Hirdetés
Kezdőlap Hírek Ügyfél-tájékoztatás. 50 milliós bírság a Telekomnak
No menu items!

Ügyfél-tájékoztatás. 50 milliós bírság a Telekomnak

A Magyar Telekom analógról digitális technológiára váltotta helyhez kötött műsorterjesztési szolgáltatását idén áprilisban, az előfizetők tájékoztatásában azonban jogsértéseket állapított meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), amiért 51,5 millió forintra bírságolta a szolgáltatót és annak vezérigazgatóját.

Az NMHH tájékoztatása szerint a cég a technológiaváltáskor az előfizetők tájékoztatása során – egyebek közt – nem tartotta be az értesítési időkre vonatkozó szabályokat, és

a határozott időre kötött szerződéseket egyoldalúan módosította.

A Telekom a még 2013-ban megkezdett hálózatfejlesztéseinek utolsó fázisában, 2018. április 10-ével vezette ki a helyhez kötött műsorterjesztés szolgáltatásai közül az analóg műsorterjesztést, helyette digitális technológiát, bizonyos helyeken pedig a digitális kábeltelevízió szolgáltatás helyett IPTV szolgáltatást vezetett be. A technológiaváltás összesen 14 194 előfizetőt érintett, közülük számos előfizetőt a szolgáltató jogszerűtlen módon tájékoztatott, még ha egyébként a technológiai korszerűsítés a minőségi televíziózás élményének növeléséhez is vezetett – írta az NMHH.

Az átállás során a Telekom 8698 előfizetőnek küldött ki szerződésfelmondó levelet rögzített felmondási idővel. A felmondásra minimum 60 napos határidőt kellett volna biztosítania, ami az NMHH vizsgálata szerint az előfizetők nagy részénél nem teljesült.

Az eljárás ugyancsak feltárta, hogy a szolgáltató azoknál az előfizetőknél, akiknél azt a körülmények lehetővé tették, az analóg kábeltelevízió szolgáltatás helyett digitális kábeltelevízió szolgáltatásra váltott, ez a technológiaváltás pedig előfizetői szerződések módosításával járt, összesen 5496 esetben. A szolgáltató ugyanakkor sem a harmincnapos értesítési határidőt, sem pedig az értesítés kötelező tartalmi elemeire vonatkozó jogszabályi előírásokat nem tartotta be.

A csomagba foglalt szolgáltatásoknál és a hűségidős szerződéseknél a kábeltelevízió szolgáltatás felmondása a megmaradó szolgáltatások alapvető szerződéses feltételeit és díjait is érintette az előfizetők kedvezményeinek csökkenésével, ami tehát díjemelést eredményezett.

Határozott idejű előfizetői szerződést a törvény szerint a szolgáltató csak akkor módosíthatna egyoldalúan, ha a módosításra jogszabályváltozás vagy hatósági döntés kötelezi, esetleg az előfizető számára előnyös lenne. A hatóság azonban megállapította, hogy a Telekom jogsértően módosította az érintett előfizetői szerződéseket.

A hatóság a feltárt jogsértések alapján felszólította a Telekomot a jogkövető magatartásra, és a céget 50 millió forintos, vezérigazgatóját pedig másfél millió forintos bírsággal sújtotta. Az elsőfokú döntéssel szemben a szolgáltató jogorvoslattal élhet .

A Magyar Telekom az MTI-vel azt közölte, hogy vizsgálja az NMHH határozatát és megfontolja a határozattal szembeni fellebbezést.

A cég kifejtette: a Magyar Telekom az ügyfelek érdekében korszerűsítette hálózatát, és az analóg kábeltelevíziós szolgáltatás helyett korszerű IPTV szolgáltatást vezetett be, mely – ahogy azt az NMHH is hangsúlyozza – jobb minőségű televíziózási élményt (több csatorna,

HD minőség és on-demand TV) biztosít az ügyfelek számára. Az átállásra műszaki szempontból is szükség volt, mivel az analóg tévéjelek érzékenyek a zavartatásra, és számos külső rádiójel fokozottan gyengíthette volna a hagyományos tévézés minőségét. Az ügyfelek részére nyújtott TV szolgáltatás folyamatos volt az átállás időszakában is.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Itt az új transzferár-dokumentációs rendelet!

Az átmeneti időszak lehetőséget ad arra, hogy a vállalkozások felmérjék transzferár-folyamataik érettségét, és időben kialakítsák a jövőbeni megfeleléshez szükséges belső adat- és dokumentációs kontrollokat.

Finomhangolják az új KRESZ-szabályokat, segítenek a motorosszakértők is

A motoros parkolás lehetőségét az ÉKM - az elhangzott szakmai szempontok figyelembevételével - felülvizsgálja.

Hegyi Zsolt: nagy lépés a MÁV-flotta megújítása felé

A most elfogadott határozat előkészítése során az Építési és Közlekedési Minisztérium, valamint a MÁV-csoport szakemberei a flotta megerősítésének nem csupán a szakmai, hanem finanszírozásai kérdéseit is tisztázták

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 
Hirdetés

Hírek

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 

Segíthetik a nemzeti zöldvagyon megőrzését – Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Az éghajlatváltozás jelentősen hat a termőhelyekre, sebessége százszorosa annak, mint amivel eddig a fafajaink találkoztak, az erdei ökoszisztémák természetes alkalmazkodási képessége nem képes ezt követni, különösen sérülékennyé téve az egyes erdei ökoszisztémákat.

Rágyorsított a Škoda

A Škoda Auto 2025-ben felgyorsította a gyártást, és hat...

NGM: Decemberben 3,5 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom

A fogyasztás tavaly mintegy 5 százalékkal bővült, ami közel 2 százalékponttal húzta fel a GDP-t, ezáltal ellensúlyozva a gyenge külső keresletet

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kilenctagú monetáris tanács minimális többséggel döntött: öten szavaztak a kamattartásra, négy tanácstag 0,25 százalékpontos kamatcsökkentésre voksolt.

Az EKB változatlanul hagyta az irányadó kamatlábakat

az APP- és a PEPP-portfolió egyenletes, kiszámítható ütemben csökken, ahogy az eurórendszer a lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztéseket már nem fekteti be újra.

Tőkeemeléssel erősít a SPAR Magyarországon

A SPAR osztrák tulajdonosa 30 milliárd forintos tőkeemeléssel stabilizálja...

Lendületben a kriptokártyás fizetések világszerte: 525%-al nőtt a kriptokártyás költés egy év alatt

A kriptotárcák mindennapi pénzügyi alkalmazásokká válnak – derül ki a Bitget Wallet jelentéséből
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...