Kezdőlap Tőzsde Újra a történelmi csúcs közelében zárt a BUX
No menu items!

Újra a történelmi csúcs közelében zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 137,73 pontos, 0,30 százalékos emelkedéssel, 46 371,02 ponton zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma 4,0 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek a pénteki záráshoz képest.

Török Lajos

A BUX a kereskedés vége előtt 46 434,70 pontig emelkedett, ami magasabb a május 21-i zárási csúcsnál, ám a zárásra kissé visszaesett. Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint a napközben megjelent hírek egyedül az OTP árfolyamát módosították, miután kiderült, hogy a bankcsoport Szlovéniában terjeszkedhet az egyik legnagyobb helyi pénzintézet felvásárlásával. Török Lajos szerint hosszabb távon a forint erősödése befolyásolhatja több vezető részvény értékét, ha a kibocsátójuknak jelentős bevétele származik más valutákból.

Hétfőn a Mol 16 forinttal, 0,70 százalékkal 2310 forintra erősödött, 1,4 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 75 forinttal, 0,48 százalékkal 15 615 forintra csökkent, forgalmuk 1,4 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 4,0 forinttal, 0,98 százalékkal 403 forintra esett, forgalma 124,3 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 120 forinttal, 1,50 százalékkal 8095 forintra nőtt, a részvények forgalma 862,5 millió forintot ért el.

A BUMIX 3702,72 ponton zárt hétfőn, ez 25,88 pontos, 0,70 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.

 

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az ÁKK mandátumot adott ki egy kínai devizakötvény kibocsátás megszervezésére

Az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) a júliusban módosított finanszírozási terve alapján mandátumot adott egy kínai renminbiben denominált, elsősorban kínai intézményi befektetőknek ajánlott devizakötvény ("pandakötvény") kibocsátásának megszervezésére Magyarország részére

Temesvár – Szabad városban szabad szellem

A Visit Timișoara meghívására és a HotelPremio Group szervezésében utaztunk a JAZZx fesztiválra, amely nyári zenei életének csúcspontja, ahol a jazz találkozik a funk és az elektronikus hatások szabadságával különböző terekben, izgalmas művészeti helyszíneken.

EM: beérkeztek az első igénylések a közvilágítási pályázatra

Beérkeztek az első igénylések a közvilágítási pályázatra, a hétfőn megnyitott programban a kormány 18 milliárd forinttal támogatja a vidéki kistelepülések fejlesztéseit

A jegybank felfüggesztette a Pensum Group Nyrt. részvényeinek tőzsdei kereskedését

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) péntektől felfüggesztette a Pensum Group Nyrt. részvények tőzsdei kereskedését, mivel a kibocsátó volt könyvvizsgálója visszavonta a társaság 2022. évi éves beszámolójára vonatkozó auditori jelentését
Hirdetés

Hírek

EM: beérkeztek az első igénylések a közvilágítási pályázatra

Beérkeztek az első igénylések a közvilágítási pályázatra, a hétfőn megnyitott programban a kormány 18 milliárd forinttal támogatja a vidéki kistelepülések fejlesztéseit

Változó hitelcélok: ezért keresik legtöbben a személyi kölcsönöket

Komoly átrendeződés történt a személyi kölcsönöknél, júniusban autóvásárláshoz kerestek legtöbben szabad felhasználású kölcsönt

A strandokra is beköltözik a mozi

Road Movie 2025 címmel hét külső budapesti kerületben rendeznek ingyenes kertmozi vetítéseket, méghozzá olyan különleges helyszíneken, ahol korábban még sosem volt kültéri filmvetítés.

Vízpótlás a Tarpai-erdőben

A klímaváltozáshoz való alkalmazkodás komoly kihívás elé állítja az erdészeket is. Ennek egyik alappillére a lecsökkent talajvízszint pótlása. 

Befejeződött a pályázatok elbírálása a Napenergia plusz programban

Nem maradt döntésre váró támogatási kérelem a családokat a modern napelemes rendszerek telepítésében támogató kiíráson, befejeződött a pályázatok elbírálása a Napenergia plusz programban

Devizahiteles döntés: az MBH Bank is állást foglalt

Az alábbiakban küldjük az MBH Bank állásfoglalását

Már 5 milliárd forint értékben igényeltek kamatmentes forgóeszközhitelt a vállalkozások

Jelentős az érdeklődés a KKV Technológia Plusz Hitelprogramon belül elindított, keddtől elérhető kamatmentes forgóeszközhitelre, az első nap 5 milliárd forint értékben nyújtottak be igényt a hazai mikro- és kisvállalkozások.

Nagy siker a magyar-amerikai gazdasági együttműködés

A jelenlegi, igen kedvezőtlen nemzetközi környezet ellenére is óriási siker a magyar-amerikai gazdasági és beruházási együttműködés, amelyet az is nagyban segít, hogy új aranykor köszöntött be a két ország kapcsolataiban.
Hirdetés

Gazdaság

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.