Hirdetés
Kezdőlap Menedzser Akadémia Útimorzsák Ronaldo hazájából - Portugália: felszálló pályán
No menu items!

Útimorzsák Ronaldo hazájából – Portugália: felszálló pályán

 

Rég nem érzett sült gesztenye illata terjengett Lisszabon utcáin november második felében – a tél közeledtével ott még és már kapható ez a csemege. Turista turista hátán, szárnyal az idegenforgalom, amely a portugál gazdaság egyik húzóágazata mintegy 16 százalékos GDP-részesedéssel. Az előrejelzések szerint az ibériai ország gazdasága idén a harmadik leggyorsabban növekvő gazdaság az Európai Unióban, s 2024-re is kedvezőek a kilátások.

Az üzleti életet nem rendítette meg, hogy november második hetében lemondott a 2015 óta miniszterelnök António Costa. Egyik miniszterét és a kabinetfőnökét korrupcióval vádolják, nyilatkozata szerint a kormányfő keze és lelkiismerete tiszta. (Az államfő 2024 március 10-re írta ki a választásokat, feloszlatta a parlamentet is. A törvényhozás azonban még egy ideig a helyén marad, hogy elfogadja az ország jövő évi költségvetését.) A szocialista Costa és csapata jól kezelte az elmúlt évek válsághullámait, erről még lesz szó később.

Foci és lítium

A foci mindent felülír Portugáliában, a teltházas vendéglőkben, a sörözőkben szinte éjjel nappal megy a labdarúgó mérkőzések közvetítése a számtalan sportcsatornán a világ minden részéről. A forgalmasabb utcákon egymást érik az úgynevezett fociboltok, ahol ezernyi labdarúgással és csapatokkal kapcsolatos tárgy kapható. Névvel és számmal ellátott mezek, sálak, tréningruhák, labdák, fényképek, kupák, sporttáskák, stoplis cipők – és a sort hosszan lehet folytatni. Elnézve a vásárlók hadát, nagy bizniszről van szó.

Hasonlóan nagy üzletnek ígérkezik – ha egyáltalán megvalósul – a lítiumkitermelés. (Ismeretes, hogy a lítium alapanyaga az elektromos meghajtású autók akkumulátorainak.) Portugália rendelkezik kontinensünk egyik legnagyobb lítium-készletével. De nem biztos, hogy a kitermelés megkezdődik, ugyanis meglehetősen nagy a lakosság és a környezetvédők tiltakozása a bányaprojektek ellen. Így igencsak kérdéses, hogy Portugália Európa egyik lítium-nagyhatalma lesz-e, ahogy azt a kormány szeretné, szerette volna.

Főbb gazdasági mutatók

Látványosan lerázta magáról a portugál gazdaság a válsághatásokat. Nagyot lépett előre az ország az elmúlt években bevezetett pénzügyi és gazdasági reformok nyomán. A középtávú gazdaságpolitika céljait a 2020 őszén kidolgozott Helyreállítási és Rugalmassági Terv határozza meg, amelynek alappillérei a szociális rugalmasság, a digitális és a zöld átmenet.

A portugál jegybak előrejelzése szerint idén a gazdasági növekedés 2,1, jövőre pedig 1,5 százalékos lesz. Az infláció az idei 5,5-ről 2024-ben 3,2, egy évvel később pedig 2,4 százalékra csökken. Erőteljesen mérséklődik Portugália GDP arányos adóssága, amely idén a bruttó hazai termék 103,4, jövőre pedig 100 százalékával lesz egyenlő. Az ország adósságrátája a spanyol, a belga és a francia szint alá süllyedt.

2022-ben Portugália a harmadik leginkább eladósodott ország volt az eurózónában, idén a hatodik helyre esett vissza. Ennek is köszönhető, hogy november közepén a Moody’s Baa2-ről A3-ra javította Portugália államkötvényeinek besorolását. A Moody’s felhívta a befektetők figyelmét az ország gazdaságának kedvező középtávú növekedési kilátásaira.

Bizonyára a javuló gazdasági kilátásokkal is összefügg, hogy például Lisszabonban szombaton és vasárnap is estig vannak nyitva az üzletek. Itt érdemes megjegyezni, hogy az utak javítása, a parkosítás, a köztéri parkok gondozása hétvégén sem szünetel. Ennek „titka” igen egyszerű: meg kell fizetni a hétvégi munkát.

