Kezdőlap Ingatlan Új CSOK-szabályok örökbefogadóknak és költözőknek
No menu items!

Új CSOK-szabályok örökbefogadóknak és költözőknek

Fotó: hitelesandras.hu

Jelentős változások jöhetnek a családtámogatások rendszerében, amelyeket egyelőre még csak törvénytervezet formájában fogalmaztak meg. A tervezet azonban egyértelműen kirajzolja az új irányokat. A tervezetben végre tisztázódik az egyik legégetőbb kérdés, azaz a támogatott ingatlanba való bejelentkezés témaköre is.

A szakértő szerint sokan vártak már arra, hogy tisztázódjon az egyik legégetőbb kérdés a CSOK-kal kapcsolatban, vagyis hogy hozzátartozók bejelentkezhetnek-e a CSOK-kal vásárolt ingatlanba.

„A jogszabálytervezet szerint a CSOK-os ingatlanba nemcsak közeli hozzátartozók, hanem távolabbi rokonok is bejelentkezhetnek, ideiglenes vagy állandó lakcímmel egyaránt. Ez eddig még nem volt szabályozva, emiatt sok bizonytalanságot szült, a módosítással azonban ez a probléma tisztázódhat” – magyarázta Valkó András, a hitelesandras.hu alapítója, jelzáloghitel- és babaváróhitel specialista.

A szakértő hozzátette, hogy az új szabályok szerint, ha az ingatlanba való bejelentkezés elmarad, a kormányhivatal felszólítást küld, és a hátralékosok további 60 napot kapnak az ügyintézésre.

Új CSOK-szabályok örökbefogadóknak és költözőknek

Valkó András szerint a változások több területet érintenek majd.

„Az új építésű CSOK esetében 5 éven belül is tovább vihető lesz a támogatás használt ingatlan vásárlására. Másik fontos változás, hogy az örökbefogadók számára is elérhetővé válik az utó-CSOK, amely eddig kizárólag vér szerinti gyermekek után járt” – tette hozzá a szakértő, aki arra is rávilágított, hogy a Babaváró hitelnél is kedvező változások jönnek, különösen a 2019–2021 között felvett hitelek esetében.

„A legnagyobb gondot az okozza, hogy a kamatforduló után ezek a hitelek jelentősen drágultak. Az állam most egy mentőcsomagot kínál az érintetteknek: ha az 5. év után születik gyermek, a kamatmentesség és törlesztési szüneteltetés továbbra is igénybe vehető lesz” – fejtette ki Valkó András.

A specialista szerint a tervezet méltányosságot is biztosít a kamatemelkedés miatti terhek csökkentésére. Az azonban még kérdéses, hogy a már befizetett kamatokat visszatérítik-e. A CSOK Plusz program új szabályozásai lehetőséget adnak arra, hogy a támogatások és a kamattámogatás is tovább vihető legyenek ingatlaneladás esetén, a hitel végtörlesztése nélkül.

„A mostani tervezet szerint nem kell a hitelt végtörleszteni, de a támogatásokat ugyanúgy a kincstárnál fel kell majd függeszteni. Az sajnos nem derül ki, hogy ezzel a drága hitellel – hisz így jóval drágább lesz, mint egy most elérhető piaci hitel – mit kezd az ember? Átviszi az újabb ingatlanra és újra “rárakja” a kamattámogatást? Ez a változás rugalmasságot jelent, de a tervezet nem tér ki arra, hogyan alakul a támogatás összege az új ingatlanra való átvitel során” – hívta fel a figyelmet Valkó András.

A specialista szerint szintén jelentős változás, hogy a gyermek születése utáni igénylési határidőt 60 napról egy évre emelik.

„Ez komoly könnyítés, de azt javaslom, hogy aki teheti, már a 12. hét betöltése után adja be az igénylést, hogy időben megkapja a támogatást” – tanácsolta Valkó András.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.
Hirdetés

Hírek

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás