Kezdőlap Agrárvilág Új szakmai kiadvány a termelőknek
No menu items!

Új szakmai kiadvány a termelőknek

Az idén több ponton is módosult a mezőgazdasági termékpiacok szervezésének egyes kérdéseiről, a termelői és a szakmaközi szervezetekről szóló törvény. Az új szabályozás javítja a termelők felvásárlókkal szembeni pozícióját és a jogi eszközökkel erősebb védelmet biztosít számukra. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és az Agrárminisztérium szakmai tájékoztatóval segíti az érintettek eligazodását a törvénymódosítás kapcsán.

Idén tavasszal több ponton is változott a mezőgazdasági termékpiacok szervezéséről szóló törvény, a módosítások célja, hogy javítsa a termelők pozícióját az értékesítési láncban és jogi eszközökkel biztosítson erősebb védelmet számukra. A szerződéskötésre, adatszolgáltatásra és versenyjogi szabályozásra vonatkozó elemek arra hivatottak, hogy megfelelő keretet biztosítsanak az ágazati szereplők számára az integráltabb és szervezettebb működéshez.

A termékpiaci törvény szabályozza a termékértékesítési megállapodásokat: a betakarítás előtti szerződéseket, a kötelezően írásba foglalt szerződéseket, a friss, illetve gyorsan romló mezőgazdasági és élelmiszeripari termék vonatkozásában előírt kötelező szerződésekre vonatkozó szabályokat, valamint a termeltetői szerződéseket is.

A zöldség-gyümölcs, sertés és baromfi ágazati szerződésekben, valamint a vállalkozási típusú szerződésekben kockázatmegosztási rendelkezéseket kell elfogadni a feleknek, annak érdekében, hogy az értékláncbeli kockázatok arányosan kerüljenek megosztásra. Ezentúl bírsággal sújtható a késedelmes fizetés, valamint lehetővé válik annak a szereplőnek a foglalkozástól való eltiltása is, aki a termelőknek nem fizeti meg a termék árát.

A törvénymódosítás az önkéntesen alkalmazható termeltetői szerződések bevezetésével megújult alapokra helyezi a termelők és a termeltetők közötti kapcsolatot, ezzel pedig egységesebb feltételeket, stabilabb, szabályozottabb és kiszámíthatóbb viszonyokat termet. A legtöbb módosítás 2025. január 1-jétől lép életbe, hogy az érintett szereplők számára a szükséges felkészülési idő rendelkezésre álljon.

Annak érdekében, hogy a piaci szereplők minél gördülékenyebben tudjanak alkalmazkodni a változásokhoz, a termelők pedig élni tudjanak a jogszabály nyújtotta lehetőséggel, az Agrárminisztérium és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kiadványt készített, amely ezen a linken érhető el: https://www.nak.hu/kiadvanyok/kiadvanyok/7713-termeltetoi-kiadvany-2024/file.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A NAV ellenőrzéssorozata a Balatonnál és a Velencei-tónál

A héten megkezdte nyári ellenőrzéssorozatát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az országos akció során a revizorok egyebek mellett a turisták által kedvelt üdülőhelyeken, a strandokon és a szabadtéri rendezvényeken vizsgálódnak.

Alig változott a forint árfolyama kedd reggelre

Alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző délutáni jegyzéséhez képest.

A fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,6 százalékkal haladták meg

2025. júniusban a fogyasztói árak átlagosan 4,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Májushoz viszonyítva átlagosan 0,1 százalékkal voltak magasabbak az árak.

A fenntarthatósági jelentés stratégiai előny

A fenntarthatósági jelentéstétel nemcsak jogi kötelezettséggel, hanem stratégiai előnnyel is jár - állapítja meg az EY friss tanulmányában, amely több mint 200, köztük 16 magyar vállalat első, uniós irányelvek szerint készült fenntarthatósági beszámolóját elemezte.
Hirdetés

Hírek

Korszakváltás a neten: így szorulnak ki a tartalomkészítők a keresőkből

Az utóbbi hónapokban drámai átalakuláson megy keresztül az online tartalomfogyasztás és -terjesztés világa. A keresőoptimalizálás (SEO), ahogyan ismertük, szétesőben van.

A NAV ellenőrzéssorozata a Balatonnál és a Velencei-tónál

A héten megkezdte nyári ellenőrzéssorozatát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az országos akció során a revizorok egyebek mellett a turisták által kedvelt üdülőhelyeken, a strandokon és a szabadtéri rendezvényeken vizsgálódnak.

Alig változott a forint árfolyama kedd reggelre

Alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző délutáni jegyzéséhez képest.

Átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret

A vihar miatt átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret

Alaposan átrendezi a lakás és albérletpiacot az otthon Start program

Olcsóbb lehet a lakás hiteltörlesztője, mint a bérleti díja,...

HungaroControl: a magyar légtérben dübörög a forgalom

Magyarország felett dübörög a forgalom; a hétvégén először haladta meg a magyar légtérben a repülők szám a 4070-et, ami abszolút csúcsot jelent

NAV: július 5-től változik néhány adószabály

Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály.

Több mint 100 világváros vezetője találkozik Bécsben

Július 2. és 4. között több mint száz városvezető és döntéshozó érkezik több mint 50 városból, hogy részt vegyen a bécsi Városházán megrendezett World Cities Summit elnevezésű világvárosi csúcstalálkozó 14. főpolgármesteri konferenciáján. A eseményen a résztvevők a közösen vitatják meg a városokat érintő aktuális kihívásokat és osztják meg egymással gyakorlati, innovatív megoldásaikat.
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.