Szárnyal az idegenforgalom

Sokat segít az autósoknak, hogy a városokban a fizetős utcákon minden sarkon tábla jelzi: ezen a szakaszon reggel 9 és este 7 között parkolási díjat kell fizetni. Nem kell kérdezősködni, a tájékoztatás egyértelmű. Valóban minden sarkon…

Az előrejelzés szerint idén 11 millió turista keresi fel az országot, az ágazat bevételei ismét rekordot döntenek. A hazánkkal csaknem azonos területű és lakosságú országban a munkanélküliség 6 százalék alatti. Az egy főre jutó GDP meghaladja a 37 ezer dollárt. A foglalkoztatottak kétharmada a szolgáltató szektorban, 24 százaléka az iparban, 9 százaléka pedig a mezőgazdaságban dolgozik.  (2021-ben Magyarországon és Portugáliában az egy főre jutó nettó jövedelem azonos volt.)

Az autógyártás és -összeszerelés (Toyota, Citroen, Volkswagen stb.) fontos tényezője a portugál iparnak. Idén az autógyárak bevétele várhatóan 24 milliárd euró lesz, s ez az ágazat adja az export 11 százalékát.

A szállodákban, az éttermekben meglehetősen sok külföldi dolgozik; Európából és a volt portugál gyarmatokról is jelentős a munkavállaló bevándorlók száma. Érdekesség, hogy a sétaló-utcákban a földre borított ponyvákról szemmel láthatóan külföldiek „márkás” női táskákat, öveket stb. kínálnak az arra járóknak. Ellentétben a világ legtöbb nagyvárosával, nem zavarják el a rendőrök a Gucci, YSL és egyéb hamisítványok árusait, s ők sem pakolják össze „boltjukat” a közeledő rendőrök miatt. Úgy tűnik, érvényesül az élni és élni hagyni elv és gyakorlat.

Kormányintézkedések

Visszatérve a portugál gazdaságra: a költségvetés többlete idén a GDP 1,1 százalékával lesz egyenlő. Pedig idén volt számos bevételt csökkentő és kiadást növelő tényező. Az inflációellenes és a családtámogatási intézkedések mellett a kormány 44 élelmiszeripari termék (kenyér, tej, rizs, hús, olaj, hal, tojás, sajt stb.) áfáját törölte el ideiglenesen. Az ibériai országban egyébként az élelmiszerek általános forgalmi adója 6 százalék. A tervek szerint jövőre megszüntetik a nem álladóan Portugáliában lakó külföldiek adókedvezményeit.

Márciusban 2,5 milliárd eurós intézkedés-csomagot indított útjára a kormány az alacsony jövedelmű családok megélhetési gondjainak enyhítésére. Egymillió család részesült energiaszámla és más kiadások támogatásában.

Portugália exportja tavaly 126 milliárd, importja pedig 132,5 milliárd euró volt. (A külkereskedelmi forgalom értéke a GDP 80 százalékával egyenlő.) Spanyolország, Franciaország és Németország a főbb exportpiacok, míg Portugália behozatalának döntő többsége ugyanebből a három országból származik.

Szállodai biztonság, süteménycsodák

Amikor e sorok írója napközben tért vissza a szállodába, érdekes dolog történt. Szobájában éppen takarítottak, s a takarítónő csak úgy adott zöld jelzést a belépésre, hogy előbb megbizonyosodott, nyitja-e a szoba lakójának kártyalap kulcsa az elektronikus zárat. (Nyitotta…) Igen fontos biztonsági intézkedés, érdemes átvenni.

Az egész világon híre van a portugál édesség- és süteménycsodáknak. Nehéz a kísértésnek ellenállni, de nincs is értelme. Ahogy meg kell kóstolni a tenger gyümölcseit is, amelyek közül ott a tőkehal a legnépszerűbb.

Harminchét éve az EU-ban

Portugália 1986-ban lett az EU teljes jogú tagja. Akkor Nyugat-Európa legszegényebb országa volt. A csatlakozás óta eltelt 37 esztendőben nagyot fejlődött az ország gazdasága, infrastruktúrája, ingatlan állománya, nem kevésbé idegenforgalma.

