Kezdőlap Hírek Űrkutatás. A Földnél nagyobb bolygóra bukkantak a Naprendszer közelében
No menu items!

Űrkutatás. A Földnél nagyobb bolygóra bukkantak a Naprendszer közelében

Nagyméretű kőzetbolygót fedeztek fel a Naprendszeren kívül, de ahhoz viszonylag közel a Genfi Egyetem kutatói. Az egyelőre Gl411b nevet viselő bolygón szinte biztosan nincs élet, hiszen a felszínén uralkodó körülmények leginkább a Vénuszéhoz hasonlítanak.

A bolygó tömege a Föld háromszorosa, a Naprendszertől nyolc fényévnyi távolságra kering a Gl411 nevű csillag körül.

A kutatók felfedezésükről az Astronomy and Astrophysics című szaklapban számoltak be.

“Az általunk felfedezett Gl411b bolygó a Naprendszerünk közelében lévő eddig ismert harmadik legközelebbi exobolygó” – mondta Rodrigo Diaz, a Buenos Aires-i Egyetem kutatója, a tanulmány vezető szerzője.

Közelsége és fényessége alapján a jövőbeli óriásteleszkópokkal, például az európai Rendkívül Nagy Teleszkóppal (ELT) végzett vizsgálatok ideális célpontja lehet a bolygó, ezekkel megvizsgálható lesz a légköre.

Az új exobolygót egy speciális projekt keretében fedezték fel, melynek során úgynevezett vörös törpéknél kerestek bolygókat. Ezeknek a kicsi, de nagyon gyakori csillagtípusoknak a tömege a Nap tömegének a fele.

A felfedezést egy olyan mérőműszer segítségével végezték, amelyet részben a Genfi Egyetem fejlesztett ki a Sophie nevű spektrográf segítségével. Ez a műszer, amely mintegy 12 éve működik, az Observatoire de Haute Provence 193 centiméteres teleszkópján helyezkedik el. Ezzel a teleszkóppal fedezte fel Michael Mayor 1995-ben az első exobolygót, vagyis Naprendszeren kívüli planétát.

Miközben a Sophie segítségével több év alatt 155 különböző időpontban végeztek nagyon pontos méréseket a Gl411 nevű csillag sebességére vonatkozóan, bizonyítani tudták a bolygó jelenlétét és következtetni tudtak a tulajdonságaira.

A Gl411b nagy valószínűség szerint 13 nap alatt kerüli meg központi csillagát. Ez alapján valószínűleg még közelebb található saját csillagához, mint a Naphoz legközelebbi bolygó, a Merkúr.

Bár a Gl411 lényegesen hűvösebb, mint a Nap, a körülötte keringő exobolygón mégsem lehetséges az élet. A bolygót 3,5-szer több energia éri csillagából, mint amennyit a Föld kap a Naptól. A Gl411b-n uralkodó körülmények leginkább a Vénuszéhoz hasonlítanak, nem a Földéhez.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg
Hirdetés

Hírek

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás