Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Uniós infláció - már nem a magyar a legmagasabb
No menu items!

Uniós infláció – már nem a magyar a legmagasabb

Az infláció júliusban az euróövezetben és az Európai Unió egészében is 2 százalék fölötti ütemben nőtt. A legmagasabb éves áremelkedést Észtországban mérték – jelentette az uniós statisztikai hivatal.

Az Eurostat végleges adatai alapján júliusban 2,2 százalékra emelkedett az infláció az euróövezetben a júniusi 1,9 százalékról.

Tavaly júliusban 0,4 százalék volt a fogyasztói árak éves emelkedése az euróövezetben, majd augusztustól decemberig defláció volt, havonta 0,2-0,3 százalékos éves árindex-csökkenéssel. Legutóbb éves áremelkedés 2018 októberében volt az euróövezetben, 2,2 százalék.

A júliusi euróövezeti 2,2 százalékos infláció meghaladja az Európai Központi Bank (EKB) 2,0 százalékos célját. A fogyasztói árak emelkedésének viszonylag magas mértéke egyrészt a tavalyi koronavírus-válság miatt kialakult alacsony bázisra, másrészt a válságot követő gazdasági fellendüléssel együtt járó túlfűtött keresletre vezethető vissza.

A legnagyobb mértékben az energiaárak hárultak hozzá az éves inflációhoz, 1,34 százalékponttal. Az élelmiszerek, alkoholos és dohánytermékek ára 0,35 százalékponttal járult hozzá az éves áremelkedéshez, a szolgáltatások ára 0,31 százalékponttal, a nem energiaipari iparcikkek áremelkedése pedig 0,17 százalékponttal.

Az energiaárak az euróövezetben 14,3 százalékkal nőttek júliusban éves és 2,0 százalékkal havi bázison. Energiaárak nélkül 0,9 százalékos volt az árindex éves emelkedése.

Az Európai Unióban 2,5 százalékra emelkedett az infláció júliusban a júniusi 2,2 százalékról. Az EU-ban 0,9 százalékos volt az éves áremelkedés tavaly júliusban.

A legkevésbé Máltán emelkedtek a fogyasztói árak júliusban, 0,3 százalékkal éves bázison. Görögországban 0,7 százalékos, Olaszországban pedig 1,0 százalékos volt a fogyasztói árak éves emelkedése júliusban.

A legnagyobb éves áremelkedést Észtországban regisztrálták, 4,9 százalékosat, valamint 4,7 százalékosat Magyarországon és Lengyelországban.

Magyarországon enyhült, Lengyelországban és Észtországban fokozódott az infláció. Magyarországon az előző hónapban, júniusban 5,3 százalék volt az éves infláció, Lengyelországban pedig 4,1 százalék, Észtországban 3,7 százalék.

A júniusival összehasonlítva az éves áremelkedés mértéke az Európai Unió kilenc tagállamában lett kisebb, kettőben nem változott és tizenhatban emelkedett.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...
Hirdetés

Hírek

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.