Az útimorzsák szerzője először a Salazar-diktatúra bukása, a szegfűs forradalom győzelme után, az elmúlt évszázad hetvenes éveinek második felében járt Portugáliában, azóta többször is. Megállapítható, hogy Lisszabon – a jelenlegi korrupciós vádak ellenére is – jól sáfárkodott az EU fejlesztési pénzeivel.

A következő években a kormányzati fókusz négy területre terjed ki:

  • a tengeri és a szárazföldi infrastruktúra fejlesztése
  • digitalizáció
  • erdő- és mezőgazdaság fejlesztése
  • megújuló/zöld energia

Közeledik az 50-dik évforduló

  1. április 25-én lesz az ötvenedik évfordulója a forradalom győzelmének, Portugália „új” időszámítása kezdetének. Vasco de Gama és Ronaldo hazája az ottani közvéleménykutatások szerint – leszámítva az összességében nem jelentős korrupciót – jó utakon jár.

S végül egy szellemes felirat egy fővárosi söröző ajtajában: save water, drink beer! Vagyis takarékoskodj a vízzel, igyál inkább sört! Ráadásul nagyon kellemesek a portugál sörök, de a portói és egyéb hazai borok is jól csúsznak.

Dr. Gonda György, CMC

vezetési tanácsadó

Certified Management Consultant

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Idén is várja a korcsolyázókat a Bécsi Jégálom

A korcsolyázás mellett az ice stock sport szerelmeseit is várják: összesen nyolc pályán lehet kipróbálni a sportágat.

A magyar alma biztonságos és kiváló minőségű

A magyar alma nemcsak biztonságos, hanem kiváló minőségű is, amit nemcsak a termesztési feltételek, hanem a rendszeres és nagyon szigorú élelmiszer-biztonsági szabályok, illetve ellenőrzések is garantálnak

A magyar erdők jövője a klímaváltozáson túlmutató társadalmi kérdés

Nemcsak a klímaváltozás negatív hatásai, hanem a társadalmi igények és elvárások miatt is kiemelt kérdés a magyar erdők jövője.

HUN-REN: a kutatási intézmények uniós pályázati részvétele folyamatos lesz

A HUN-REN vezetése arra kérte intézményeit, hogy mihamarabb regisztráljanak az új PIC számokra és ehhez minden szakmai segítséget és támogatást megad - írták a közleményben.
Hirdetés

Hírek

A magyar erdők jövője a klímaváltozáson túlmutató társadalmi kérdés

Nemcsak a klímaváltozás negatív hatásai, hanem a társadalmi igények és elvárások miatt is kiemelt kérdés a magyar erdők jövője.

Kész  a Vendéglátóipari Vállalkozási Kisokos

Bővül a felszolgálási díj alkalmazásának lehetősége: teljes árbevételük 20 százalékát fordíthatják a szervizdíjra érvényes könnyített közteherrel munkabérfizetésére.

Randstad: a vállalatok 44 százaléka nettó árbevételének növekedésére számít

A kutatás szerint a létszámtervek 2026-ban visszafogott képet mutatnak: a cégek csupán 26 százaléka tervez bővítést, 12 százaléka leépítést, míg 17 százaléka nem pótolja a távozó munkavállalókat, 45 százalék változatlan létszámmal tervez.

NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz

A tervezetek 2026. március 15-től érhetők majd el, Ügyfélkapu+- vagy DÁP-azonosítással.

Az Északi tengeri út újraírja a világkereskedelmet

Fotó: freepik Az Északi tengeri út, a Northern Sea Route...

Nagy változás a bankoknál: mától havi 300 ezer forint készpénz vehető fel díjmentesen

Mindez azt jelenti, hogy 2014-ben az átlagos öregségi nyugdíj 126,6%-át, illetve a nettó átlagkereset 96,3%-át lehetett garantáltan ingyen felvenni az ATM-ekből.

Több mint 25 ezren síeltek január végéig a Mátrában

A Sípark területén balesetvédelmi okokból a szánkózás nem engedélyezett.

Március végén Erdély a Skanzenba költözik

A Taste of Transylvania fesztivált 2022 óta minden évben nagy sikerrel rendezik meg a borospataki skanzen festői lankái között. A háromnapos gasztrokultúrális fesztivál az idei év legnagyobb hazai Erdély tematikájú rendezvényének ígérkezik.
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...