Hirdetés
Kezdőlap Agrár Új támogatások segítik a dinamikusan fejlődő magyar húsmarhatartást
No menu items!

Új támogatások segítik a dinamikusan fejlődő magyar húsmarhatartást

Fotó: Pelsőczy Csaba

Az állattenyésztő ágazatok közül az elmúlt 25 évben a legnagyobb bővülést a húsmarha szektor produkálta. Az elmúlt időszakban a tenyészállatok iránt is kiemelkedő a kereslet – mondta Farkas Sándor miniszterhelyettes, a Magyar Szarvasmarhatenyésztők Szövetségének tagegyesületei és a MATE Állattenyésztési Tudományok Intézet „Húsmarhatenyésztési Tanácskozás” című szakmai rendezvényén, csütörtökön, Gödöllőn.

Előadásában ismertette, számos, közvetlen és nemzeti költségvetésből finanszírozott támogatás áll rendelkezésre az ágazat számára. Az úgynevezett tenyészbika beállítás vissza nem térítendő ú.n. „de minimis” támogatás célja, hogy javuljon a magyar húsmarha állomány minősége és a termelési mutatók. Ezt a jogcímet 2025-ben is igényelhetik az állattartók, az erre elkülönített keretösszeg 700 millió forint.

Másik új támogatási jogcím a húsmarha állatjóléti támogatás – hangsúlyozta Farkas Sándor miniszterhelyettes. A jogcím 5 éves kerete 10 milliárd forint. A 2024 nyarán beadott kérelmek feldolgozása, bírálata folyamatban van.

A tenyésztőszervezetek szakértelmének és a gazdák magas szintű munkájának köszönhetően a szektor egyre jobb minőséget állít elő. 2025-ben 1,8 milliárd forint áll nemzeti támogatás formájában rendelkezésre a hazai tenyésztőszervezetek, a magyar állattenyésztők versenyképességét és esélyeit javító tenyésztésszervezési feladatok támogatására.

A kormány stratégiai kérdésnek tekinti az állattartó gazdaságok versenyképességének javítását. 2024-ben összesen 200 milliárd forint keretösszeggel, két új pályázati felhívás jelent meg az állattartó – köztük szarvasmarhatartó – gazdaságok telephely fejlesztéseinek támogatására a 2027-ig tartó KAP Stratégiai Terv keretei között. A két felhívásra összesen 1857 támogatási kérelem érkezett be, 860 milliárd forint támogatást igényelve, ezek közül 1070 kérelem érintett szarvasmarha tartást, összesen 356 milliárd forint összegben. A támogatási kérelmek feldolgozása folyamatban van – tette hozzá Farkas Sándor miniszterhelyettes.

Az elmúlt években a Vidékfejlesztési Programban több mint 1500 szarvasmarhatartással foglalkozó vállalkozás csaknem 165 milliárd forintból fejleszthette gazdaságát.

A szektorra vonatkozó adatokat ismertetve Farkas Sándor miniszterhelyettes elmondta, 2010 és 2020 között a tehénállomány növekedése kiemelkedő volt. 2024-ben újabb lendületet kapott az ágazat, a felvásárlási árak 15-20 százalékkal emelkedtek minden értékesítési kategóriában. A húsmarha ágazat jelentős árualapot termel, hozzájárul a magyar mezőgazdasági exporthoz is.

Jelentős potenciál van a hazai gyepekben, amit meg kell őrizni és ki kell használni. Ehhez szakszerű gyepgazdálkodásra és a gyepfelmérések eredményeire támaszkodó szabályozásra van szükség. Az őshonos haszonállatokkal történő legeltetés támogatása kiemelt szerepet kap a húsmarha ágazatban – zárta előadását Farkas Sándor miniszterhelyettes. (AM Sajtóiroda)

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...
Hirdetés

Hírek

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.