Kezdőlap Pénzvilág Újabb szlovén bankot vásárolna az OTP
No menu items!

Újabb szlovén bankot vásárolna az OTP

Az OTP Bank és az Apollo amerikai befektetési alap tett ajánlatot a harmadik legnagyobb szlovén bank, a teljes egészében állami tulajdonban lévő Abanka megvásárlására – jelentette a Delo című szlovéniai napilap.

A lap értesülései szerint mindkét pályázó nagyjából 400 millió eurót (mintegy 130 milliárd forintot) ajánl az Abankáért, de az Apollo ajánlata a magasabb. Mindkét ajánlattevő rendelkezik már bankkal Szlovéniában.

Az állami vagyont kezelő szlovén állami holding (SDH) – amely az országban zajló privatizációért felelős – várhatóan hétfőn hoz döntést arról, hogy kinek adja el az Abankát. Ezt követően kérheti a kormánytól a megerősítést a tranzakció végrehajtására.

Az utóbbi hetekben azonban egyes kormánykoalíciós pártok kétségeiknek adtak hangot az Abanka eladásával kapcsolatban, és még mindig nem világos, hogy értékesítik-e a pénzintézetet.

Az állami tulajdonban lévő Abanka Szlovénia harmadik legnagyobb bankja. Kép forrása: balkaneu.com. azüzlet.hu
Az állami tulajdonban lévő Abanka Szlovénia harmadik legnagyobb bankja. Kép forrása: balkaneu.com

“Az SDH-nak alaposan mérlegelnie kell, hogy folytatja-e az Abanka eladását, különös tekintettel bizonyos vitatható pénzügyi alapokra” – írta Twitter-oldalán Marjan Sarec miniszterelnök a múlt héten, miután a szlovén köztelevízió arról számolt be, hogy szabálytalanságok történhettek a szlovéniai bankok átalakításakor 2013-ban és 2014-ben.

A Reuters hírügynökség érdeklődésére a miniszterelnök szóvivője, Luka Schnabl közölte: a miniszterelnök arra akart rámutatni, hogy pénzügyi alapok nem feltétlenül biztosítják a bank hosszú távú fejlődését, de nem állt szándékban hitelteleníteni a lehetséges ajánlattevők egyikét sem.

Az Abanka százszázalékos állami tulajdonban áll azóta, hogy a rossz hitelállománya alatt roskadozó pénzintézet 2014-ben állami tőkeinjekciót kapott az összeomlás elkerülésére. Az állami segítségnyújtáshoz szükség volt az Európai Bizottság engedélyére, a tőkeinjekció jóváhagyásának az volt a feltétele, hogy a bankot 2019 közepéig el kell adni. (MTI)

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

CPI Hotels új design szállodát nyit Budapesten

Európa egyik vezető szállodacsoportja, a CPI Hotels a.s. tovább erősíti jelenlétét a magyar piacon: büszkén jelenti be a vadonatúj Mamaison Vibe Hotel Downtown Budapest megnyitását.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.
Hirdetés

Hírek

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás