Kezdőlap Hírek Uniós agrártámogatást elcsaló hivatalnokok - 500 milliós kár
No menu items!

Uniós agrártámogatást elcsaló hivatalnokok – 500 milliós kár

Uniós agrártámogatások kifizetésével foglalkozó hivatalnokok csaltak el legalább félmilliárd forintot, ennek többszörösére szerették volna rátenni a kezüket, de társaikkal együtt lebuktak. Többéves börtönbüntetéseket szabott ki a Fővárosi Törvényszék. A csalássorozatnak az uniós agrártámogatások kifizetésével foglalkozó hivatalhoz köthetően összesen 117 vádlottja van.

Az ügyészség szerint az egyik vádlott, egy negyvenhárom éves férfi, aki az uniós agrártámogatások kifizetésével foglalkozó hivatali rendszerben dolgozott vezető beosztásban, 2011-től a támogatások jogosulatlan megszerzéséért bűnszervezetet épített ki.

Célja azoknak a területalapú támogatásoknak a megszerzése volt, amelyekre jogszerű földhasználók nem terjesztettek elő igényt.

A férfi 2012-ben bevonta a bűnszervezetbe egy hatvanéves, vezető beosztású kollegáját, aki később maga is kialakított egy külön, szervezett elkövetői kört.

A két bűnszervezet 2011-2012-ben több mint ötszázmillió forintos vagyoni hátrányt okozott, és ennek mintegy kétszeresét akarta a továbbiakban megszerezni, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal azonban 2013-ban leleplezte a bűnszervezetet.

A Fővárosi Főügyészség bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás, befolyással üzérkedés és más bűncselekmények miatt emelt vádat összesen száztizennyolc ember ellen.

A Fővárosi Törvényszék nagyrészt a vádnak megfelelően hétfőn megállapította a 118 vádlottból 115 bűnösségét, egy vádlott az eljárás során elhunyt.

A törvényszék elsőfokú ítéletében a hatvanéves férfit hét és fél év börtönre, nyolc év közügyektől eltiltásra és hatmillió forint pénzbüntetésre, a negyvenhárom éves férfit nyolc év tíz hónap börtönre, hárommillió forint pénzbüntetésre és kilenc év közügyektől eltiltásra ítélte, és sok további vádlottat ítélt letöltendő, illetve felfüggesztett szabadságvesztésre, vagy sújtott pénzbüntetéssel, továbbá több mint százmillió forint értékben vagyonelkobzást rendelt el.

Az ügyészség három nap gondolkodási időt tart fenn a perorvoslati nyilatkozata megtételére, így az elsőfokú ítélet nem jogerős – közölte a Fővárosi Főügyészség.
Sajtóhírek szerint az eljárás a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz köthető.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Magyar Fejlesztési Bank élén Kovács Zsolt váltja Katona Bencét

A tulajdonosi jogokat gyakorló Nemzetgazdasági Minisztérium döntése értelmében Nagy Márton a bank vezetésére Kovács Zsoltot, a Magyar Posta Biztosító eddigi vezérigazgatóját nevezi ki.

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Energiafüggetlenség és költségcsökkentés: akár 50%-os támogatás a vállalkozásoknak

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

Otthon Start: új lendület a nagy összegű személyi hitelek piacán is?

A 15 millió forintos felső határ tehát ma már nem szokatlan, jóllehet több olyan bank is van, amelynél kisebb a személyi kölcsönök maximálisan igényelhető hitelösszege – a Raiffeisen Banknál és az UniCredit Banknál például csak 12 millió forint, míg az MBH Banknál és a MagNet Banknál 10 millió forint a felső korlát.
Hirdetés

Hírek

A Magyar Fejlesztési Bank élén Kovács Zsolt váltja Katona Bencét

A tulajdonosi jogokat gyakorló Nemzetgazdasági Minisztérium döntése értelmében Nagy Márton a bank vezetésére Kovács Zsoltot, a Magyar Posta Biztosító eddigi vezérigazgatóját nevezi ki.

Energiafüggetlenség és költségcsökkentés: akár 50%-os támogatás a vállalkozásoknak

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

Otthon Start: új lendület a nagy összegű személyi hitelek piacán is?

A 15 millió forintos felső határ tehát ma már nem szokatlan, jóllehet több olyan bank is van, amelynél kisebb a személyi kölcsönök maximálisan igényelhető hitelösszege – a Raiffeisen Banknál és az UniCredit Banknál például csak 12 millió forint, míg az MBH Banknál és a MagNet Banknál 10 millió forint a felső korlát.

Az OTP és más piaci szereplők az Alkotmánybírósághoz fordultak a kamatstop-rendelet módosítása miatt

Az OTP Bank Nyrt. több más piaci szereplővel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett az Alkotmánybíróság elé, az úgynevezett kamatstop-rendelet módosítása miatt - közölte a bank szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

Augusztusban lassult az albérleti díjak emelkedése

Augusztusban lassult a bérleti díjak emelkedése: országosan 1,1, Budapesten 0,7 százalékos volt a havi lakbéremelkedés, ami az elmúlt három hónap legalacsonyabb ütemének számít - derül ki a KSH-ingatlan.com lakbérindex legfrissebb adataiból.

Jelentkezés a START Ideathon országos ötletversenyre

Már lehet jelentkezni a START Ideathonra, a középiskolások pályaorientációját segítő országos ötletversenyre.

Nyári forgalom, kora őszi programok a fővárosi fürdőkben

Ezen a nyáron az időjárás ismét megmutatta, komoly hatással...

Ebben az évben is megmérettethetik magukat a legjobb gluténmentes pékségek

Idén is keresik az év gluténmentes kenyerét és péksüteményét. A Magyarok Kenyere program keretében megvalósuló megmérettetés célja változatlan: felhívni a figyelmet a speciális étrendet követő, lisztérzékenységgel élők igényeire és elősegíteni a gluténmentes termékekkel kapcsolatos innovációt.
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Nézzük a jó oldalát – Van, amiben Mészáros Lőrinc rávert Elon Muskra

Elon Musk vagyona ma már kontinensek leggazdagabbjainak elitjét utasítja maga mögé – mutat rá Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója. Musk 342 milliárd dollárja több, mint Afrika és Óceánia 10 országának leggazdagabb vállalkozójának együttes vagyona. Ám egy dologban meg kell hajolnia Mészáros Lőrinc előtt: a magyar top-milliárdos vagyona 10 év alatt 150-szeresére ugrott, miközben Musk, csak 38-szorosára növelte pénzét. Igaz, Mészáros vagyona európai viszonylatban még így is a középmezőnyben marad.

Az Otthon Start indulása miatt is új MNB szabályok az ingatlan- és jelzáloghitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.