rendelettel kapcsolatos véleményeket 2025. november 19-ig várja a minisztérium.

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Alig változott csütörtök reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...